2023. július 06. 11:10 | Kaszab Balázs
Hétfő óta már több mint 10 egységet gyengült a forint az euróval és a dollárral szemben is. A hirtelen bekövetkezett gyengülés mögött elsősorban a hazai költségvetés helyzete és ebből adódóan a fiskális problémákkal kapcsolatos vélekedések állnak. Emellett pedig az Európai Bizottság legfrissebb jogállamisági jelentése, valamint a Standard & Poor's péntek esti hitelminősítői felülvizsgálata is aggasztja a piaci szereplőket. Az események kapcsán sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mégis meddig gyengülhet a hazai fizetőeszköz az előttünk álló időszakban. Éppen ezért megnéztük, hogy technikai szempontból milyenek a hazai fizetőeszköz kilátásai, és hogy valósak lehetnek e a 400 forintos euróval kapcsolatos félelmek?