Új korszak elé néz a világ: dollárbilliókba kerülhet

Az elektromos áram a világ gazdasági átalakulásának egyik fő hajtóereje. A feltörekvő országokban végbemenő, a lakosság egyre nagyobb részét elérő gazdasági fejődés kapcsán egyre több helyre jutnak el légkondicionálók, számítógépek, okostelefonok és egyéb termékek, melyek üzemeltetéséhez áramra van szükség. Ezen kívül világszerte terjed az elektromos meghajtású járművek használata, így nem meglepő, hogy a világ villamos energia-kereslete várhatóan minden más energiafajtáénál nagyobb mértékben fog nőni. Az IEA előrejelzései szerint a villamos energia-kereslet több mint kétharmadával fog nőni 2011 és 2035 között, ráadásul a fellépő igény nagy részét az OECD-n kívüli, fejlődő országok adják majd.

Maria van der Hoeven, az IEA ügyvezető igazgatója szerint a villanyáram szerepe, mint a gazdasági növekedést és fejlődést biztosító energiahordozó, folyamatosan növekedni fog a század első felében. Felhívja a figyelmet azonban arra is, hogy az áram, a benne rejlő rengeteg lehetőség ellenére nem oldja meg minden problémákat, sőt újakat kreál. A világban végbemenő aktuális energiapiaci folyamatokat aggasztónak tartja; elsősorban azt, hogy a szén növekvő felhasználása elhomályosítja a megújuló energiák terén történő előrehaladást. Szintén problémaként emelte ki azt, hogy a villamos energia-rendszer károsanyag-kibocsátása globálisan nem változott az elmúlt 20 évben.


Parkolással légkondit Többek között a fukushimai katasztrófa utáni áramkimaradás hívta életre az "autóból a lakásba" (vehicle-to-home / V2H) elvet. A rendszernek köszönhetően lehetséges, hogy a parkolás közben töltődő elektromos autók mintegy áramtárolóként szolgálhassanak a háztartások számára. A rendszer egyébként a ház tetején esetleg elhelyezett napelem panelekkel is összekapcsolható és teljesen feltöltött állapotban egy tipikus Japán háztartás kétnapi energiaszükségletét tudja fedezni. A Nissan LEAF autóin keresztül már több mint 2000 ilyen rendszert adott el. Amerikában is voltak hasonló próbálkozások, ott azonban az autók gyakoribb használata és a lakosság magasabb energiafogyasztása miatt "csak" az áltagos háztartás egynapi igényét tudta fedezni a rendszer. A rendszer még további fejlesztésekre vár, a technológia egyelőre még drága és nem mindenhol kivitelezhető, de közép- és hosszú távon egyre inkább elképzelhető terjedése és kibővítése. Közép távon az irodák részleges áramellátása képzelhető el ilyen módon, hosszú távon pedig még ennél is több. A vehicle-to-grid (V2G) rendszerben feltöltött autók az egész villamosáram-hálózat hatékonyságát növelni tudják, illetve biztosíthatják annak zavartalan működését olyan magas terhelésű időszakokban is, mint amikor pl. nyáron mindenki egyszerre működteti a légkondicionáló és hűtő berendezéseket.
Még mindig túl káros a termelés, de drága az átállásA villamos energia részesedése a világ teljes energiakeresletéből nagyjából megduplázódott az elmúlt 40 évben, ennek ellenére a jelenleg megtermelt energia nagy része aligha nevezhető alacsony karbonintenzitásúnak. A világ teljes energiafelhasználásának mintegy 40%-át fordítják villamos energia termelésére és ez szintén ekkora hányadát adja az energiával kapcsolatos széndioxid-kibocsátásnak. Az IEA véleménye szerint azonban költséghatékony, gyakorlati megoldásokkal elérhető lenne az energiahatékonyság növelése, a villamos energia-kereslet kordában tartása, valamint az energiatermelés szinte teljes szénmentesítése 2050-re.
Finanszírozási problémát jelenthet azonban a tiszta energiát termelő rendszerre való átállás során az alacsony karbonintenzitású technológiák magas tőkeköltsége, amely még az alacsonyabb üzemeltetési költségek figyelembe vételével is eltántoríthatja a befektetőket.
Vannak alternatívák
A jelentés felhívja a figyelmet arra is, hogy nem mindenhol és nem feltétlenül kell átállni az áramra, ráadásul nem az az egyedüli lehetséges alternatíva. A villamos energiára való átállás lehet a legfőbb eszköz a közlekedési szektor olajfüggőségének kezelésében, azonban egyelőre még nem minden régióban lehetséges a váltás. A fejlődő országok energiacéljai nem feltétlenül ugyanazok, mint a fejlett országoknak, így eltérő megközelítésre lehet szükség.
Arra is felhívja az IEA a figyelmet, hogy a változó megújuló energiaforrások kihasználása egyre népszerűbb, valamint rövidtávon a földgáz is segíthet integrálásukban, illetve a szénenergia leépítésében. Közép- és hosszú távon azonban nem szabad elfelejteni, hogy a földgáz csak egy átmeneti üzemanyagnak tekinthető, nem alacsony karbonintenzitású megoldás, hacsak nem használják mellé a szén-dioxid-leválasztás- és tárolás (CCS) módszerét.
Mi az a CCS? A CCS eljárással a hőerőművekben keletkező füstgázból vegyi eljárással kiválasztják a szén-dioxidot, majd azt egy geológiai képződmény alkotta tárolóba sajtolják. A CCS módszerrel mintegy 80-90%-kal csökkenthető a hőerőművek szén-dioxid-emissziója. Hátrányos tulajdonsága azonban, hogy az eljárás energiaigényes, a szén-dioxid-leválasztó berendezés csökkenti a hőerőmű hatásfokát, és a hosszú távú föld, vagy óceán alatti biztonságos tárolás sem kidolgozott. Az első ipari méretekben működő CCS eljárást használó hőerőmű-blokkot 2008-ban helyezték üzembe a Németországban.
Magyarok részvételével kezdődhet meg a látás-visszaállító protézis emberi tesztelése
Visszaadhatják a látássérült emberek látását.
Hűtik a kedélyeket Washingtonban: hiába kérte Kijev, mégsem kaphat a legendás rakétából?
Mérlegelik, de más opció tűnik valószínűnek.
Súlyos eszkalációval vádolja Putyin Trumpot – Keményen visszaszólt az orosz elnök, aki előállt egy tanáccsal és egy viccel is
Nem látná szívesen a Tomahawkokat.
Elindult az utolsó nagybank is a munkáshitellel
0% kamat, 4 milliós összeghatár, 10 éves maximális futamidő.
Kimondta Putyin: az egész NATO harcol ellenünk – Moszkva ukrán atomerőműveket támadhat bosszú gyanánt
Az orosz elnök figyelmeztette Ukrajnát.
Donald Trump kitalálta, hogy fordítsa a demokraták ellen a költségvetési leállást
"Nem akarom elhinni, hogy a radikális baloldali demokraták megadták nekem ezt a példátlan lehetőséget."
Putyin fenyegető üzenetet küldött Európának – Arról is beszélt, hogy tényleg megtámadhatja-e a NATO-t
Azt is elárulta, szerinte ki miatt nincs béke.
Megérkezett az UniCredit munkáshitele, akár 30 ezer forint jóváírással, ingyenes bankszámlával!
Az UniCredit munkáshitelének igénylése mellett most egy különleges ajánlattal is élhetsz: a bank kiemelt partnereinél, így a Bankmonitoron keresztül is elérhető az UniCredit Partner Aktív Nul
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p

Az osztalék portfólióm - 2025. szeptember
Aktív hónap volt, vásároltam sokat, új részvényeket és a már meglévők mellé is. Osztalék viszont alig csordogált.VáltozásokUnited Parcel Service, Inc. (UPS) vásárlás 85 dolláron, 7,72%
A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.


Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.