Hatalmas gázlelőhely lehet Európa partjainál, de a kitermeléshez valakinek úrrá kell lenni a térség káoszán

Görögország miniszterelnöke, Kiriakosz Micotakisz a közelmúltban bejelentette, hogy egy többoldalú találkozót kíván összehívni a Földközi-tenger keleti partja mentén található államok között, hogy a régióban évtizedek óta fennálló tengeri határvitákra új megoldási keretet találjanak.

A fórum tervezett résztvevői között görög oldalon Ciprus és Egyiptom, Törökország álláspontja mellett pedig Líbia állna. A történelmi összeférhetetlenségeken túl

a vita valódi középpontjában most a kizárólagos gazdasági övezetek, az úgynevezett EEZ-k (exclusive exonomic zones) kijelölése van.

Ezek a tengeri zónák kulcsfontosságúak az energiakészletek, különösen a földgáz- és akár esetleges olajlelőhelyek feltárása szempontjából is. Bár az utóbbira egyelőre nem látni kézzelfogható bizonyítékot, az elmúlt évek geológiai eredményei és a nagyobb amerikai vállalatok jelenléte azt igazolja, hogy energetikai szempontból jelentős mennyiségű kitermelhető földgáz található a Földközi-tenger fenekén.

Az ehhez való jog azonban vitatott, mivel a régió többi államával ellentétben, Törökország nem írta alá az ENSZ Tengerjogi Egyezményét (UNCLOS), amely egyértelműsíthetné a helyzetet. A jogértelmezési vitának tehát az a kulcskérdése, hogy a görög szigetek jogosultak-e önálló EEZ-k érvényesítésére.

Tengerjogi érdekvita

A nemzetközi tengeri jog szerint a lakott szigetek ugyanolyan gazdasági jogosultságokat élvezhetnek, mint az anyaország szárazföldi részei, Törökország viszont azt állítja, hogy ez a gyakorlat bizonyos esetekben aránytalan eredményekhez vezet.

Ez az ország tektonikus indokokra is hivatkozó dokumentuma nélkül is belátható érvelésnek tűnik, hiszen papíron az EEZ-kre vonatkozó szabályok szerint akár egy talpalatnyi földterülettel is óriási térségekre lehet igényt tartani. Szerintük azonban a török szárazföld közelében fekvő kis görög szigetek, nem verhetnek éket egy ország hosszú partvidékének jogosultságaiba.

Görögországnak körülbelül 6000 anyaföldtől különálló "szigete" van, de ebbe a kisebb szirtek is beletartoznak. Konkrét névvel rendelkező sziget nagyjából 1200 van, és ebből is csak mintegy 200 rendelkezik állandó lakossággal, míg további 100 szigetre szezonálisan költöznek vissza az emberek.

Konkrétan olyan sziget is van, amelyen csupán 10-20 ember él, de az UNCLOS-ban foglaltak alapján az ott élő emberek mennyisége nem számít ilyen szempontból. Amennyiben más földterület nem övez egy térséget, addig

egy adott lakott sziget körül 370 kilométeres (200 tengeri mérföld) sugarú körben, minden a sziget hatálya alá tartozik.

Az ilyen övezeti viták eklatáns példája a Japánhoz tartozó Okinotorisima esete, amely ugyan lakhatatlan és felszíne dagály idején mindössze néhány négyzetméter, az ország kutatásokat végez rajta, és mesterségesen akadályozza meg, hogy az óceán elsodorja.

Japán álláspontja természetesen az, hogy a sziget köré vonható EEZ őt illeti, és bár a környező országok közül ezt Kína, Dél-Korea és Tajvan is vitatja, érdemben senki nem támadja a terület kihasználása miatt Japánt. Okinotorisimánál azonban jóval erősebb pozícióval rendelkezik az 500 lakost számláló Kasztelórizo, amely bár Görögországhoz tartozik, konkrétan csak 2-3 kilométerre fekszik Törökország déli partjaitól.

Persze, ha bármilyen földterület útjában van az EEZ körnek - ami a gyakorlatban messze a legtöbb esetben így van - akkor az övezet határait tárgyalásos úton jelölik ki az érintett felek. Így lenne ez Kasztelórizo esetében is, a török álláspont szerint azonban a tengeri határokat inkább "földrajzi méltányosság" alapján kellene megállapítani.

A helyzetet tovább bonyolította a Törökország és Líbia nyugati felét irányító Nemzeti Egységkormány között 2019-ben aláírt tengeri határegyezmény. A megállapodás több görög szigetet – köztük Krétát – gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül hagy, ami miatt

Görögország, az Európai Unió, az Egyesült Államok és Egyiptom a gyakorlatban egyaránt érvénytelennek tekinti az egészet.

Ennek semmissége eddig szinte magától értetődő is lehetett volna, hiszen korábban a Líbia keleti erőközpontját vezető Halifa Haftar tábornok, szintén elutasította a megállapodást, azonban az elmúlt hónapokban úgy tűnik, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök nyomására, ő is beállhat a két ország között önkényesen kikiáltott tengeri határegyezmény elfogadásába.

Ha ez valóban megtörténne, Ankara és Tripoli közös pozíciója erősödne, ami tovább csökkentené Athén diplomáciai mozgásterét.

Persze, válaszként a török-líbiai megállapodásra, Görögország és Egyiptom már az azt követő évben, 2020-ban aláírt egy saját tengeri határegyezményt, valamint az egyiptomiak és ciprusiak között már 2003 óta létezik hasonló, azonban ezekhez máig nem társult semmilyen konkrét EEZ-kijelölés, ugyanis egyik fél sem szeretne eszkalációt a Törökországgal.

A legnagyobb akadály azonban az, hogy Törökország nem ismeri el a Ciprusi Köztársaságot, mert álláspontja szerint a kormány nem képviseli a sziget egészét, így

egy többoldalú fórumon sem engedné egyenrangú félként az asztalhoz.

Külső beavatkozás

A témában az Euractiv által megkérdezett regionális szakértők szerint a kétoldalú tárgyalások már kimerültek, és a multilateralizmus felé való elmozdulás logikus lépés lenne a görögök felől, ugyanakkor az érintett államok jelenlegi diplomáciai pozíciói nem festenek túl előnyös képet. A legtöbb elemző úgy látja, hogy bármilyen érdemi előrelépéshez a török-líbiai egyezményt felül kellene vizsgálni.

Persze a térségben szintén meghatározó tényező az Egyesült Államok hozzáállása, hiszen a Chevron és az ExxonMobil is jelentős beruházásokkal vannak jelen a Földközi-tengeren. Utóbbi például november elején szerződött a HelleniQ Energyvel egy

50-100 millió dolláros feltárásra Görögország nyugati partjainál, amelytől százszoros megtérülést remélnek.

Washington egyelőre meglehetősen visszafogott ebben a témában, különösen, hogy Görögország és Törökország egyaránt NATO-tagállam, és az USA-ra nem jellemző, hogy állást foglaljon a két fél közötti vitákban.

Ennek persze globális okai is vannak, hiszen ha az Egyesült Államok engedne Törökország határértelmezésének, az gyengíthetné saját pozícióját a dél-kínai-tengeri vitákban, ahol Peking szintén történeti alapon vitatja szigetországok tengeri jogait.

Ellátási biztosíték

Ettől függetlenül érdemes lesz figyelni a cégek mozgását, hiszen bár a térségben egyelőre csak mintegy 3 milliárd köbméter kitermelhetősége bizonyított, az előzetes felmérések szerint akár több mint 100 milliárd köbméter is megbújhat a török partvidéki szakasza alatt.

Azonban még ez is csupán egy töredéke az elérhető készleteknek, hiszen ha az egész Földközi-tengert nézzük, akkor a Columbia Egyetem szakértőinek számításai szerint

akár 2400 milliárd köbméternyi földgáz is megbújhat a tengerfenék alatt.

Természetesen ebből a mennyiségből a térség európai országai mellett például Egyiptom, Izrael, Libanon és Törökország és Líbia is igényt tarthat, de egy az egyben az EU teljes földgáz szükségletét 6 éven keresztül lehetne innen biztosítani, amely jelentősen hozzájárulna a szövetség energiafüggőségeinek csökkentéséhez.

Ez a mennyiség természetesen sehogy sem garantálni az önellátást, de jelenleg a legnagyobbnak számító földgázmezők is inkább csak 20-30 évre tudnák ellátni az uniós országok évi 400 milliárd köbméteres gázimportját, és a Földközi-tenger alatt feltételezett tartalékoknál mindössze három orosz lelőhely van, amely nagyobb készletekkel bír, így ennyivel is nagyban hozzájárulna az EU diverzifikációs ambícióihoz.

Az unió azonban hivatalosan még nem kommentálta a görög kezdeményezést, és nem tudni, hogy Athén előzetesen egyeztetett-e Brüsszellel, ciprusi kormányforrások ugyanakkor megerősítették, hogy Nicosiát nem tájékoztatták előzetesen a tervről, így egyelőre meglehetősen egyoldalúnak tűnik a csúcstalálkozó, és kevés jel mutat arra, hogy bármennyire is sikeres lehetne, amíg török részről semmilyen szándék nem mutatkozik a kompromisszumra.

Ugyan a görög kezdeményezés jó irány lehet, a tárgyalások érdemi előmozdítása csak amerikai ráhatással, vagy az európai tárgyalók bevonásával tűnik lehetségesnek. Utóbbi

arra is lehetőséget nyitna, hogy az unió újrarendezze Törökországgal a hosszú évek óta megrekedt csatlakozási szándékokat.

Bár erről a lehetőségről az Európai Bizottság legutóbbi bővítéspolitikai jelentése alapján meglehetősen kevés szándék mutatkozik - különösen a török állam működésével kapcsolatos, meglehetősen indokolt jogállamisági aggályok miatt - a jelenlegi geopolitikai helyzetben mindenképpen érdemes lenne megvizsgálni a lehetőségeket.

Az orosz vezetés által kezdeményezett háború, valamint a Kína és Amerika között feszülő gazdasági ellentétek közepette az EU-nak komoly érdeke lehet a térségben meghatározó Törökországgal való kötelékeit megerősíteni, mielőtt az amerikaiak döntenek úgy, hogy kezükbe veszik a térség konfliktusainak rendezését.

Címlapkép forrása: EU