forint

Este kissé elgyengült a forint

Szokatlan módon a magyar piac "zárása" után, csütörtökön az esti órákban kezdődött a forint erősödése és pénteken hajnali 3-ig ez folyamatos volt, így az euróval szemben egészen 303,5-ig jutott a forint, pénteken napközben pedig 303-nál is megfordultak a jegyzések. Ez másfél éves forintcsúcsnak számít. Éjjel más furcsaság is volt: hirtelen összeomlást láttunk az angol fontnál. Pénteken délután a vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adatok hatására a dollár mérsékelten gyengült, ami a nyomás alatt lévő fontnak is jól jött. Az esti órákban jött egy gyengülési hullám a forint piacán, a jegyzések ismét 304 fölé kúsztak az euróval szemben.

Próbálkozik a forint, de nem tud tovább erősödni

Nagyot ment tegnap a magyar deviza, egyértelműen a régió és a feltörekvő piacok sztárja volt, aminek köszönhetően most 305-nél indítja a napot. A következő napok legnagyobb kérdése az lesz, hogy tud-e még innen tovább erősödni a forint, hiszen lassan már az MNB-nek is fejfájást okozhat a jelenlegi árfolyam. Ma egyelőre úgy tűnik, hogy ez a 305-ös szint keményen fogja a forintot, háromszor is csak rövid időre tudott benézni alá az árfolyam.

Tud még erősödni a forint?

A részvénypiacokhoz hasonlóan a forint is hullámzó teljesítményt mutatott szeptemberben. Az MNB irányadó eszközének korlátozásával kapcsolatos döntés lefelé szorította a kötvényhozamokat, az S&P váratlan felminősítésére pedig szárnyalni kezdett a forint, 306 alatt is járt a jegyzés az euróval szemben, amire tavaly május óta nem volt példa. A következő pár hónapra nem is vár jelentősebb gyengülést a hazai alapkezelők többsége - derül ki a legfrissebb alapkezelői felmérésünkből.

Megengedi-e az MNB a 300 alatti eurót?

A Magyar Nemzeti Banknak vannak még eszközei arra, hogy elérje a gyengébb forintot, azaz nem fogja 2017 végéig megengedni, hogy az euróval szemben a 300-as szint alá erősödjön - erre a kimenetre szavazott a Budapest Economic Forum konferenciánk közönségének kétharmada. A másik kimenetet, miszerint a piaci erők ki fogják kényszeríteni a következő bő egy évben a 300 alatti eurót, egyharmaduk támogatta.

Miért nem hagyják Matolcsyék, hogy végre erősödjön a forint?

A közelmúltban már felvetettük, hogy már csak a jegybankon múlik, mikor engedi erősödni a forintot, a fundamentumok alapján már erősebb árfolyam lenne indokolt. De miért érdekelt az MNB a gyenge forintban? Főleg azért, mert a következő években várhatóan csak ezzel tudja majd biztosítani nyereségességét. Márpedig az utóbbi években az volt a fő cél, hogy ne a költségvetésből kelljen kipótolni a veszteséget.

Óriási mozgás az euró-dollárban

Izgalmas a keddi kereskedés a devizapiacokon. A forint erősödik, a font sorra dönti az új mélypontokat és estefelé az EKB mozgatta meg az eurót.

Zuhan a font az újabb Brexit-félelmek miatt

308 felett kicsivel kezdte a negyedik negyedévet a forint az euróval szemben, az angol font viszont zuhanórepülésbe váltott ismét, mivel egyre többen tartanak a Brexit fájdalmas gazdasági következményeitől.

Majdnem a forint lett a feltörekvő piacok csillaga

Hosszú hónapokig alig történt érdemi mozgás a forint piacán, majd szeptember második felében megmozdult az árfolyam. A hónap végén kicsit korrigált a magyar deviza, de így is az egyik legjobban szereplő feltörekvő piaci fizetőeszköz volt annak köszönhetően, hogy az S&P meglepetésre felminősítette Magyarországot. Az általunk vizsgált feltörekvő piaci devizák közül csak a dél-afrikai rand tudott egyértelműen jobb teljesítményt nyújtani a forintnál.

Péntek esti rali a forintpiacon

Pénteken a borongós nemzetközi befektetői hangulatban másfél hetes mélypontra esett a forint az euróval szemben 310-nél a bankközi piacon, majd ahogy javulni kezdett délután a hangulat, úgy a forint is erőre kapott. Kora estére a Deutsche Bankkal kapcsolatos pletyka miatt hirtelen kilőtt a bankpapír árfolyama, ami a részvényindexek ugrásán keresztül a forintnak is segített, így péntek késő estére egészen 308-ig vissza tudott erősödni az euróval szemben.

Külföldi feszültség nyomasztja a forintot

A feltörekvő piacokon tapasztalható kedvezőtlen befektetői hangulat nyomta rá a bélyegét a térség devizáira, így a forint árfolyamára is. Most épp az India és Pakisztán közötti konfliktusra figyelnek a befektetők.

308 alatt ragadt a forint

Kedden érezhetően romlott a hangulat a forint piacán, szerda reggelre a 308-at közelíti az euró jegyzése. A többi feltörekvő piaci deviza sem teljesít túl jól, a jelek szerint megint előjött a kockázatkerülés a befektetőkből.

Valamiért gyengül a forint

Erősödéssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben miután világszerte javult a hangulat az első amerikai elnökjelölti tévévita után. A szakértők többsége szerint inkább Clinton győzelmét hozta a vita, ennek köszönhetően a mexikói pezó egyelőre a nap legnagyobb nyertese. A forint viszont a reggeli próbálkozás után nem futott neki újra a 306-os támasznak, ehelyett két lépésben 1 egységnyit gyengült, majd egészen 308-ig húzták az eurót.

300 alatti eurónak kellene jönni, kérdés, hogy hagyják-e

A szeptember közepén érkezett meglepő felminősítéssel már szinte minden a forint mellett szól, ami meg is mutatkozott az utóbbi napok árfolyammozgásában, hiszen múlt csütörtökön új 2016-os csúcsra kapaszkodott a magyar deviza az euróval szemben. Már csak az kellene, hogy az MNB is lemondjon forintgyengítési terveiről, és akkor tényleg semmi nem állná útját a szárnyalásnak. A jegybank részéről viszont továbbra sem látszik a fordulat, azonban a piac hamar kikényszerítheti, hogy elengedjék a forintot.

307 közelében állt meg a forint esése

A pénteken elért csaknem másfél éves csúcs közvetlen közelében kezdte a hetet a forint az euróval szemben, azonban délelőtt kissé gyengülésnek indult. A nap második felére kicsit stabilizálódott a helyzet, legalábbis nem esünk tovább.

Fejfájást okozhat a túl erős forint Matolcsyéknak

Törheti a fejét az MNB azt követően, hogy az S&P meglepetésre másfél hete felminősítette Magyarországot és azóta érezhetően erősödött a forint. A jegybank ugyanis hónapok óta gyengébb árfolyamban érdekelt, emiatt a mostani piaci folyamatok akár a kamatvágások átgondolására is késztethetik a jegybankot - mondta a Bloombergnek Ambrus Gábor, a Royal Bank of Scotland (RBS) szenior devizakereskedője, aki az utóbbi egy évben a legpontosabban jósolta meg az euró-forint árfolyamot.

Közel három éves csúcson a forint a fonttal szemben

A pénteki napot 306-nál indította a forint a tegnapi nagy szárnyalás után, délelőtt azonban úgy tűnt, nem tudja folytatni a menetelést. Dél környékén aztán újra kisebb erősödés bontakozott ki a forint piacán, így most újra 305,5 környékén, tegnapi csúcsához közel tartózkodik. Eközben a font már 1,1%-os napi esésnél tart az euróval szemben, amivel a forint új, közel három éves csúcsra tört a brit devizához képest: legutoljára 2013 decemberében fordult elő, hogy mindössze 353 forintot kérjenek egy fontért.

Széttépik a forintot, már 306 alatt az euró

Egyre inkább erőre kap csütörtökön a forint, a nap második felére 306 alá csökkent az euró jegyzése, amire tavaly május óta nem volt példa. A forint egyértelműen a régió és a feltörekvő piacok sztárja ma, jelentős felülteljesítést mutat.

Fontosabb részletek

  • A pénteki S&P-felminősítés utáni forintcsúcson már bőven túl vagyunk
  • A dollárral szemben közel öthavi, az euróval szemben 1,5, a fonttal szemben 2,5 éves csúcson jár a forint
  • Az euró ellenében 8 éves forintgyengülési trend tört meg, ezt követte a mai hullámszerű erősödés
  • Az MNB irányadó eszköz korlátozásával kapcsolatos döntés tovább szorította lefelé a kötvényhozamokat
  • A felminősítés után 8 éves mélypont körül a CDS-felárunk
  • Lázár jelzése szerint nagy döntésre készül év végén a kormány a kötvénypiacon

Nem sok erőt adott az eurónak Yellen

A nap második felére mozdult el az erősödés felé a forint az euróval szemben, így ismét a 308-at közelíti a jegyzés. A nemzetközi piacon meglepő volt a dollár reakciója a kamat tartására, majd a sajtótájékoztató is minimális mozgást hozott.

Csak átmenetileg ingott meg a forint

Gyengülő trend bontakozott ki kedden a forint piacán. A befektetők leginkább a jegybank kamatdöntő ülését várták. Az itt elhangzott információk viszont csak átmeneti gyengülést okoztak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.