Japánnak 670 milliárd jenbe kerülne az olimpia elhalasztása
Szakértők szerint Japánnak 670 milliárd jenbe (1,9 billió forint) kerülne a nyári tokiói olimpia és paralimpia elhalasztása a koronavírus-járvány miatt.
Szakértők szerint Japánnak 670 milliárd jenbe (1,9 billió forint) kerülne a nyári tokiói olimpia és paralimpia elhalasztása a koronavírus-járvány miatt.
Kanada mellett Ausztrália olimpiai bizottsága is úgy döntött, hogy nem engedik versenyezni az idén júliusra tervezett tokiói olimpián a saját országuk versenyzőit, így egyre inkább kérdésessé válik az, hogy valóban sorra kerül-e július 24-én a nagy sportesemény. Már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is kicsit másként beszél a kilátásokról és a japán miniszterelnök kommunikációja és változott.
Abe Sindzó japán kormányfő kijelentette, elkerülhetetlenné válhat a nyárra tervezett tokiói olimpia elhalasztása, amennyiben annak teljes körű megtartása nem lesz lehetséges. Leszögezte ugyanakkor: a lemondás nem opció.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) négy héten belül döntést hoz a tokiói játékok sorsáról.
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke szerint hamarosan nyilvánvaló lesz, hogy meg tudják-e rendezni az eredetileg tervezett időpontban a nyári tokiói olimpiát.
Még ha Japán kordában is tudja tartani a koronavírust, „nincs értelme” úgy olimpiát rendezni, ha az országok nem tudják Tokióba küldeni a versenyzőiket – jelentette ki a japán miniszterelnök-helyettes és egyben pénzügyminiszter szerdán a japán parlamentben. Órákkal később a kormányszóvivő azt mondta, hogy szó sincs az olimpia halasztásáról, a G7-országok is támogatják Japánt abban, hogy az eredeti időben, azaz július 24-től augusztus 9-ig megtartsák azt.
A G7 országok a "teljes" olimpia megrendezését támogatják a japán miniszterelnök szerint.
Tokióban továbbra is azzal számolnak, hogy a koronavírus járvány ellenére az eredeti időpontban, július 24-től meg tudják rendezni az olimpiát. Szuga Josihide japán kormányszóvivő arra reagálva erősítette ezt meg pénteken, hogy csütörtökön Donald Trump amerikai elnök úgy nyilatkozott: a koronavírus-járvány miatt a döntéshozóknak meg kellene fontolniuk a nyári játékok elhalasztását 2021-re.
A japán kormány egyelőre folytatja a felkészülést az olimpiára, és a közegészségügyi vészhelyzet ellenére a folyamat jól halad. Az ország gazdaságának nagy szüksége lenne az olimpiára, hiszen a kieső kereslet okozta veszteséget már csak így lehetne valamilyen mértékben mérsékelni.
Tömegesen mondják-e világszerte a különféle kisebb-nagyobb sporteseményeket is, és ebbe a sorba illeszkedik egy francia lap mai értesülése is, miszerint jövő kedden az UEFA azt fogja bejelenteni, hogy elhalasztják az idei labdarúgó Európa-bajnokságot.
Szuga Josihide japán kormányszóvivő közlése szerint nincs változás az idei tokiói olimpiai játékok tervezésében, azok után sem, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította az új típusú koronavírus-járványt.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság magas rangú tagja szerint egyszerűen eltörölhetik a tokiói olimpiát, amennyiben a járvány veszélyezteti a július 24-én kezdődő esemény biztonságát.
Egy japán szakértői bizottság azt javasolja a kormánynak, hogy eresszék a Csendes-óceánba a Fukusima I. atomerőműben keletkezett, radioaktívan szennyezett vizet, és így szabaduljanak meg tőle - jelentette saját forrásaira hivatkozva a Reuters hírügynökség pénteken.
A kormány több mint egymilliárd forint többlettámogatást biztosít a tokiói olimpiára való felkészülésre, és több mint 100 millió forinttal emelte meg a doppingellenes feladatokra fordítható összeget - közölte a sportért felelős államtitkár.
Beismerte Rio de Janeiro brazil szövetségi tagállam volt kormányzója csütörtökön, hogy megvesztegette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyik tagját, kétmillió dollárt fizetett neki, hogy cserében a brazíliai nagyváros szavazatokat kapjon a 2016-os nyári olimpiai játékok megrendezéséhez.
Radikális változtatásokat szavazott meg a nyári és téli olimpiák helyszínkijelölésének menetéről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a lausanne-i kongresszusának szerdai napján.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) keddi közlése szerint a 2020-as tokiói játékokat több mint hárommilliárd dollárral támogatják a hazai szponzorok.
Lezárult az Eiffel-torony környékének a 2024-es párizsi olimpiáig elkészülő teljes megújítására kiírt tervpályázat, melynek során teljesen autómentesítik a környéket és a torony vonalában lévő Szajna-hidat is - olvasható Vitézy Dávid közösségi oldalán megosztott bejegyzésében.
Bár az egészséges táplálkozás, valamint az étrendkiegészítők fogyasztása már régóta nemcsak a testépítők körében és a fitnesztermekben elfogadott, a legnagyobb teljesítménykényszernek kitett olimpiai sportólóinknak nemrég még tejbegríz és bécsi szelet volt az étrendi ajánlás. Manapság már az sem ritka, hogy a Margitszigeten futó amatőrök is havi átlagban 22-25 ezer forintot költenek teljesítménynövelésre, egészségük fenntartására. A legális teljesítménynövelő étrend kialakítását egyre komolyabban veszi az élsport is: a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nemrég együttműködési megállapodást kötött a Scitec Institute Sport- és Táplálkozástudományi Intézettel, amely a Magyar Olimpiai Csapat hivatalos sporttáplálkozási tanácsadójaként egyénre szabott étrend-összeállítással segíti az olimpikonok felkészülését, hogy a magyar sportolók legjobb formájukat hozhassák a 2020-as tokiói nyári olimpián.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
Pedig még csak bevétele sincs.
Csökkenhet a hiány a 2026-os választás évében, főleg ha az előtte való évben meg elszáll.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eljött a kicsik ideje.