Akár 51 százalékot is kaszálhattál magyar alappal
Három a legjobbak közül
A legnagyobb felértékelődésen tavaly a Biggeorge 4. nyilvános nyíltvégű, belépési korláttal rendelkező ingatlanfejlesztési ingatlanalapja ment keresztül, amely intézményi befektetők számára indult még a válság előtt. A válság miatt leértékelődött az ingatlanalap, a tavalyi ingatlanpiaci fellendülésnek köszönhetően viszont értékesíteni tudta az eszközei egy részét az alapkezelő. A 75 százalékos tőkeáttétel miatt a tranzakciókon realizált eredmény hatása az egy jegyre jutó nettó eszközértéken felnagyítva keletkezett, így a befektetési jegyek árfolyama 2015 folyamán 50,77 százalékkal emelkedett.A BUX teljesítményét követő alapok hozama volt a legjobb a lakosság számára is elérhető alapok közül tavalyi évben, az OTP-s BUX ETF, az Allianz Indexkövető Részvény, a Pioneer Magyar Indexkövető Részvény és az Erste Stock Hungary Indexkövető Részvény alapok vezették a piacot hozam szempontjából, 42,68-39,17 százalékos nyereséggel.
Az OTP Föld Kincsei alap áll a dobogó harmadik helyén, az aktívan kezelt, nyersanyagokba közvetetten befektető alap B sorozata 24,64 százalékot, A sorozata 23,94 százalékot emelkedett tavaly, úgy, hogy a nyersanyagpiacon befektető összes többi alap kétszámjegyű mínuszokat realizált. Az alap elsősorban a kőolaj és földgáz, valamint a réz és nemesfémek shortolásán ért el kiemelkedő hozamokat.
Három a legrosszabbak közül
Olyan alapok is voltak, amelyek szélsőségesen leértékelődtek, ezekben az esetekben legtöbbször technikai problémák álltak a háttérben. A legnagyobb esésen a már felszámolt Macrogamma alapkezelő NAP alapjai mentek át 81,27 százalékos "teljesítményükkel". Az alapkezelőt csalással leplezték le még 2013-ban, az ingatlanvagyona éppen likvidáláson megy keresztül.Az Access Alapkezelő Első Magyar Daytrade alapja származtatott piaci ügyletekbe fektetett, az S&P 500 és a DAX shortolásán ért el veszteséget, a Buda-Cash csődje miatt a forgalmazását felfüggesztették, május 13 óta közzétett árfolyama sincs az alapnak. Az alapkezelő közlése szerint a beérkező tőke hiányában az alap stratégiája nem tudott kiteljesedni. Az alap 53,9 százalékos leértékelődésen ment keresztül 2015 elejétől május 13-áig, ebből 22,23 százalékos veszteséget még a Buda-Cash csődje előtt szenvedett el.
A Concorde Alapkezelő Nyilasi zártvégű alapja is hatalmasat esett tavaly, az alap december 31-jén járt le. Az alap részvényindexekre felvett (pl. DAX) short stratégiát követett, amely nem tűnt kifizetődőnek, 2015-ös teljesítménye -26,03 százalék volt. Az alap egyébként fekete bárány az alapkezelő portfóliójában, hiszen a tíz legjobb hazai abszolút hozamú alapból (három éves Sharpe-mutató alapján) kilenc a Concorde Alapkezelőé.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Véres tűzfészekbe nyúlt Moszkva, cserébe teljesülhet Putyin egyik legfontosabb álma
Jelentősen növekedne az orosz befolyás.
A profik szerint kitörés jöhet ennél a két olcsó részvénynél!
Nagyon izgalmas a helyzet.
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik
Befejezték a biztonsági garanciákkal kapcsolatos munkát.
Moszkva bejelentette az orosz-ukrán háború egyik legnagyobb győzelmét, de van ezzel egy kis gond
Közben másutt is érdekes fejleményekről számoltak be.
Itt a nagy visszatérés: hamarosan a keleti hatalom fegyverei áraszthatják el a világot
Egyetlen év alatt hatalmas ugrás történt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

