moszkva

2014. január 30. 14:15 | Portfolio

Moszkva tér, visszatér!

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kiírta a nyílt közbeszerzési eljárást a Széll Kálmán tér teljes körű átépítésének, felújításának kivitelezésére, áll a BKK közleményében. A munkálatok még idén nyáron elkezdődhetnek (vagyis az önkormányzati választások előtt) és várhatóan 2015-ben fejeződik be. A Margit körúti ex minisztériumi épület bontásával együtt, amit szintén hasonló ütemezésben igyekeznek eltüntetni és a területét rehabilitálni, jó nagy felfordulás várható majd a Széll (Moszkva) Kálmán tér környékén a következő 1,5 évben. Az ég irgalmazzon a környéken élőknek és közlekedőknek.

2014. január 14. 17:52 | Portfolio

10 milliárd eurós megállapodás Orbán és Putyin között

Orbán Viktor miniszterelnök kedden Oroszországba utazott, ahol többek között Vlagyimir Putyin elnökkel találkozott. A legnagyobb várakozás a nukleáris együttműködést előzte meg és kedd délutánra ki is derült, hogy a két fél megállapodott a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről. Ennek keretében atomerőművi energiablokkok megépítéséről is megállapodtak, vagyis Oroszország végezheti a paksi atomerőmű bővítését.

Fontosabb részletek

  • Megszületett a megállapodás Magyarország és Oroszország között a nukleáris együttmûködésrõl
  • Oroszország 10 milliárd eurós hitelt nyújt Magyarországnak
  • A két paksi atomerõmûvi blokkot az oroszok építhetik
  • Új hosszú távú gázszerzõdés is születik a felek között

2014. január 13. 16:12 | Portfolio

Növekszik a feszültség Orbán moszkvai útja előtt

Közleményt adott ki a Kormányzati Információs Központ, amiben Orbán Viktor holnapi moszkvai útjáról kívánják tájékoztatni a közvéleményt. Az iromány emlékeztet a paksi bővítéssel kapcsolatban eddig megjelent hivatalos kommunikációra, illetve felhívják a figyelmet arra, hogy a holnapi találkozó után ismét tájékoztatják a közvéleményt.

Részletes keresés