Az amerikai jegybank magyar idő szerint este 8-kor tette közzé kamatdöntését, amelyből kiderült, hogy a jegybank nem módosította az irányadó rátát. Mindjárt a közlemény első mondatában reagáltak az inflációcsökkenés elakadására. Jerome Powell elnök az ülésen kifejtette, hogy szerinte nem lesz szükség kamatemelésre, és a beérkező adatokon múlik, hogy a jegybank mikor és mennyi kamatcsökkentést tud végrehajtani. Az összességében óvatos, inkább kissé laza hangulatú sajtótájékoztató erőt adott a piacoknak, a dollár gyengül.
Az Európai Bizottság adataira támaszkodva a KSH heti rendszerességgel fogja közzétenni a saját régiós üzemanyagár-rangsorát péntekenként, ami azért fontos, mert ez a statisztika fogja az alapját adni egy esetleges kormányzati beavatkozásnak az üzemanyagpiacon. A hivatal módszertanának torzító hatásai miatt mi is elvégezzük a regionális összehasonlítást, a számításba vett országok köre azonban azokra korlátozódik, amelyek valós alternatívát nyújthatnak a hazai autósok számára, ha túl drágának találnák a benzint a magyar kutakon. Vajon mekkora a különbség a két módszertan által kalkulált régiós átlagárak között, és mennyire tér el ezektől a hazai üzemanyagár?
A hét számos gazdasági eseménnyel és adatközléssel szolgál, amelyek jelentős hatással lehetnek a magyar és a globális piacokra egyaránt. Itthon először a keddi MNB kamatdöntés miatt izgulhatunk, majd pénteken az S&P Global Ratings ismerteti új adósbesorolását Magyarországról. A tengerentúlon pedig érkezik az első negyedéves amerikai GDP-adat, majd a Federal Reserve által leginkább figyelt PCE-inflációs mutató márciusi számait is közzéteszik. Mindez nagy nyomást helyezhet a forintra.
A hagyományos banki díjak elkerülése révén a digitális pénzügyi megoldások akár 50 milliárd forint éves megtakarítást is eredményezhetnek a magyar kkv-k számára - közölte az iBanFirst. A kis- és középvállalkozások nemzetközi pénzforgalmát támogató online platform magyar irodája 2024-re a tranzakciós volumen 1 milliárd euróra való megduplázását, valamint a 2 millió eurós forgalom elérését tűzte ki célul.
Japán az eddigi leghatározottabb figyelmeztetéssel lépett közelebb a devizapiaci intervencióhoz, mivel a jen a dollárral szemben 34 éve a leggyengébb szintre süllyedt – írja a Bloomberg.
Tegnap kamatdöntő ülést tartott a Fed, az üzeneteket pedig lazának értelmezte a piac, a dollár gyengülni kezdett tegnap este. Ez általában jó a forintnak (erősödött is este), hiszen a kockázati étvágy erősödésére utalhat. Nagy mozgás nincs, de a dollár visszaerősödésével a forint is gyengülni kezdett délután.
Kedd délután már a 396-os szinten is járt a forint az euróval szemben, estére azonban érdemben vissza tudott erősödni a magyar deviza.
Sokakat meglepetésként ér a gyenge hazai fizetőeszköz, különösen annak az időzítése. De mik lehettek most a kiváltó okok és meddig gyengülhet még a forint árfolyama? Az biztos, hogy óriási változás küszöbén áll a magyar fizetőeszköz, ugyanis a legfontosabb támaszt rántják ki alóla: a magas kamatokat.
Múlt hét óta újra nagyobb kilengések jellemzik a forint árfolyamát. Az euró ma a 395-396-os árfolyam környékén között, a forint 1-1,5 egységet gyengült délutánig a közös pénzhez képest. Eközben a lengyel zloty még mindig megállíthatatlannak tűnik. A hazai fizetőeszköz erejét pedig még jobban befolyásolhatja a jegybank és a kormány között újra kiéleződő viszony.
Az elmúlt két évben világszerte fokozódtak a geopolitikai feszültségek, amelyek töredezetté tették a globális kereskedelmet is. Ez az időszak rávilágított a gazdasági szempontból egymástól való kölcsönös függés sebezhetőségére: az ellátási láncok zavaraitól, a költségek emelkedésén át a nyersanyaghiány mindennapi problémává válásáig. Azon túl, hogy ezek a kihívások próbára tették az országok közötti kereskedelmi kapcsolatokat, felgyorsították a deglobalizáció felé mutató trendet is, átalakítva a globális kereskedelem dinamikáját - írja a Portfolio-nak küldött friss elemzésében az iBanFirst, a vállalatok számára nyújtott deviza- és nemzetközi fizetési szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója.
Közel egy éve nem volt olyan gyenge a forint, mint most. Ezért érdemes áttekinteni, hogy milyen külső és belső tényezők mozgatják az árfolyamot. A következő időszakban kulcsfontosságúak lesznek a kormányzati gazdaságpolitikai lépések, a jegybanki kamatpolitikája, illetve a jegybank és a kormány közötti, valamint a kormány és az EU intézményei közötti kapcsolat minősége.
Az idei év is bővelkedik jó tőkepiaci sztorikban, csúcsokat döntöttek a világ vezető részvényindexei, elszállt a bitcoin árfolyama, úgy megnőtt a kakaó ára, hogy már a gyártók kevesebbet raknak belőle az édességekbe, és még sorolhatnánk. Közben azért a gyengébbik oldalon is történtek események, a kínai piac ugyan életjeleket mutat, a helyi részvénypiacok szenvedése továbbra sem ért véget, és a dollárral szemben jellemzően a világ vezető devizái, valamint a forint is komlyabb mértékben gyengült. Megnéztük, mi mozgatta idén a tőzsdéket, és mely eszközök eddig az idei év legnagyobb nyertesei és vesztesei.
Az amerikai jegybank közzétette kamatdöntéséről szóló közleményét, amelyből kiderült, hogy a Fed nem változtatott az irányadó kamaton. Jerome Powell elnök a sajtótájékoztatón sokáig látványosan kerülte a konkrét üzeneteket, az esemény egyik pontján aztán váratlanul kijelentette: márciusban még nem tervez kamatvágást a jegybank. Ez felébresztette a befektetőket is: a dollár erősödni kezdett, a piacok tovább estek. Szintén a mai esemény fontos tanulsága, hogy a jegybank már konkrétan arról beszél: az erős reálgazdaság nem probléma, a növekedés jelentős lassulása nélkül is elérhető az inflációs cél, a munkanélküliségnek nem kell emelkednie ehhez. Mindezt látva meglepő, hogy a kamatvágást mégis vonakodva látszik meglépni a Fed.
Változatlanul hagyta az irányadó kamatot az Európai Központi Bank, és kifejezetten üres volt a közlemény tartalmilag. Christine Lagarde a sajtótájékoztatón elmondta, hogy kamatemelésről korai lenne beszélni, nem is volt ma téma. A jegybank ülésről-ülésre dönt, és értékeli a beérkező adatokat. Az inflációs kockázatok közül elsősorban a bérek alakulására figyel, de egyelőre ezek az adatok is kedvezően alakulnak. Lagarde nem zárta ki egyértelműen, hogy áprilisban jöhet az első kamatvágás, és összességében inkább laza hangnemben telt a mai esemény a nagyon kevés konkrétum ellenére.
A rubel a jegybanki támogatás és az újévi ünnepek utáni exportőri eladások hatására erősödik – írja a Reuters.
Az ünnepnapok környékén jellemző nyugalom honol a forintpiacon. A ma reggeli, 382-es szint körüli euró jegyzésárak nem térnek el az egész héten látottaktól, napközben gyakorlatilag minimális mozgás volt csak az árfolyamban. Délután enyhe gyengülés indult meg, este azonban visszakapaszkodott a forint.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.