Lázár: megszüntetjük az áramimportot
109. alkalommal áll az újságírók elé a Kovács Zoltán-Lázár János páros. Főként a migrációról és a napelemparkok létesítéséről esett szó.
109. alkalommal áll az újságírók elé a Kovács Zoltán-Lázár János páros. Főként a migrációról és a napelemparkok létesítéséről esett szó.
Nem lesz csütörtökön Kormányinfó - közölte a Kormányszóvivői Kabinetiroda. Vagyis Lázár János ezúttal nem áll ki az újságírók kérdéseinek kereszttüzébe.
Megtartotta 106. Kormányinfóját Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter itt bejelentette a visegrádi négyek közös döntését Olaszország támogatásában, valamint a kormányülés döntéseit. Többek között arról döntöttek, hogy újraszabályozzák a naperőművek telepítését Magyarországon.
Lázár János a Kormányinfón bejelentette, hogy 60-70 milliárd forintos bírsággal nézhet szembe Magyarország a 4-es metró miatt 2018-ban, ami még a szocialista kormányhoz köthető. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, hogy Brüsszelből rendben érkeznek a pénzek, nincs szó a források befagyasztásáról.
A Kormányszóvivői Iroda már szerdán tájékoztatta az izgatottan várakozó érdeklődőket, hogy csütörtökön nem lesz Kormányinfó, ezúttal ne várja senki Lázár Jánost és Kovács Zoltánt.
Zajlik a 104. Kormányinfó, melyen Lázár János eddig elsősorban az uniós források kifizetésével foglalkozott, illetve bejelentette, hogy Brüsszel nem ad pénzt a magyar határkerítésre.
Megtartotta 103. Kormányinfóját Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A rengeteg politikai és menekültügyi téma mellett alig akadt gazdasági téma a mai eseményen.
A héten elmarad a Kormányinfó, mivel a jelek szerint nem lesz mondanivalója a kormánynak - derül ki a Kormányszóvivői Iroda keddi közleményéből.
A korábban hirdetett 17 óra helyett 18 óra után indult a mai Kormányinfó Lázár Jánossal és Kovács Zoltánnal.
Az újságírók már hozzászoktak, hogy ha csütörtök délután, akkor fél 2-kor Kormányinfó Lázár Jánossal és Kovács Zoltánnal. Ehhez képest elmaradt fél 2-kor a sajtótájékoztató, és ezúttal előzetesen nem is adott erről tájékoztatást a kormány, azonban 4-kor érkezett a váratlan meghívó, hogy 5 órától jön a 102. Kormányinfó.
Egy hét kihagyás után ismét Kormányinfót tartott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és beszámolt a múlt heti kormányülésről és kabinetülésekről. A tárcavezető beszélt a CSOK felülvizsgálatáról, a nyugdíjasoknak szánt év végi összegekről, az Alkotmánybíróság e heti döntéséről, a paksi beruházás, az ingyenes védőoltásokról. Emellett nem hagyott szó nélkül egy mai interjút sem.
A nyugdíjkiegészítés és az egyszeri prémium mellett a kormány szeretne decemberben ismét Erzsébet-utalványokat is adni a nyugdíjasoknak - hangzott el a csütörtöki századik Kormányinfón. Lázár János emellett arról is beszélt, hogy a kormány nem szeretne felhőkarcolókat Budapestre, de nincs jogi lehetősége, hogy beleszóljon a dologba.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön is megtartotta a sorozatban immár 99. Kormányinfót. A főbb információkról az alábbi hírfolyamban számoltunk be.
Kevés gazdasági téma került szóba a 98. Kormányinfón, Lázár János miniszter elsősorban a magyar kormány és Brüsszel vitáiról, illetve az uniós forrásokról szólt.
Ha Lázár Jánoson múlna, akkor a kormány napirendjén lévő kiskereskedelmi javaslatcsomag a következő fázisba lépne - többek között ez is elhangzott a 97. Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az EU bíróságának döntését diktátumnak nevezte.
A nyári szünet utáni első Kormányinfót tartotta meg csütörtök délután Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az eseményen az egyik legfontosabb bejelentés az volt, hogy Orbán Viktor levelet küld az Európai Bizottság elnökének, melyben azt kéri, hogy a Bizottság járuljon hozzá a magyar menekültügyi költségekhez.
A soron következő Kormányinfóra jövő hét csütörtökön (augusztus 31-én) kerül sor - közölte csütörtök reggel a Portfolio-val a Kormányszóvivői Iroda.
Csütörtökön Lázár János a nyári szünet után ismét Kormányinfót tart, előtte kedden a gazdasági és stratégiai kabinet összevont ülést tart.
Viszonylagos unalommal telt el a csütörtöki 94. Kormányinfó, melyen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter belengette, hogy ősszel meg kell vizsgálni azt, hogyan lehet jobban támogatni a használt lakások vásárlását.
A magyar kormányfő azt fogja képviselni Brüsszelben, hogy gyorsítsuk fel a közös európai hadsereg felállítását - mondta Lázár János a csütörtöki Kormányinfón.
Fontosabb részletek
Cikkünk folyamatosan frissül.
A köztársasági elnök is üdvözölte az egyházfőt.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.