350 millió fonttól, azaz megközelítőleg 130 milliárd forintnyi összegtől esnek el hetente a britek, amióta megszavazták a Brexitet. Összeadva ez a GDP-jük 2 százalékát teszi ki egy friss becslés szerint, ami tetemes összeg, és pusztán a szavazás keltette felforduláshoz köthető. Mi lesz akkor, ha ténylegesen is kikerülnek az EU-ból?
Azok a vállalatok, akik pontosabban jelzik előre a gazdasági folyamatokat, jóval nagyobb profitot tehetnek zsebre - áll egy friss kutatásban. Kiderült ugyanis, hogy a pontatlanságuk miatt oly sokat szidott makrogazdasági előrejelzések valójában rendkívül fontos szerepet játszanak a nagyméretű cégek sikerességében. Vagyis a jó közgazdasági előrejelzők szó szerint aranyat érhetnek. 1000 cég 25 éves története tanúskodik róla, hogy már a pusztán 1 százalékkal nagyobb előrejelzési hiba is elképesztő hatással van az eredményre: akár a profit 8 százaléka is múlhat rajta.
A kriptopénzek árfolyammozgásából arra lehet következtetni, hogy a piacok sem devizának, sem pedig értékmegőrző nyersanyagnak nem tekintik őket. Egyszerűen teljesen más a természetük, mint a hagyományos pénzügyi eszközöknek - derült ki egy friss kutatásból. Két tényezőt ugyanakkor mégis találtak, amikkel magyarázni lehet a viselkedésüket. Egyrészt kiderült, hogy az átlagon felüli érdeklődés árfolyamemelkedésben csapódik le. Másrészt pedig az átlagnál nagyobb drágulás sokszor még további lendületet vesz a rákövetkező héten.
Bőven vannak még fejlesztési lehetőségek a magyar gazdasági felsőoktatásban. Finoman így összegezhetnénk annak a kérdőívnek az eredményét, amit több mint kétezer Portfolio-olvasó töltött ki az elmúlt héten.
Nagyon jelentős hatással van a gyermekek jövőjére, hogy mennyi időt szánnak rájuk a szüleik. Akármilyen családról is van szó, a gyerekekkel töltött idő nagyban befolyásolja, hogy később eljutnak-e a diplomáig. Ezen a téren okozati összefüggést mutatott ki egy friss kutatás, míg érdekes módon a jövedelmi helyzetet nem találták meghatározónak (statisztikailag szignifikánsnak) ebben a kérdésben. Ráadásul az is kiderült, hogy az apukák figyelme értékesebb lehet, mint az anyukáké. Ha ők több időt fordítanak a nevelésre, azzal jelentősen megnövelik a gyermekük boldogulási esélyeit.
Elképesztő mértékű számviteli trükközést csinálnak a nemzetközi nagyvállalatok: 2015-ben például a külhoni profitjuk közel 40 százalékát menekítették át adóparadicsomokba. Ez pedig óriási bukta a nemzetállamoknak, akik közül a legnagyobb vesztesek között találjuk az EU-t - derült ki egy friss, új adatokon alapuló kutatásból. Ha a multik befizetnék rendesen az adót, akkor 20 százalékkal több társasági adóbevételhez jutnának az uniós országok. A dolog ugyanakkor annyira reménytelen, hogy az országok inkább csökkenteni kezdték a társasági adókulcsaikat, de mindez persze az adóparadicsomoknak mit sem árt. Nulla százalékos adókulccsal ugyanis nem lehet versenyezni.
Jó közel tudni a szeretteinket és a barátainkat, de az egésznek lehet egy furcsa árnyoldala is. Neves kutatók egy csoportja, a Facebook adataira támaszkodva arra jutott, hogy aki a barátai közelében él, az kevesebbet keres, és úgy általában is rosszabb az élete. Ellenben a távoli barátokkal rendelkezők gazdagabbak, sőt még tovább is élnek. Egyelőre azért ne szakítsuk meg a szomszéddal a kapcsolatot, mert az okozati szálakat ezzel nem tárták fel.
Az emberek életbeli boldogulása egy olyan kérdés, amely mind hétköznapi, mind politikai, mind pedig tudományos szempontból kiemelkedően fontos. Emiatt elengedhetetlen, hogy valahogy mérni is lehessen ezt a jelenséget. A társadalomtudósok és a pszichológusok ezért számtalan olyan eszközt fejlesztettek ki, amivel az emberi boldogság mérhetővé és elemezhetővé válik. Az alábbiakban ezt a témát járjuk körbe, különös figyelmet szentelve az úgynevezett Cantril-létrának. Bemutatjuk azt is, hogy mennyire erős törésvonalak vannak a világon, és hogy kutatások szerint lényegében három csoportra oszthatóak az emberek.
A kis- és középvállalkozások 15%-a küzd jelentős munkaerőhiánnyal, 37% kis mértékűvel, 48% számára ez nem probléma - mutatja az UniCredit és az Inspira friss kutatása, amelynek bemutatóján elhangzott: nagyobbnak érzékeljük a munkaerőhiányt, mint amekkora valójában. A vállalkozások csaknem fele tervez létszámbővítést, ennek forrása azonban bizonytalannak tűnik. A fintech jelenséget mindössze 45% ismeri, és még a magas árbevételű cégek körében is magas a vele szembeni bizalmatlanság.
Kutatások szerint főleg három dolgon múlik, hogy boldogabb életre találnak-e a hazájukból menekülő vagy elvándorló emberek: 1. mennyire boldog hely a célország, 2. mennyire szörnyű körülményekből jönnek, 3. mennyire fogadják őket szívesen. Magyarország még kelet-európai viszonylatban is egy nagyon boldogtalan ország, és nem mellesleg a világ élvonalába tartozik a migránsok elutasításában. Ezek fényében hazánk egyáltalán nem egy ideális célország a bevándorlók számára. Mindez a Gallup több mint száz országra kiterjedő felméréseiből, illetve a World Happiness Report 2018-as jelentéséből derült ki, amiben kiemelten vizsgálták a migránsok boldogulását. Nagy átlagban egyébként elmondható, hogy boldogabbak lesznek a bevándorlók az új helyükön, csak éppen nem mindegy, hova mennek.
Finnország a világ legboldogabb országa a 2018-as World Happiness Report szerint, míg Magyarország egészen hátul, a 69. helyen áll a rangsorban. A szomszédjaink jóval előkelőbb helyezéssel bírnak, vagyis a felmérések szerint igaz a közvélekedés: a magyarok tényleg nagyon borúsan látják az életet. Feltűnő egyébként, hogy általában azok az országok igazán boldogok, ahol magasak a jövedelmek, egészségesek az emberek, és nagyfokú szabadság van. Az alábbi cikkben a teljes rangsort áttekintjük, és a jelentés alapján megpróbálunk néhány alapvető következtetést is levonni az emberi boldogságról.
Arról mindenki hallott már, hogy a történelem során mennyire sokféle pénz értéktelenedett el, vagy éppen ment teljesen tönkre. Azt viszont kevesen értik, hogy ennek pontosan mi is volt az oka. Egy friss kutatás 600 évnyi adatot gyűjtött össze, hogy megválaszolja ezt a kérdést. Úgy találták, hogy a közvélekedéssel ellentétben egyáltalán nem az olyan újítások vezettek a pénzek elértéktelenedéséhez, mint például a fedezet nélküli fiat pénzrendszer bevezetése. Sokkal inkább a politika tehet az egészről. Hatalmasak az országok közötti különbségek, és ott ahol kevésbé volt kordában tartva a hatalom, jóval gyorsabban értéktelenedett el az emberek pénze.
A legfiatalabb generáció a legoptimistább, ha pénzügyekről van szó - derült ki az Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Jelentéséből, amely a 18-24 év közötti fiatalok pénzügyi szokásait vizsgálta. A magyar fiatalok jellemzően váratlan kiadásokra és ingatlanvásárlásra takarékoskodnak legtöbbet.
Közösségi hálók + okostelefonok + gépi tanulás = egy új korszak. Az a fajta digitális tér, ami az elmúlt évtizedben körénk épült, teljesen megváltoztatta az életünket. Az iphone-on görgetett Facebook új "központi idegrendszert" hozott létre az emberek számára, aminek a következményeit máig nem értjük teljesen. Ugyanakkor jelentős kutatásoknak hála egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy feltérképezzük az online emberi viselkedés törvényszerűségeit. Sinan Aral, az MIT kutatója ennek a kapcsán mesélte el, hogy jelenleg hol állunk. Az okozati szálak kreatív feltárásával már egészen sokat tudunk az álhírek terjedéséről, vagy éppen arról, hogy milyen módon befolyásolhatóak az emberek.
Professzor Sinan Aral a Rajk László Szakkollégium meghívására járt Magyarországon, hogy átvegye a neki ítélt Herbert Simon-díjat.
A világ első, részecskegyorsítón alapuló, optimalizált kompakt neutronforrást előállító laboratóriuma létesül a Fejér megyei Martonvásáron, az 1,8 milliárd forintos beruházáshoz 1,3 milliárd forint uniós forrást nyert a tulajdonos konzorcium.