Végelszámoltat egy hitelező céget az MNB
Az MNB visszavonta az Argentum Holding Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását. A társaság piaci szerepe, súlya marginális volt.
Az MNB visszavonta az Argentum Holding Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását. A társaság piaci szerepe, súlya marginális volt.
Biztonságosabb is, újabb is, az új kétezressel és ötezressel mégsem lehet mindenhol fizetni.
Nyolc év után először ismét 20% fölé emelkedett tavaly a lakáshitelek szerepe a hazai otthonteremtés finanszírozásában - mutatják friss becsléseink. 2008 óta nem látott összegben vettünk fel lakáshiteleket, de ameddig a statisztikák visszanyúlnak, még soha nem volt ilyen magas, 74% a használt lakás vásárlására fordított hitelek aránya. 85 ezer db lakáscélú hitelt folyósítottak tavaly, ennek mindössze 4%-a ment hitelkiváltásra, vagyis valóban drámaian alacsony a hitelfelvevők mobilitása. Az MNB heteken belül véglegessé váló "fogyasztóbarát lakáshitel" koncepciója talán változtat valamit ezen a helyzeten. A jelenlegi legjobb lakáshiteleket addig is itt érdemes kikalkulálni.
Finomhangoló devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy hónapos lejáraton meghirdetett tenderre beérkezett 340 milliárd forint ajánlatból 150 milliárd forintot fogadott el. A keddi tender eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 550 milliárd forint.
A március 28-i kamatdöntő ülésen először szavazott Parragh Bianka, a Monetáris Tanács új tagja és nem nagy meglepetésre a többi nyolc taggal együtt úgy döntött, hogy az alapkamat maradjon 0,90%, és az egynapos jegybanki betét kamatlába se változzon -0,05 százalékról - derült ki a ma közzétett jegybanki jegyzőkönyvből. Ennek utolsó, előremutatást szolgáló, mondataiban csupán néhány szót, illetve a szórendet írta át az MNB az egy hónappal ezelőtti mondatokhoz képest, de azok üzenete, monetáris politikai tartalma nem változott.
A március 1-én forgalomba hozott, megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyek forgalomba áramlása rendkívül gyors ütemben halad, hiszen az 5000 forintos bankjegyeknek már a fele, a 2000 forintos bankjegyeknek pedig közel 40 %-a az újakra cserélődött - emeli ki mai közleményében a Magyar Nemzeti Bank.
A március 1-én forgalomba hozott, megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyek forgalomba áramlása rendkívül kedvező, gyors ütemben halad. Ennek következtében a forgalomba kerülésük óta eltelt időszak alatt az 5000 forintos bankjegyeknek már a fele, a 2000 forintos bankjegyeknek pedig közel 40 %-a az újakra cserélődött - írja az MNB legfrissebb közleményében.
Az MNB visszavonta a Colombus Global Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési alapkezelésre vonatkozó tevékenységi engedélyét. Az intézkedés oka, hogy a társaság jogszabálysértő módon nem tudott megfelelni az ellenőrizhetőség követelményének, ennek keretében nem tudott hiteles adatokat szolgáltatni a nettó eszközérték-számítási, befektetési döntéshozatali, kockázatkezelési és likviditáskezelési tevékenységre vonatkozóan, s emellett hiányzott a portfólió-nyilvántartási rendszere is - írja az MNB legfrissebb közleményében.
A 2016 végéig megkeresett 72 ezer nem törlesztő jelzáloghitelesből mindössze 4 ezer adóssal sikerült megegyezniük a hitelintézeteknek az MNB tavaly márciusban kiadott ajánlása nyomán - tájékoztatott a jegybank.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a márciusi magyarországi inflációról szóló, kedden ismertetett adatokból és a várható inflációs pályából arra lehet következtetni, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az idén valószínűleg nem módosítja a jegybanki alapkamatot. A jövő évi monetáris kilátásokról eltérnek a londoni előrejelzések.
Bebizonyosodott, amit már korábban is sejteni lehetett: a bankok vásárolják fel az MNB szabályozása miatt gyorsan növekvő jelzáloglevél-állományt. Az MNB friss statisztikái szerint a februári 168 milliárdos bővülés szinte teljes egészében a bankoknál csapódott le, ezzel pedig gyakorlatilag minden más piaci szereplő kiszorul a jelzálogpiacról. Bár a szándék meglenne, ilyen alacsony kamatfelárak mellett csak nagyon keveseknek éri meg a bankokon kívül jelzálogleveleket venni.
Az MNB ma közzétett, és 2017. március 23. napján jogerőssé vált határozatában visszavonta a Globeserv Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési alapkezelésre vonatkozó tevékenységi engedélyét- írja a felügyelet közleményében. Az intézkedés oka, hogy a társaság - amelynek piaci súlya csekély volt - az MNB felszólítása ellenére nem tett eleget határidőben szavatoló tőke-feltöltési kötelezettségének.
Végéhez közeledik az MNB tulajdonában lévő "rossz bank", a MARK Zrt. működése. Az Index információi szerint a hazai pénzügyi piaci szereplők szerint már nem várható semmi érdemi lépés a cégtől, sokkal valószínűbb, hogy a cseh központú APS Holding veszi meg a "rossz bankot".
A jövő januárban életbe lépő MiFID 2 jelentős változásokat hoz a befektetési tanácsadásban és a befektetési termékek értékesítésében, a szolgáltatóknak jelentős költségtöbbletet jelent az új előírásoknak való megfelelés. A Portfolio mai, Investment, Wealth and Savings (IWS) MiFID 2-ről szóló szekciójában compliance, értékesítés és termékfejlesztés, valamint az MNB oldaláról is körbejártuk a MiFID 2 okozta változásokat.
Március 31-én véget ért a Növekedési Hitelprogram (NHP) harmadik, kivezető szakaszának szerződéskötési időszaka: 2016 eleje óta 685 milliárd forint összegben nyújtottak a bankok finanszírozást a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, ezzel a 700 milliárd forint keretösszeg 98 százaléka felhasználásra került - közölte az MNB.
Az MNB 20-20 millió forint bírságot szabott ki a Cardif biztosítási csoport élet- és vagyonbiztosítójára, egyebek közt ügymenet-kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási, számviteli és a biztosítási ügyfélszerződéseket érintő jogsértések miatt. A feltárt szabálytalanságok mielőbbi megszüntetéséről a biztosítóknak írásban kell beszámolniuk - közölte a felügyelet.
Londoni pénzügyi elemzők szerint ha az eddig vártnál később is, de jövőre valószínűleg elindul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új kamatemelési ciklusa.
Pénteken lezárult a Növekedési Hitelprogram, hamarosan pedig egyre nagyobb tömegben kötik le a visszatérítendő EU-forrásokat a cégek, ami kiszorító hatással lehet a banki hitelezésre. Érdekesek lesznek tehát a következő hónapok a vállalati hitelezés szempontjából, miközben a lakossági hitelezést egyre inkább az új lakások piacának bővülése határozza majd meg. Addig is nézzük az MNB friss, februárra vonatkozó betéti és hitelstatisztikáit!
A napokban tette közzé honlapján az MNB a mennyiségi korlátozás eddigi tapasztalatairól, illetve a jövőre vonatkozó tervekről szóló háttéranyagot. A jegybank fél éve kezdte korlátozni a bankok elhelyezését a három hónapos irányadó eszközben, az összeállítás szerint azóta jelentősen csökkentek az állampapír-piaci hozamok, illetve a bankközi kamat. Emellett a jegybank azt is részletesen levezette, mi alapján határozta meg a második negyedév végére vonatkozó limitet.
Tovább zajlik az MNB és az NGM közötti üzengetés a 2016-os költségvetésről. Varga Mihály egy pénteki tájékoztatón nem hagyta szó nélkül a jegybank álláspontját, amiben a jegybank szakértői nagyrészt a fiskális politikát hibáztatták az alacsonyabb tavalyi növekedés miatt.
Három évtizede nem volt ilyen.
Elbizonytalanodtak a befektetők.
Izgalmas lehetőséget mutatunk.
Az invazív szúnyogfajok megjelenésével új kórokozók is felbukkanhatnak.
10 milliárd forintos támogatással mentenék meg a nyarat.
Így termelj, tárolj és válj le a hálózatról egyszer és mindenkorra!