Árvíz: ellehetetlenül a vonatközlekedés
A GYSEV vonalán korlátozásokra kell számítani, Csehországban is korlátozzák a vasúti forgalmat az áradások miatt - közölte a Mávinform hétfőn az MTI-vel.
A GYSEV vonalán korlátozásokra kell számítani, Csehországban is korlátozzák a vasúti forgalmat az áradások miatt - közölte a Mávinform hétfőn az MTI-vel.
Nem indulnak Ausztriába vonatok Magyarországról, az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint, vasárnap 18 órától várhatóan hétfő éjfélig az ÖBB leállítja a vasúti közlekedést Hegyeshalom és Bécs között is, a vonatok pótlására pedig nincs lehetőség.
Elgázolt a vonat egy embert Kiskunfélegyháza közelében szerda délután, ezért a szegedi fővonalon késnek a szerelvények estig - közölte a Mávinform a Facebook-oldalán.
Kigyulladt a Debrecenből Füzesabonyba tartó vonat mozdonya kedden a tiszafüredi állomás közelében; az utasokat időben leszállították - közölte a Mávinform a honlapján.
Sötét időszakot él a MÁV, a nyár folyamán a korábban megszokottakhoz képest is jelentős késések, valamint elmaradt fejlesztésekből fakadó problémák voltak. A Keleti pályaudvaron nemrég történt balesetben a szerencsének köszönhetően senki sem sérült meg, de ismét rámutatott, mekkora veszélyt rejt a vasúti fejlesztések elmaradása. A folyamatos késések, valamint a baleset okozta "fekete hétfő" miatt az emberek figyelme a MÁV-ra, valamint a terület szereplőire irányult, és azóta is intenzíven jelenik meg a közbeszédben. Megnéztük, hogyan mutatkozott meg ez a fokozott érdeklődés a Google Trends adataiban.
A MÁVINFORM bejelentése szerint szeptember 3-a, kedd 23 órától szeptember 4-e, szerda hajnali 3 óráig teljesen leáll a jegyvásárlási rendszer.
Fakidőlés miatt nem közlekednek a vonatok Rákos és Pécel között kedd délután, ezért 40-80 perccel hosszabb menetidőre kell számítani a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.
Gázolás miatt nem járnak a vonatok Nagykanizsa és Nagyrécse között, a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon késésekre kell számítani - közölte a Mávinform kedden kora reggel a Facebook-oldalán.
Az utószezonban is sűrűbben járnak a vonatok a Balatonhoz - közölte a MÁV a vasúttársaság honlapján vasárnap, kiemelve, hogy a balatoni szerelvények a főszezonban több mint 1,2 millió utazást szolgáltak ki.
A MÁV átalakítása elkerülhetetlen, és bejelentette, hogy 2025 januárjától egységes menetrend lép életbe – mondta el Lázár János, az építési és közlekedési miniszter, csütörtöki nyilvános eseményén, a Semmelweis Nyári Egyetem kerekasztal-beszélgetésén. A politikus felvázolta a magyar vasúti közlekedés problémáit és a lehetséges megoldásokat.
Két törött csavar okozta a Keleti pályaudvaron bekövetkezett vonatkisiklást. A jelentés szerint ezek a csavarok az egyik sínpárt rögzítették a váltó tolórúdjához, és törésük megakadályozta a megfelelő váltómozgást, ami a szerelvényt a szomszédos, nem számára kijelölt vágányra terelte – derül ki a Telex által kiszúrt Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezetének előzetes jelentésből.
A MÁV bejelentette, hogy a közeli jövőben számos elővárosi és vidéki vonalra is kiterjeszti korábban tesztelt, kalauz nélküli rendszerét.
Befejezték a helyreállítást a Keleti pályaudvarra bevezető vágányokon, így már Kőbánya-felső és Ferencváros (Kelenföld) felé sincs korlátozás a vasúti közlekedésben - közölte a Mávinform kedden kora délután az MTI-vel.
A keddi nap sem zajlik eseménytelenül a magyar vasúttársaságnál, több hiba is fellépett, ezért több járat késik.
A magyar vasúttársaságot az elmúlt pár napban hibák és balesetek sorozata sújtotta, ezért hétfőn olyan is előfordult, hogy mindhárom budapesti fejpályaudvaron is jelentős késésekre, kimaradásokra lehetett számítani. A tegnapi események után lassan helyreáll a rend a vonalakon – számolt be a Mávinform.
Először a hatvani, miskolci, valamint az újszászi, szolnoki, illetve békéscsabai vonalon térhet vissza a vonatforgalom a teljes vonalára - tudatta a Mávinform a Keleti pályaudvar közlekedési rendjével kapcsolatban kedden hajnalban, valamivel egy óra után az MTI-vel.
A Keleti pályaudvarnál kialakult problémákat követően Vitézy Dávid is kilátogatott a helyszínre, ahol meglepve konstatálta, hogy a külföldi utasok minimális tájékoztatást kapnak a helyzetről, és a kijelzőkön is csak a pontos időt tüntették fel.
Vonattal ütközött egy teherautó Polgárdi határában, a Polgárdi-Ipartelepek vasútállomásnál, a vasúti átjárójában - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn. A tájékoztatás szerint a gépkocsiból egy embert a tűzoltók szabadítottak ki, majd átadták a mentőknek.
A Keleti pályaudvarnál történt vasárnapi vonatbaleset után várhatóan kedd délelőttre állhat helyre a forgalom - írta meg a HVG.
A Keleti pályaudvar közelében kisiklott vonat okozta problémák után a Nyugati pályaudvarnál is gondok vannak. Pályahiba miatt 20-40 perces késésekre lehet számítani a Budapest-Cegléd vonalon.
Lesújtó képet festenek az előrejelzések.
Nem volt határozott irány.
Trump szerint Európa nem tud segíteni az iráni-izraeli konfliktusban.
Optimistán nyilatkozott.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.