Nyugdíjasok, figyelem: megérkezett a kormány rendelete a januári nyugdíjemelésről
A kormány jövő évi inflációs előrejelzésének megfelelően a nyugdíjak 6 százalékos januári emeléséről jelent meg kormányrendelet a Magyar Közlönyben.
A kormány jövő évi inflációs előrejelzésének megfelelően a nyugdíjak 6 százalékos januári emeléséről jelent meg kormányrendelet a Magyar Közlönyben.
A magyar lakosság egyre többet beszél az öngondoskodásról, mégsem lép a tettek mezejére – derül ki az idén 12. éve elkészített OTP Öngondoskodási Indexéből. A tavalyi, emelkedést követően, idén is 37 ponton áll az index főátlaga. A látszólagos változatlanság mögött azonban átalakuló szokások körvonalazódnak, sokan elkezdték felhasználni megtakarításaikat, akik pedig új megtakarítást képeznek, azok is inkább rövid távon gondolkoznak.
Itt az idő, hogy Joe Biden amerikai elnök átlépje Vlagyimir Putyin orosz elnök „vörös vonalát”, és olyan fegyvereket küldjön Ukrajnának, amelyekkel az ukrán katonák képesek lesznek akár Oroszország területére is csapást mérni – idézi James L. Jones nyugalmazott tábornok szavait a Newsweek.
Hasítanak a nyugdíjpénztárak hozamai, az év első kilenc hónapjában már 12-13%-nál tart a vagyonarányos hozam. Az MNB friss számai szerint egyre több pénzt fizetnek be az önkéntes nyugdíjpénztári tagok a rendszerbe, és mégis: hónapról hónapra csökken a pénztári tagok száma. Még nagyobb baj, hogy elsősorban a nyugdíjra gyűjtő fiatalok száma esik vissza, ami nem jelent jót a nyugdíjrendszerre nézve.
A Volkswagen márka vezetői egy belső céges rendezvényen kemény szavakat használtak a cég jövőjével, a márka előtt álló kihívásokkal és a tervezett költségcsökkentésekkel kapcsolatban, írja a Reuters.
A Lidl úgy döntött, hogy bizonyos termékeket olcsóbban ad a 65 éven felülieknek. Az ötlet nem új, például a Tescónál is vannak olyan időszakok, amikor a nyugdíjasok egyes termékeket olcsóbban kapnak.
Jellemzően minden hónap 12-én utalják a nyugdíjakat, decemberben azonban több mint egy héttel korábban, már 4-én érkezik az ellátás.
A Csepeli Strandfürdő november 25-től zárva tart a téliesítés miatt. Az újranyitás dátumát később közlik - írta meg a Termál Online.
A felosztó-kirovó, folyó finanszírozású nyugdíjrendszer fenntarthatósága a demográfiai öregedés, a foglalkoztatási viszonyok átalakulása, a technológia robbanászerű változásai miatt évről-évre nehezebbé és bizonytalanabbá válik - írja friss bejegyzésében Farkas András, a NyugdíjGuru alapítója, a Portfolio On The Other Hand rovatának rendszeres szerzője.
Már eléggé benne van a köztudatban, hogy részben belső kényszerből, részben némi külső nyomásra, de hamarosan változások várhatók a nyugdíjrendszerben. Sajnos az nem eléggé közismert, hogy pontosan milyen változásokra kell készülnünk. Még az sem igazán világos, hogy valódi nyugdíjreformról beszélhetünk-e, vagy megint csak a rendszer néhány elemének módosítására. Nézzük meg, pontosan miről is beszélünk, ha a nyugdíjakat érintő reformok kerülnek szóba.
Elfogadta hétfőn a kétkamarás román parlament képviselőháza a társadalmi és politikai feszültséget okozó új nyugdíjtörvény tervezetét.
Kiadta új nyugdíjrangsorát a Natixis. A jelentés szerint tíz év után először van ok optimizmusra, ha a nyugdíjbiztonságról van szó. Csakhogy öt nagy kockázatot is azonosítanak, amelyek kihatással lehetnek a nyugdíjas évekre és a megélhetésre. Kiderül az is, Magyarország hányadik helyen végzett a listán.
Holtan találták otthonában Vlagyimir Szviridov altábornagyot, az Orosz Hadsereg 6. légierő és légvédelmi hadsereg egykori parancsnokát - számolt be róla több orosz hírportál is.
Egyre több kínai milliárdos palánta repül haza külföldről, hogy szép lassan megkezdje a szülők által felépített cégbirodalom átvételét. A szakértők szerint a generációváltás a szokásosnál sokkal hamarabb kezdődik meg Kínában, és ennek oka van – számol be a hírről a Bloomberg.
Szlovákia új, Robert Fico vezette kormánya adóemelést tervez, többek között a bankokra is, hogy a nyugdíjak és más kiadások növelését finanszírozni tudja.
A nyugdíj újraszámítása csak néhány különleges esetben kérhető - írja friss bejegyzésében Farkas András, a NyugdíjGuru alapítója, a Portfolio On The Other Hand rovatának rendszeres szerzője.
Az idei második negyedév végén az MNB adatai szerint 466 ezer nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 7,1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint a következő hetekben látványosan megugrik az új szerződést kötők száma, mivel az év végéig befizetett összegek után megszerezhető az idei adójóváírás is. A szövetség becslése szerint a szerződésállomány év végére eléri a 480 ezres szintet.
A pénteken kiutalt és kifizetett visszamenőleges nyugdíjkiegészítéssel összesen 18,5%-os emelésben részesültek az időskorúak. Hosszú idő után így ismét előállt az a különleges helyzet, hogy a nyugdíjemelés meghaladhatja az átlagos bérnövekedés ütemét Magyarországon.
Az önkéntes nyugdíjpénztáraknak és a nyugdíjbiztosításoknak is megvan az előnye és hátránya, ha viszont arra vagyunk kíváncsiak, melyik az olcsóbb konstrukció, akkor érdemes a Teljes Költségmutató (TKM) alapján is összehasonlítani a portfóliókat. Az MNB adatai szerint egyértelműen az önkéntes pénztárak jönnek ki győztesként a versenyből, de azért itt se árt résen lenni.
Az idei harmadik negyedévben folytatódott a hozamok növekedése és ezzel párhuzamosan az önkéntes nyugdíjpénztárakban kezelt tagi megtakarítások emelkedése, az egészség- és nyugdíjkasszák összesített taglétszáma pedig 2,06 millió fő fölé nőtt. Az ÖPOSZ várakozásai szerint az év egészét tekintve a nyugdíjpénztárakba beérkező új megtakarítások meghaladhatják a 126 milliárd forintot a tavalyi 120 milliárdot követően, az egészségpénztári befizetések összértéke pedig 71 milliárd forint fölé gyarapodhat a 2022-es 59,3 milliárdról.
Kiemelt lehetőség mikro-, kis- és középvállalkozások, őstermelők, családi gazdálkodók és halfeldolgozással...
2025 elején több országban civil bojkottok indultak az elszabaduló élelmiszerárak miatt.
Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok...
Az Európai Unió új mesterséges intelligencia rendelete (AI Act) új kihívásokat és kötelezettségeket állít a mesterséges...
A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő...
Folytatva a szombati sorozatot, most egy tízéves cikket teszek ki. Mostanra már minden végzős diák túl lehet a vizsgáin...
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?
A gyepek és méhlegelők körül mindig forró a hangulat, de a tét sokkal nagyobb a lakók igazánál.