fizetés

Elkészült a világ robottérképe: a szomszédban több százan álltak már munkába

Elkészült a világ robottérképe: a szomszédban több százan álltak már munkába

Eddig elsősorban a feldolgozóiparban jelentek meg a legnagyobb számban a robotok a munkaerőpiacon, de a technológiai fejlődésével már a mezőgazdaságban, logisztikában és a vendéglátásban is egyre gyakrabban váltják ki az emberi munkaerőt. Egy friss tanulmány szerint a délkelet-ázsiai nemzetek állnak a legjobban a robotmunkaerő befogadásával, míg Európa és az Egyesült Államok jócskán le vannak maradva. Jó példa viszont Európában Szlovénia és Csehország, ahol az elvártnál is több robot áll már munkába, ha a bérszintekhez viszonyítjuk az arányokat.

Jön a 13. havi fizetés - Ezekben a megyékben osztják majd a legtöbb pénzt

A magyar munkavállalók 14 százaléka kap 13. havi fizetést novemberi, illetve decemberi fizetése mellé, átlagosan 332 ezer forintot, jellemzően a nagyobb tőkével működő, külföldi magántulajdonú vállalatoknál - derült ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu felméréséből, amelyet csütörtökön jutattak el az MTI-nek.

Fizetéscsökkenésre készülhetnek a befektetési nagyágyúk

A hedge fundok vezető beosztású szakemberei idén több mint 10%-os fizetéscsökkenésre számíthatnak, miután hozamszerzési oldalról ez az egyik legrosszabb periódusa a szektornak a válság óta - írja a Financial Times.

A férfiak hazudnak a fizetésükről, ha kevesebbet keresnek a párjuknál

Úgy tűnik, nagyon mély gyökerekkel bír az az elvárás, hogy a férfiak legyenek a kenyérkeresők egy családban. Amikor ez nincs így, akkor inkább hazudnak róla. Meglepő módon még a nők is enyhíteni próbálnak ezen a kínosnak vélt helyzeten azáltal, hogy ők meg direkt lefelé kerekítik a fizetésüket amikor rákérdeznek. Az egész jelenségnek pedig messzemenő társadalmi következményei lehetnek - foglalta össze a vonatkozó kutatásokat az Economist.

Azért keresel keveset, mert egyszerűen rosszkor álltál munkába

A tehetség és a szorgalom egyáltalán nem elég, szerencsére is szükségünk van a munkaerőpiacon - bizonyította be egy friss kutatás. Ha ugyanis éppen egy recesszió alatt kezdjük el a karrierünket, az akár éveken át kísérthet. Tartósan beragadhatunk egy alacsonyabb fizetési szinten és mindez az évek alatt összeadva akár több mint félévnyi fizetéstől is megfoszthat minket.

Megőrül az internet az új fizetéses MLM-rendszerért - Kamu lenne?

Megőrül az internet az új fizetéses MLM-rendszerért - Kamu lenne?

Magyarországon is megjelent a "Q", a saját magát a "következő bitcoinként" aposztrofáló virtuális pénz. Sajátossága, hogy a legtöbb virtuális devizával ellentétben nem blockchain alapú, viszont ugyanúgy a hagyományos fizetési rendszerek megdöntését tűzte ki célul. MLM-rendszerben terjed, de a korai belépőknek nem kell (egyelőre) semmit befizetniük a sémába, elég a regisztráció. Bár hatalmas tervei vannak a Q-kezdeményezés üzemeltetőinek (például az irányítás kicsavarása a jegybankrendszer és a hitelkártyarendszer kezéből), egyelőre szinte semmit nem tudni arról, hogy tervezik megvalósítani elképesztő ambícióikat. Megnéztük, mit kell tudni a Q-ról, az új MLM-es őrületről.

Már csak holnap fizethetsz a régi ezressel

Már csak holnap fizethetsz a régi ezressel

Már csak egy napig, azaz 2018. október 31-ig fizethetünk a készpénzes vásárlásaink során a régi - 2017 előtt kibocsátott - 1000 forintos bankjegyekkel, mert október utolsó napján a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat - olvasható az MNB oldalán.

Itt a 10 sorozatsztár, aki a legtöbb pénzt keresi

A június 1-gyel záruló 12 hónapban a világ 10 legjobban kereső sorozatszínésze összesen 181 millió dollárt vitt haza. A Forbes friss összeállítása szerint az öt legjobban fizetett sorozatszínész közül négy az Agymenők című sorozatban szerepel, az első helyet birtokló színész az idei évvel együtt már negyedszerre áll a lista élén.

Bérháború: rögtön ráígértek a magyar dolgozó fizetésére, amikor haza akart jönni Ausztriából

A feszített munkaerőpiac és a rekordalacsony munkanélküliség az elmúlt években kikényszerítette a béremelést szinte minden szektorban - így aztán kisebb lett a különbség a legjobban és a legrosszabbul keresők között. A hatás egészen Ausztriáig ér, a kinn dolgozóknak is több fizetést kínálnak, ha hazajönnének - írja a Kisalföld.

Csúcson a leggazdagabb amerikaiak fizetése

A vagyoni kategóriák legfelső 1%-ába tartozók átlagos bére tavaly 719 ezer dollárt tett ki, ami éves viszonylatban 3,7%-os emelkedés, és ezzel még a válság előtti csúcsot is megdöntötték, ami 716 ezer dollárnál volt - írja a MarketWatch.

Felejtsd el a főnököt, az irodádat és mindent, amit a munkádról tudsz!

Felejtsd el a főnököt, az irodádat és mindent, amit a munkádról tudsz!

Minden projekten más kollégákkal dolgozol együtt, nincs főnök, nincs iroda, azt csinálod, amihez a legjobban értesz, és ha jól teljesítesz, a fizetéseden felül még bónuszokat is vehetsz fel. Így néz ki a jövő vállalati struktúrája, az agilis modell, amely az IT-szektorból indult, mára viszont már a cégek mintegy 40%-a dolgozik a bevezetésén, többek közt szinte a teljes magyar pénzügyi és telekommunikációs szektor, mi most a bankokat kérdeztük meg.

Részletre is lehet vásárolni már a Square-en keresztül

Belerúg a bankszektorba új szolgáltatásával a Square nevű kaliforniai startup: lehetősége nyílik mostantól a rendszer felhasználói számára, hogy nagyobb tranzakciók esetén részletre fizessenek.

A magyarok 77%-a pontosan fizeti a számláit

A számlák 77%-át fizetik pontosan a magyarországi ügyfelek, így elmondható, hogy stabilizálódott az arány, ami nagyjából megfelel a regionális átlagnak - derül ki az EOS Csoport idei, fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából.

Hova tűnnek el a kártyaterminálok a boltokból? - Ez zajlik a háttérben

Hova tűnnek el a kártyaterminálok a boltokból? - Ez zajlik a háttérben

Pörög a kártyás fizetés, ami részben a kormány készpénzmentesítő POS-telepítési programjának, és az erre elköltött közel 5 milliárd forintnak is köszönhető. Ugyanakkor az első körben kihelyezett 30 ezer szuperolcsó termináltól összességében csak 18,5 ezerrel nőtt a boltokban üzemelő terminálok száma. A második kör épp most indulhat be, de a számokon egyelőre ez is csak kis részben látszik, alig 10 ezerrel nőtt az idei első félévben a POS-terminálok száma. Megnéztük, mi állhat az első ránézésre furcsa eltérés hátterében.

A válság óta nem kerestek ennyit a sztárbrókerek

A Wall Street-en dolgozó brókerek fizetése tavaly átlagosan 13 százalékkal emelkedett, ezzel a 2008-as pénzügyi válság beütése óta a legmagasabb fizetéseket vihették haza.

Felejtsd el, amit a fizetésekről tudsz: teljesen új korszakot nyitott egy startup

Mi lenne, ha akkor is tudnánk kártyával fizetni, ha egy haverunknak akarunk pénzt kölcsönadni? Erre az ötletre építette fel a Twitter vezérigazgatója a Square-t, egy olyan startupot, ami azóta már ételszállítástól kezdve bérszámfejtésen keresztül digitális boltvezetésen át egy csomó mindennel foglalkozik. Bár a cég még sosem volt nyereséges, a befektetők imádják: IPO-ja óta tízszeresére emelkedett a Square részvényeinek árfolyama.

Van, ahol már most 1 millió forintba kerül egy magyar munkavállaló

Tavaly a kokszgyártás-kőolajfeldolgozás nemzetgazdasági ágban megközelítette az 1 millió forintot a dolgozók átlagos munkaerőköltsége. A KSH friss adatai szerint az egyes ágazatok között igen nagy különbségeket láthatunk, az egészségügyben és a ruhagyárakban dolgozók továbbra is a lista végén vannak, 235 ezer alatti munkaerőköltséggel. Megnéztük, hogy a különböző ágazatokban miként alakult a munkaerőköltség és a bruttó bér.

Terjed a kártyás részletfizetés, megtudtuk a részleteket

Terjed a kártyás részletfizetés, megtudtuk a részleteket

A Cetelemnél és az OTP-nél is elérhető már a kártyás részletfizetés, amikor a fizetésnél dönthetjük el, hogy egy összegben, vagy inkább egy "instant hitellel" fizetünk. Már a bolti terminálok 70 százalékán működik a szolgáltatás, de internetes közegben még gyorsabban terjed, így könnyen elképzelhető, hogy ez hozza majd el a részletfizetéses kártyás tranzakcióknál az áttörést. Kovács Szabolccsal, a Mastercard regionális termékértékesítési vezetőjével beszélgettünk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.