Japán és Oroszország kapcsolata az elmúlt években nem alakult túl jól, amely jelentős részben a történelmi ellentétek megoldatlanságán alapul. A két hatalom a japán szigetvilág északi részén került összetűzésbe, a területi kérdéseket pedig a második világháború óta nem sikerült megnyugtatóan rendezni, ezért jogi szempontból gyakorlatilag itt még egyáltalán nem fejeződött be a konfliktus. Voltak próbálkozások a helyzet rendezésére, ám a jelenlegi geopolitikai szituáció egyáltalán nem tűnik kedvezőnek a konstruktív párbeszédre, mivel a felek álláspontja egyre inkább távolodni látszik. Pedig a lezárás akár követendő példát is állíthatna szerte a világon.
Számos konfliktus zajlik jelenleg a világban, amelynek egyelőre nem látszik a megoldása. A nyílt fegyveres összecsapások a világ nagy részének többnyire nem áll érdekében, ezért ilyenkor viszonylag hamar felbukkannak azok a szereplők, akik megpróbálnak közvetíteni a szemben álló felek között. A 21. században egyre gyakrabban merül fel a hasonló ügyeknél a Perzsa-öböl apró olajmonarchiája, Katar neve. Emögött pedig hosszas építkezés, de komoly stratégiai célok is felmerülnek. Elemzésünkben annak járunk utána, hogy pontosan mi motiválja Dohát a békés rendezések elősegítésében és mit nyerhet ezzel pontosan az ország.
Antigua és Barbuda, egy a világ jelentős részén alig ismert karibi turistaparadicsom, amely most mégis a globális geopolitikai vetélkedés egyik középpontjába kerülhet. A régió évszázadokon át megkérdőjelezhetetlenül az Egyesült Államok befolyási övezetébe tartozott, ám Kína megjelenése megváltoztatta az erőviszonyokat. Peking tevékenysége még nem lépte át a vörös vonalat Washingtonnál, de egyre többen gyanakodnak arra, hogy a keleti nagyhatalom egyáltalán nem csak a gazdasági súlyát akarja növelni Amerika közvetlen szomszédságában.
Mohamed Muiz elnök politikai közössége, a Népi Nemzeti Kongresszus kormánypárt (PNC) jelentős fölénnyel megnyerte a Maldív-szigeteken vasárnap tartott parlamenti választásokat – jelentette a választási bizottság és a média.
Az Európai Központi Bank júniusi kamatcsökkentési kilátásai azt feltételezik, hogy a geopolitikai helyzet nem eszkalálódik, hiszen ez hatással vannak az energiaárakra és így az inflációra - mondta kedden Olli Rehn, az EKB döntéshozója a Reuters tudósítása szerint.
A fokozódó geopolitikai feszültségek nyomást gyakoroltak ma reggel az ázsiai tőzsdékre, az irányadó európai indexek azonban emelkedésekkel nyitottak, és napközben is kitartottak a pluszok. Az energiaszektor gyengélkedik ma az olajár esésével együtt, míg az ipari vállalatok részvényei felülteljesítők. A magyar piac követte napközben az európai tőzsdéket, kisebb pluszban áll egész nap a BUX, a blue chipek közül csak a Richter esett ma. A tengerentúlon ehhez képest jelentős hangulatromlást láttunk annak ellenére, hogy a kereskedés első részében még emelkedésben voltak a tőzsdék.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
Kilenc év után először utazott japán kormányfő az Egyesült Államokba, hogy legmagasabb szintű találkozón vegyen részt. Kisida Fumio, Japán miniszterelnöke négy napig tartózkodik a tengerentúlon, közben pedig Joe Biden amerikai elnökkel is tárgyalt. A találkozó témája a két ország közötti kapcsolatok megerősítése volt, amely különösen a kínai felemelkedés fényében kapott nagy figyelmet. Peking egyre nagyobb fenyegetést jelent mindkét ország hatalmára, ezért Tokió és Washington igyekszik minél jobban összehangolni a tevékenységüket, hogy ezzel ellensúlyozzák Kína növekvő hatalmát.
A mögöttünk álló hónapokban egyre feszültebbé váltak a geopolitikai konfliktusok, lehet itt gondolni az orosz-ukrán háborúra, vagy akár a közel-keleti eseményekre is. De nem csak ez az oka annak, hogy egyre nagyobb hévvel halmozzák az aranyat a biztos menedék reményében a befektetők: az amerikai kamatpolitikával kapcsolatos félelmek, az elnökválasztás okozta bizonytalanság és a jegybankok szűnni nem akaró aranyétvágya mind olyan tényezők, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy soha nem látott szintre lőjjön ki a sárga nemesfém árfolyama. De pontosan mi áll ezen félelmek mögött, tényleg jó ötlet most aranyba menekülni?
Levette a negatív figyelőlistáról Izrael államadós-besorolásait a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor negatív kilátást hagyott érvényben Izrael devizában fennálló hosszú futamú szuverén adósságállományának elsőrendű "A plusz" osztályzatán, amelyet megerősített.
A kínai pártpolitika leglényegesebb napjai zajlanak éppen Pekingben, ahol az országot vezető legfontosabb emberek tanácskoznak napokig. Bár a megbeszélések még tartanak, néhány kiemelkedő dolog már elhangzott, amelyből lehet tudni, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) milyen irányt jelölt ki az ország számára a következő egy évben.
Oroszország és Ukrajna 2022 tavaszán több alkalommal is béketárgyalásokat tartott egymással, míg ezek váratlanul félbe nem szakadtak. Azóta már kiderült, hogy mi akasztotta meg a találkozókat, viszont az elhangzó ajánlatokról eddig hiányoztak információk. Az Ukrajinszka Pravda viszont közzétette, hogy miről egyezkedtek a felek egymással.
Kína jelentős településfejlesztésbe kezdett Tibet déli területein, amely kiváltotta a szomszédos államok rosszallását. Arra gyanakodnak, hogy Peking szándékai valójában a térség geopolitikai erőviszonyainak felborítására irányul – számolt be a South China Morning Post.
A hétvégén a németországi Münchenben ülnek össze a világ vezetői, ennek apropóján jelent meg egy friss közvélemény-kutatás. A felmérés arra volt kíváncsi, hogy a világ lakossága mit tart most a legnagyobb fenyegetésnek – írja a Cnbc.
Az indo-csendes-óceáni térség az elmúlt években a globális nagyhatalmi versenyfutás középpontjába került, miután mind az Egyesült Államok, mind Kína jelentősen növelné a geopolitikai súlyát a területen – írja a Nikkei Asia.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsán (BT) belüli ellentétek jelentette súlyos veszélyekre hívta fel a figyelmet szerdai beszédében az ENSZ-főtitkár, aki figyelmeztetett arra is, hogy "a világ a káosz korszakába lépett".
Az elmúlt években egyre közelebb került egymáshoz Kína és Oroszország katonai szempontból. Most új szintre lépett a kapcsolat, a mesterséges intelligencia felhasználásában szerzett tapasztalatokat osztják meg egymással – számolt be a South China Morning Post.
Történelmi magasságokban járt az amerikai tőzsdeindex.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Az igazságügyi minisztérium hozta nyilvánosságra. Biden kampányígérete teljesülhet.
Aggodalomra adhat okot a madárinfluenza ugrása.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.