opus

A kormány lezárta a Mátrai Erőmű megvásárlását

A kormány lezárta a Mátrai Erőmű megvásárlását

A kormány lezárta a Mátrai Erőmű megvásárlásával kapcsolatos tranzakciót - közölte a Miniszterelnökség vezetője csütörtökön a kormányinfón, és azt is megtudtuk, hogy 17,44 milliárd forint volt a tranzakció értéke.

Saját részvények vásárlásába kezd az Opus

Az Opus Global Nyrt. közölte, hogy a 2019. október hó 4. napján megtarott rendkívüli közgyűlésen elfogadott határozatában foglaltaknak megfelelően – a döntésben meghatározott stratégiai célok elérése érdekében – saját részvények piaci forgalomban való megszerzését kívánja megvalósítani.

A legnagyobb válság a második világháború óta, mi lesz a magyar vállalatokkal?

A legnagyobb válság a második világháború óta, mi lesz a magyar vállalatokkal?

Egymás után teszik közzé drasztikus lépésekről, a termelés leállításáról, gyárak, üzletek bezárásáról, létszámleépítésekről, profit warningokról szóló közleményeiket a világ nagyvállalatai a koronavírus terjedése és a globális bezárkózás pusztító hatásai miatt. A hazai nagyvállalatok az elmúlt hetekben néhány kivételtől eltekintve szűkszavúak voltak, pedig a befektetők igénylik a híreket, hiszen a bizonytalanságnál minden jobb. Ezért kérdeztük meg a magyar tőzsdén jegyzett vállalatok közül a BUX-tagokat arról, hogy milyen lépéseket tettek a koronavírus egészségügyi hatásainak kivédésére, hogyan változott meg a cég működése, működési környezete, milyen csatornákon keresztül hat a vállalatra a járvány, terveznek-e költségracionalizálást, hogyan erősítik meg a tátsaság likviditási helyzetét, és mire számítanak a válság után. Hosszú olvasmány, de érdemes végigolvasni, ilyen vészterhes időkben minden információmorzsára szüksége van a befektetőknek. A beérkező válaszokat változtatás nélkül közöljük.

A hét, amikor a koronavírus több mint 1400 milliárd forintot vitt el a magyar tőzsdéről

A hét, amikor a koronavírus több mint 1400 milliárd forintot vitt el a magyar tőzsdéről

Több mint 1400 milliárd forint. Ennyivel csökkent a hazai tőzsdei cégek értéke egy hét alatt. Az OTP és a Mol az értékének ötödét veszítette el, a midcapek közül soknak az értéke harmadával csökkent. Ráadásul elképesztő csapkodás mellett, a magyar tőzsdén kereskedni olyan volt a múlt héten, mint ha a fekete pályán kettő helyett egy, ráadásul törött síléccel kellett volna lemenni. Vaksötétben.

Alaposan elbántak a magyar sztárrészvényekkel

Alaposan elbántak a magyar sztárrészvényekkel

Nagyot estek ma azok a részvények, amiknek az árfolyama a 2016-2019-es időszakban még azért emelkedett, mert Mészáros Lőrinc részesedést vásárolt bennük. Miközben azok működése, és több esetben tulajdonosi struktúrája is átalakult az elmúlt években, egy közös van bennük: a 2018 áprilisi önkormányzati választások óta folyamatosan esik az árfolyamuk.

Gázhálózaton végezhet rekonstrukciós munkákat a Mészáros és Mészáros Kft.

Az Opus érdekeltségi körébe tartozó Mészáros és Mészáros Kft. végezheti konzorciumban az NKM gázhálózatának rekonstrukciós, gázhálózat-optimalizációs munkálatait - tette közzé a társasága BÉT-en. A konzorcium összesen több mint 760 millió forint értékben jogosult szerződések megkötésére és feladatok elvégzésére.

500 ezer forintos bírságot kapott az Opus (korr.)

500 ezer forintos bírságot kapott az Opus az MNB-től rendkívüli tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt. Egy decemberi tranzakcióról most publikált közleményt a vállalat.

Két megyét szúrt ki magának az Európai Unió

Két megyét szúrt ki magának az Európai Unió

Az európai régiók kevesebb mint 10 százaléka, körülbelül 100 statisztikai térség részesülhet az Európai Bizottság számításai szerint a méltányos klímaátállást szolgáló alap forrásaiból - írja a Bruxinfo. Magyarországon két kedvezményezettje lesz a 92 millió eurós uniós támogatási keretnek: a Heves megyében található Mátrai Erőmű és a Baranya-megyei cementgyár, továbbá hulladékfeldolgozó üzem. Brüsszel szerdán az országjelentésekkel egyidőben közzétette „zöld” ajánlatát is a tagállamok számára.

Nemzetközi kiállításmustra – 8 izgalmas külföldi tárlatot ajánlunk

Az év elején általában körbenézünk, hogy milyen kiállítások várhatók szerte a világban. Minden évben van néhány olyan tárlat, ami annyira nagyszabásúnak vagy izgalmas koncepciójúnak tűnik, hogy elgondolkodunk rajta, érdemes lenne úgy szervezni az utazásokat, hogy felkereshessünk belőlük párat. Ahogy látjuk, idén sem lesz ez másként, olyan színes a választék, hogy bízunk benne, ajánlónkban mindenki megtalálja a kedvére való eseményt.

Tízmilliárdokért vásárolhat energiakereskedő céget az Opus

Tízmilliárdokért vásárolhat energiakereskedő céget az Opus

Bejelentkezett az Opus az E.On energiakereskedő leányáért, azonban kiderült, csupán a versenypiaci ügyfeleket vinné, az egyetemes szolgáltatásra jogosult lakossági fogyasztókat nem. Számításaink szerint nagyságrendileg 20 milliárd forintot érhet az E.On energiakereskedő szabadpiaci portfoliója, melyet gond nélkül tudna saját forrásaiból finanszírozni az Opus.

Masszív veszteség a Mátrai Erőműnél

Masszív veszteség a Mátrai Erőműnél

Jelentős veszteséggel zárta a tavalyi évet a Mátrai Erőmű, melynek oka a hirtelen megdráguló szén-dioxid kvótaár volt. Kevesebb áramot termelt 2018-hoz képest a létesítmény, mely csupán az erőmű 57 százalékos kihasználtságát eredményezte a tavalyi év során.

Ez a részvény most az alapkezelők kedvence

Ez a részvény most az alapkezelők kedvence

A hazai részvényindex az év végi csúcsdöntése után januárban lejjebb került. A Portfolio által készített legfrissebb alapkezelői felméréséből kiderül, hogy az általunk megkérdezett alapkezelők többsége rövid távon mérsékelt elmozdulást vár a magyar tőzsdén, azonban egy kisebbség mind rövid-, mind hosszabb távon meglehetősen optimista. A profi befektetők a magyar blue chipek közül ebben a hónapban Molt kedvelték a leginkább, a midcapek közül a Graphisoft Park és az ANY Biztonsági Nyomda részvényei kapták a legtöbb említést a felmérésünkben résztvevő alapkezelőktől ebben a hónapban.

A Hilton korábbi regionális vezetője lett a Hunguest Hotels új igazgatósági tagja

Jean-Paul Herzog, a Hilton szállodacsoport közel-keleti és afrikai piacokért felelős korábbi elnöke a jelentős fejlesztési tervek előtt álló Hunguest Hotels igazgatósági tagja lett. Gál Miklóst, a tulajdonos Opus Global vezérigazgatóját szintén a döntéshozó testület tagjává választották.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.