bank

OTP-részvényeket hívott le Csányi Péter

OTP-részvényeket hívott le Csányi Péter

Az OTP a BÉT honlapján bejelentette, hogy a Csányi Péter, a bank vezérigazgató-helyettese kedvezményes részvényvásárlási program keretén belül OTP-részvényeket hívott le december 21-én.

Lengyel bankok besorolását módosította  Moody's

Lengyel bankok besorolását módosította Moody's

Módosításokat jelentett be egyes lengyel bankok minősítési mérőszámaira és Lengyelország makrogazdasági megítélésére kedden a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban ismertetett lépéseket azzal indokolta, hogy a lengyel kormány az utóbbi hetekben a bankszektor működése szempontjából több kedvezőtlen intézkedést hozott.

Hatalmas fogyasztóvédelmi bírságot jelentettek be a Wells Fargónál

Hatalmas fogyasztóvédelmi bírságot jelentettek be a Wells Fargónál

Fennállásának legnagyobb, 3,7 milliárd dolláros bírságát jelentette be az amerikai pénzügyi fogyasztóvédelmi hivatal, a CFPB a Wells Fargóra autóhitelek, jelzáloghitelek és bankszámlák jelentős ügyfélkárokat okozó korábbi szabálytalan kezelése miatt.

Hidegzuhany a devizahiteleseknek: a Kúria ítélete nem jelent egérutat

Hidegzuhany a devizahiteleseknek: a Kúria ítélete nem jelent egérutat

Alaptalanul keltenek reményeket a devizahitelesekben a Kúria közelmúltbeli ítéletéhez kötődő olyan megnyilatkozások, amelyek szerint a hibás közjegyzői okiratok miatt a nehéz helyzetbe került adósok mentesülhetnek a végrehajtás alól – közölte a Portfolio-val Bódizs Kornél, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének (MAKISZ) elnöke (képünkön). A Kúria ítélete egyedi esethez kötődik, és az adós számára legjobb esetben is csak átmeneti haladékot adhat, mert az eljárás újraindítható.

Így lehet kamatmentes a lízing – a kkv-k mégsem élnek vele

Így lehet kamatmentes a lízing – a kkv-k mégsem élnek vele

Az új autók árának drasztikus növekedése, az ellátási nehézségek és a kamatkörnyezet emelkedése súlyos hatással van a flottapiacra, az olcsó cégautók korának minden bizonnyal vége. A használtautópiac is követi a trendet, másfél év alatt 70%-kal lettek drágábbak a sokéves autók, ezek céges üzemeltetése ráadásul számos kockázatot is rejt. Az a vállalat, amelyik mégis az újautó-flottára szavaz, és van euróbevétele, annak euró alapon érdemes lízingelnie, mert sokkal kedvezőbb kamatokkal számolhat. Bár a car-sharing szolgáltatók is igyekeznek pozíciókat szerezni a cégautópiacon, nem nyújtanak valós alternatívát a céges autókra, nem jelentenek konkurenciát a flottapiacnak. A Portfolio Hanczár Zsoltot, az Euroleasing értékesítési igazgatóját kérdezte a cégautópiac változásairól, finanszírozásról és a cég üzleti stratégiájáról.

Lakásfelújítási őrület Magyarországon: erre figyelj az év végi hajrában!

Lakásfelújítási őrület Magyarországon: erre figyelj az év végi hajrában!

Akár online, akár postán, akár pedig személyesen nyújtjuk be az otthonfelújítási támogatás iránti kérelmet, jelen állás szerint legkésőbb december 31-éig tudjuk ezt megtenni, és nem biztos, hogy lesz hosszabbítás. A személyes ügyintézés lehetőségei a december 22-én kezdődő igazgatási szünetben eleve csak korlátozottak lesznek. Mivel az otthonfelújítási támogatásnál fellebbezésre nincs lehetőség, hiánypótlás pedig csak egyszer tehető (akár 2023 első hónapjaiban), ezért nagyon fontos a körültekintés és a precizitás az igénylők részéről, ehhez próbálunk most segíteni.

Akár 4000 embert is elbocsáthat a Goldman Sachs

Akár 4000 embert is elbocsáthat a Goldman Sachs

Akár 4000 embert is elbocsátnat a Goldman Sachs a nyereségességi célok teljesítéséért - jelentette pénteken a Semafor hírplatform az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva.

Baj van a lakáshiteleknél: elfogytak az ügyfelek, megismétlődik a pénzügyi válság drámája?

Baj van a lakáshiteleknél: elfogytak az ügyfelek, megismétlődik a pénzügyi válság drámája?

Idén októberben az 5 évvel ezelőtti szintre zuhant vissza a lakáshitelek új kihelyezése Magyarországon, reálértéken a CSOK bevezetése körüli volumennél járunk. A kereslet mélyrepülése nem ért véget: tudomásunk szerint vannak bankok, ahol novemberben már több mint 80%-kal zuhant a hitelkérelmek befogadása. A 2008-as pénzügyi válság után 5 év kellett a mélypont eléréséhez, majd további 7 év az újabb nominális csúcsdöntéshez. Megnéztük, jöhet-e most is valami hasonló.

Lázonganak az HSBC ázsiai részvényesei

Lázonganak az HSBC ázsiai részvényesei

Mozgalom indult Hongkongban az HSBC pandémia előtti osztalékfizetési gyakorlatának helyreállítására és egyes "periférikus" eszközök leválasztására.

Megszólalt a Fitch a magyar bankszektorról: a különadók növelik a kockázatokat

Megszólalt a Fitch a magyar bankszektorról: a különadók növelik a kockázatokat

A Fitch Ratings szerint a magyar bankszektorban a legutóbbi állami beavatkozások pénzügyileg kezelhetőnek tűnnek, de növelik a további szakpolitikai beavatkozások (beleértve a jelenlegi intézkedések kiterjesztését) kockázatát. Ez felerősíti a magyar bankok működési környezetének amúgy is nagyfokú bizonytalanságát, és rontja a hitelezők bizalmát - számolt be a Reuters.

EKB: nőnek a kockázatok a bankrendszerben, nagyon figyelni kell

EKB: nőnek a kockázatok a bankrendszerben, nagyon figyelni kell

Fokozza a bankok hitelkockázat-kezelésének és a finanszírozási tevékenység diverzifikálásának vizsgálatát az Európai Központi Bank, amely szerint az euróövezet valószínűleg recesszió felé tart, és gazdaságának a hitelfelvételi költségek emelkedésével kell szembenéznie.

Bekebelezte a magyar Erste a Commerzbankot, íme a részletek

Bekebelezte a magyar Erste a Commerzbankot, íme a részletek

November 30-ával befejezte működését a Commerzbank Magyarországon. A teljes folyamat 20 hónapig tartott, majd 51 óra alatt lezajlott a bank ügyfélportfóliójának migrációja az Erste Bankba, a részletekről az Erste Bank mai sajtótájékoztatóján beszélt a menedzsment.

Története során először Európán kívül vesz bankot az OTP

Története során először Európán kívül vesz bankot az OTP

Régóta tervezi az OTP, hogy Európán kívül is megveti a lábát, és bár a hírek korábban például Vietnamról szóltak, most egy másik országban, Üzbegisztánban vásárol bankot a magyar pénzintézet. Üzbegisztán sorra tervezi privatizálni a most még állami tulajdonban lévő bankjait, ennek a sorozatnak az első lépése az Ipoteka Bank eladása, amely Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, piaci részesedése 8,5 százalék, a bank több mint 1,6 millió lakossági ügyféllel és jelentős vállalati ügyfélkörrel rendelkezik. Az ukrajnai háború miatt csúszott a tranzakció, ma azonban Taskentben aláírták a felek az adásvételi szerződést.

Figyelem! Újabb banki csalás terjed Magyarországon, íme a recept, erre figyelj!

Figyelem! Újabb banki csalás terjed Magyarországon, íme a recept, erre figyelj!

Az adathalászok egy újfajta módszerrel támadnak: ezúttal a bankok ügyfeleit hamis oldalakkal próbálják megtéveszteni, melyeket a Google keresőjében hirdetnek. A fake oldalakon megszerzett adatokkal beléphetnek az ügyfél netbankjába, vagy új netbanki regisztrációt kezdeményezhetnek, a céljuk természetesen a számlákon található összeg ellopása. Mutatjuk, mire kell figyelni!

Szigoríthatják az UniCreditre vonatkozó tőkekövetelményeket

Szigoríthatják az UniCreditre vonatkozó tőkekövetelményeket

Az Európai Központi Bank biztosítani kívánja, hogy az olasz UniCredit bankcsoport ellenálló maradjon az orosz-ukrán háborúval és a gazdasági visszaesés kockázataival szemben, ezért jövőre magasabb tőkekövetelményeket szabhat ki rá – értesült a Bloomberg.

Tömegesen fizetik vissza a hitelüket a bankok az EKB-nak

Tömegesen fizetik vissza a hitelüket a bankok az EKB-nak

Néhány hét leforgása alatt 447,5 milliárd euró hitelt fizetnek vissza az eurózóna bankjai az Európai Központi Banknak, így a nemrég még 2100 milliárd eurós TLTRO-állományuk hamarosan 1320 milliárd euró közelébe apadhat – írja a Reuters.

Gyerekcipőben jár a magyar bankszektor a klímasemleges bankolásban

Gyerekcipőben jár a magyar bankszektor a klímasemleges bankolásban

A klímasemleges bankolás elterjedése a klímakatasztrófa megelőzésének egyik legfontosabb, ám kevésszer szóba kerülő összetevője, pedig a Párizsi Megállapodás is kiemelt célként határozta ezt meg. A klímakatasztrófát kizárólag állami forrásokból nem lehet megakadályozni, éppen ezért a világ fejlett pénzügyi piacain komoly fejlődésnek lehettünk szemtanúi az utóbbi években a magánforrások zöldebb irányba terelése terén. A nagy globális bankcsoportok közel 80%-a vállalta, hogy hitelezési tevékenységét összhangba hozza a nemzetközi klímacélokkal - áll a Green Policy Center legfrissebb tanulmányában, amely a hazai bankszektor leglényegesebb akadályait tárja fel a klímasemleges bankolás elérése kapcsán.

Fellélegzett a Credit Suisse, szárnyal a bank árfolyama

Fellélegzett a Credit Suisse, szárnyal a bank árfolyama

2,6% körüli emelkedést mutat a Credit Suisse részvényárfolyama, miután 98,2%-os jegyzési aránnyal zárult tegnap a második legnagyobb svájci bank 2,24 milliárd frankos részvénykibocsátása, és két részletben összesen 4 milliárd svájci frankkal emelte tőkéjét az átfogó szerkezetátalakításra készülő társaság.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.