A SYNLAB Hungary Kft. 140 millió forintos támogatást nyert el a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. pályázatán; a 281 millió forint összértékű beruházásból a kapacitásbővítés mellett a koronavírus tesztelésével kapcsolatos fejlesztésekre is költenek - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a SYNLAB okiratátadási ünnepségén szerdán Budapesten.
Magyarországon a méhnyakrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 év alatti nők körében, annak ellenére, hogy a szűrővizsgálattal időben felfedezett betegség gyógyítható, a méhnyakrákot okozó human papilloma vírus-, röviden HPV-fertőzés pedig védőoltással megelőzhető. Szakértők szerint ma már egy nőnek sem lenne szabad méhnyakrákban meghalnia.
Már a moszkvai propaganda is nehezen magyarázza a bizonyítványt.
Nagyon keményen lecsapnak a kínai filléres portálokra.
Több, mint 100 ezer darabot vettek.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Baj van a hitelezéssel.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.