dax

Már-már szárnyaltak az amerikai részvénypiacok

Már-már szárnyaltak az amerikai részvénypiacok

Az európai piacokon nagyrészt emelkedtek pénteken a vezető részvényindexek, a BUX pedig történelmi csúcsra került részben a Richter jelentős emelkedésének köszönhetően - a gyógyszergyártó ma szintén új csúcsot állított be. Ezzel párhuzamosan az amerikai tőzsdéken is pozitív mozgásokat láttunk délután, majd este igencsak felerősödött az emelkedés, köszönhetően annak is, hogy az amerikai elnök aláírta a kormány március elejéig tartó finanszírozását biztosító átmeneti intézkedést.

Jó hangulatban zárt Amerika, 1% felett a Nasdaq

Jó hangulatban zárt Amerika, 1% felett a Nasdaq

A hét korábbi részében leginkább negatív hangulat volt jellemző a tőzsdékre, és ma délelőtt Európában is csak iránykeresés jellemezte a vezető indexeket, azonban délutánra fokozatosan elkezdett javulni a hangulat. A jó nemzetközi hangulattal együtt a magyar piac is emelkedéssel zárt, az OTP pedig közel kétéves csúcsot ért el. Eközben az amerikai piacok is próbáltak talpra állni az elmúlt napok eséséből, elsősorban a technológiai részvények vezetésével.

Csúnya mínuszban zárt a Magyar Telekom, esett Amerika is

Csúnya mínuszban zárt a Magyar Telekom, esett Amerika is

Kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, elsősorban a kedvezőtlen kínai gazdasági adatok miatt. Ezt követően Európában is nagyobb eséssel indult a nap, és a nap végén is kitartott a rossz hangulat. Az amerikai tőzsdék is mínuszban zártak.

A befektetők elsősorban a davosi eseményekre figyelnek, melyek hatására mérséklődött a kamatvágásokkal kapcsolatos optimizmus, így egy széleskörű profitrealizálás vette kezdetét.

Elromlott a hangulat a tőzsdéken

Elromlott a hangulat a tőzsdéken

Kedd reggel felemás hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően Európában is estek a tőzsdék azt követően, hogy hétfőn az EKB egyik döntéshozója úgy fogalmazott, hogy idén nem számíthatunk kamatvágásra. Az amerikai indexek végül gyengüléssel zártak.

A magyar tőzsdén is esést láthattunk, a hazai blue chipek közül azonban már több mint 4 százalékos pluszban is volt a Magyar Telekom, miután a vállalat reggel bejelentette, hogy 15 százalékos áremelést hajtanak végre márciusban. Emellett holnap is érdemes lesz figyelni az Appeninn részvényeit: már közel 25 százalékot ralizott a papír a vasárnapi bejelentést követően.

Nem volt ma erő a tőzsdékben

Nem volt ma erő a tőzsdékben

Adatok tekintetében ma többek között a német GDP 2023-as előzetes becslésére figyelhettek a befektetők, ami alapján most már biztosra mondható, hogy zsugorodott a gazdaság a tavalyi év során - vélhetően ennek hatására is láthatunk kisebb hangulatromlást a kontinens tőzsdéin, de ugyancsak rontott a kilátásokon, hogy az EKB kormányzótanácsának egy tagja úgy fogalmazott, hogy a tartós infláció veszélye miatt idén nem lesz lehetősége a jegybanknak arra, hogy kamatot csökkentsen. A negatív alaphangulattal szembement a magyar tőzsde, amely újabb zárócsúcsot állított be. A fentieken túl elsősorban a holnap elstartoló davosi Világgazdasági Fórumra várnak a piacok, ahol folyamatosan tanácskoznak a világ vezető politikusai és üzletemberei keddtől péntekig. Amerikában ma nem nyit ki a piac, a Martin Luher King-nap miatt.

Nem volt erő az USA-ban

Nem volt erő az USA-ban

A hét korábbi részében látott felemás hangulat tegnap is kitartott az amerikai tőzsdéken, vegyesen zártak a vezető indexek, miután az friss inflációs adatok váratlan emelkedést mutattak decemberre. Ezek után Ázsiában a piacok nagyrészt estek, de a japán tőzsde a trenddel szembemenve tovább emelkedett. Végül, ami az európai tőzsdéket illeti, itt határozott emelkedés látszik a tőzsdéken, a BUX pedig új történelmi csúcsot ért el. Közben az amerikai piacok is pluszban indítottak, az S&P 500 még éves csúcsra is emelkedett, mielőtt elkezdett volna romlani a hangulat. Ma a piac már a nagybanki gyorsjelentésekre figyel, hiszen az USA-ban elindult a jelentési szezon.

Vegyes zárás Amerikában

Vegyes zárás Amerikában

A hét első felében leginkább csak iránykeresés volt jellemző a tőzsdéken, azonban tegnap megérkezett a felpattanás az USA-ban, amelyet az ázsiai tőzsdéken is emelkedés követett, elsősorban a japán piac vezetésével. A javuló nemzetközi hangulat az európai piacokat sem kerülte el, a kontinens vezető részvényindexei a nap első felében határozott emelkedést mutattak, azonban a vártnál rosszabb amerikai inflációs adat hatására elindult a hangulatromlás. Az Egyesült Államokban vegyesen zárult a kereskedés csütörtökön.

Történelmi csúcsközelben zárt az S&P, hasított a Magyar Telekom

Történelmi csúcsközelben zárt az S&P, hasított a Magyar Telekom

Szerdán 34 éves csúcsra szárnyalt a japán Nikkei részvényindex, miközben Európában vegyesen alakultak a főbb indexek, az Egyesült Államokban pedig óvatos optimizmus uralkodott a csütörtöki kulcsfontosságú amerikai inflációs adatok előtt. Már ez is elég volt ahhoz, hogy fél százalék körüli emelkedés nyomán történelmi csúcs közelében zárjon az S&P 500 részvényindex. A befektetők holnap azt próbálják majd kitalálni a decemberi inflációs adat alapján, hogy hány Fed kamatvágás férhet majd bele idén, és ez mozgatja majd a piacokat. A magyar tőzsdén már szerdán voltak jelentős izgalmak: az OTP és a Magyar Telekom részvényei hasítottak, utóbbi 5% feletti pluszban zárt.

Kissé elromlott a hangulat a külföldi tőzsdéken

Kissé elromlott a hangulat a külföldi tőzsdéken

Mérsékelten estek a vezető európai és amerikai részvényindexek kedden, a magyar részvénypiac viszont erős volt, a BUX index felülteljesítő volt, elsősorban az OTP-Richter páros emelkedésének köszönhetően.

A végére erőre kapott Amerika

A végére erőre kapott Amerika

Ázsiában igencsak kedvezőtlen hangulatban telt ma a kereskedés, miután az egyre csak mélyülő ingatlanválság közepette csődöt jelentett egy kínai árnyékbanki konglomerátum. Ezt követően Európában délutánra magukra találtak a vezető részvényindexek. Amerikában vegyesen nyitottak a tőzsdék, az emelkedést a Nasdaq vezeti.

Megszakadt a jó széria az amerikai tőzsdén

Megszakadt a jó széria az amerikai tőzsdén

Nőtt az éves infláció decemberben az eurózónában, ennek is köszönhetően a tőzsdék rossz hangulatban várták a tengerentúli adatközléseket, ahol az amerikai munkanélküliségi ráta és a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának alakulása volt hangulatbefolyásoló tényező. Koradélután ki is jöttek a számok: a vártnál sokkal magasabban alakult a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma decemberben, ez pedig a munkaerőpiac további erősödését jelenti - a feszes munkaerőpiaci kilátások mérsékelik az amerikai jegybank korai kamatcsökkentésének az esélyét, ezért még markánsabb hangulatromlás látszik az adatközlés után a tőzsdéken. Az amerikai indexek végül minimális emelkedéssel zártak, de így is megtört a kilenc hete tartó emelkedő széria.

Megérkezett egy kisebb fellélegzés a tőzsdéken

Megérkezett egy kisebb fellélegzés a tőzsdéken

Az elmúlt napokban nem látszott érdemi hangulatjavulás a világ tőzsdéin, ma viszont már kisebb fellélegzésről beszélhetünk. Európában ugyan mérsékeltek voltak a mozgások a mai kereskedésben, de alapvetően pozitív irányba indultak el az indexek, miközben a magyar piac a kereskedési idő végén pattant fel. Eközben úgy látszik, hogy az USA-ban is megszakadhat az eső sorozat, bár a tengerentúlon felemás teljesítményt nyújtottak napközben az indexek, a nap végére pedig kisebb lefordulást láthattunk. Egyre nagyobb esés bontakozik ki eközben az olaj piacán, miközben kedvező amerikai készletszint-adatok érkeztek.

Estek az amerikai tőzsdék a Fed jegyzőkönyvének megjelenése után

Estek az amerikai tőzsdék a Fed jegyzőkönyvének megjelenése után

Gyengén indult az év a világ részvénypiacain, a tegnapi esés után ma is ütötték az amerikai tőzsdéket, főleg a technológiai részvényeket adták a befektetők. A hangulat azt követően sem javult a tengerentúlon, hogy közzétették a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét. Európában sem volt jó a hangulat, jelentős esés alakult ki a vezető részvényindexek esetében. A magyar tőzsde napon belül még tartotta magát, azonban később a BUX is lefordult.

Lefordultak a tőzsdék, nem kímélik a Nasdaq indexet

Lefordultak a tőzsdék, nem kímélik a Nasdaq indexet

Emelkedésekkel indult 2024 az európai tőzsdéken, elsősorban az olaj-és gázipari részvények vezetésével, de a délutáni órákra elfogyott a lendület, és az amerikai tőzsdék is lefelé vették az irányt a nyitást követően, különösen a technológia-túlsúlyos Nasdaq esik. A magyar részvénypiac is lefelé csordogált délután, azonban így is pluszban tudott zárni a BUX, ami a blue chipek közül a Richternek volt köszönhető.

Erős emelkedéssel zárta Európa az évet, New York enyhe mínuszban

Erős emelkedéssel zárta Európa az évet, New York enyhe mínuszban

Nem várunk fontosabb adatközlésekre az év utolsó kereskedési napján, ma is kisebb volumen mellett zajlik a kereskedés a világ tőzsdéin. Az ázsiai tőzsdéken felemás hangulat uralkodott ma reggel, míg az európai részvénypiacok erős pluszban zártak, a tengerentúlon pozitív felütéssel indult a nap, de hamar elromlott a hangulat.

Szerény pluszban zárt a Dow

Szerény pluszban zárt a Dow

Óvatos mozgásokkal zajlik a két ünnep közötti kereskedés a világ tőzsdéin, az európai indexek alig mozdulnak a tegnapi záróértékükről, miközben az amerikai részvénypiacokon szintén kisebb elmozdulásokkal indul a nap, közel a történelmi csúcsokhoz. A magyar piac felülteljesítő volt ma, a BUX szemmel látható emelkedéssel zárt, miután mind a négy blue chip erősödött.

Új csúcsra tör az arany, miközben bizonytalan a hangulat a tőzsdéken

Új csúcsra tör az arany, miközben bizonytalan a hangulat a tőzsdéken

Megérkeztünk az év utolsó kereskedési hetébe, amit jó hangulatban indítottak a világ tőzsdéi. Míg a magyar piacon hétfőn és kedden szünetelt a kereskedés a karácsonyi ünnepek miatt, az irányadó amerikai indexek minden idők második legmagasabb zárócsúcsával fejezték be tegnap a kereskedést, közel kerülve a 2022 januárjában felállított történelmi csúcsokhoz. Az európai tőzsdéken mérsékelt emelkedéseket lehetett látni a nap nagy részében, de a zárásban elbizonytalanodtak a befektetők. A tengerentúlon ugyancsakfelemás hangulatban zajlik a kereskedés, miközben egyre feljebb kerül az arany és a vezető kriptovaluták árfolyama.

Bizonytalan zárás lett a vége

Bizonytalan zárás lett a vége

Ázsiában estek a tőzsdék, míg Európában kis elmozdulások mellett bizonytalan hangulatban zajlott a pénteki kereskedés, a magyar piac alulteljesítő volt ebben a közegben. Amerikában a vártnál jobb inflációs adatok után azonban ismét az emelkedésé a főszerep a tőzsdéken, eközben emelkedésnek indult az arany ára is, karnyújtásnyira van a történelmi csúcs.

Jó napja volt az amerikai tőzsdéknek

Jó napja volt az amerikai tőzsdéknek

A tegnapi rossz amerikai részvénypiaci hangulat átragadt a kontinensre is, ugyanis esést láthatunk a vezető börzéken, ez alól nem kivétel a magyar tőzsde sem. Az elmúlt hetekben masszív ralit láthattunk a világ részvénypiacain, október vége óta érdemi korrekció nélkül emelkedtek a vezető tőzsdék - most úgy néz ki, hogy a Mikulás-rali után beindult egy kisebb hozamrealizálás. A tengerentúli tőzsdéken azonban ismét emelkedést láthattunk.

Hirtelen ütöttek egyet az amerikai tőzsdéken

Hirtelen ütöttek egyet az amerikai tőzsdéken

Az ázsiai tőzsdéken felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel, ezt követően Európában iránykereséssel telt a kereskedés, és az amerikai tőzsdéken is oldalazást láthattunk a kereskedés első óráiban, a záráshoz közeledve viszont jött egy kisebb korrekció.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.