parlament

Ez az új Orbán-kormány célja

Kinevezte Orbán Viktor harmadik kormányának minisztereit Áder János köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet. Ezt követően az Országgyűlésben kerül sor az eskütételre.

Most már biztos a Fidesznek a kétharmad

A mai ülésen módosította a parlament a Házszabályt, így mostantól a levezető elnök is szavazhat a T. Ház elé kerülő javaslatokról a plenáris üléseken, ezzel pedig biztosított lesz a kormánypárti szövetség számára a kétharmados többség.

Így lesz mindig kétharmada a Fidesznek

Az Országgyűlés mai ülésén szavazati joggal ruházhatja fel az ülést vezető elnököt a házszabály módosításával. Az érintett bizottságok a hét folyamán meghallgatják a leendő tárcavezetőket.

Ez pofátlanság! Áll a bál a parlamentben

Pénteken nyújtott be határozati javaslatot Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, mellyel módosítaná a házszabályt. A módosítás értelmében az Országgyűlés plenáris ülését vezető elnök is szavazhatna a parlamenti döntéseknél, ami minden esetben biztosítaná a kormánypártok kétharmados szavazati többségét. A határozati javaslatról szóló általános vitát már hétfőn meg is tartották, melynek során az ellenzéki felszólalók keményen nekimentek a kormánypártoknak.

Megvan, mikor áll fel az új kormány

A négy évvel ezelőtti ceremóniához hasonló beiktatási rendezvényt tervez a Fidesz a hétvégére Orbán Viktor számára - írja az Index.

Megvolt az első "birkózás" az új parlamentben

Megegyeztek a pártok az új parlamenti bizottsági struktúráról: ennek értelmében tizenöt testület alakul majd, amelyből ötöt vezethet az ellenzék - jelentette be a fideszes Rogán Antal az új Országgyűlés megalakulását előkészítő megbeszélések pénteki fordulója után.

Megvan egy név az új kormányból

Az új kormány igazságügyi minisztereként mutatta be Trócsányi László nagykövetet Martonyi János francia kollégájának. Erről a magyar tárcavezető tájékoztatta megbeszélései után csütörtökön Párizsban az MTI-t.

Ezt jelentette be Orbán!

Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatót tartott ma 13 órakor az Országház Delegációs termében. A kormányfő itt rövid bejelentést tett arról, hogy Magyarország visszaszerezte a Seuso-kincseket 15 millió euróért.

Rendkívüli parlamenti ülés lehet Paks miatt

A paksi bővítésről szóló hitelszerződésről a kormány szerdán tárgyal, utána pedig be kell kerülnie a Parlament elé. Ezért akár rendkívüli ülés is elképzelhető - erről is beszélt Varga Mihály az ATV vasárnapi műsorában.

Orbán: Ilyen még nem volt

A rezsicsökkentés folytatásának fontosságára helyezte a hangsúlyt hétfői napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor miniszterelnök. Megismételte, hogy 2014 a rezsiharc éve lesz és a kormány célja, hogy Magyarországon legyen a legolcsóbb az energia Európában. Ehhez a kabinetnek létre kell majd hoznia az első nonprofit energiaszolgáltatót.

Egy hét alatt lezavarják a harmadik rezsicsökkentést

Jövő hét hétfőn, február 3-án indul a Parlament idei tavaszi ülésszaka, és kormánypárti képviselőktől a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy rövid ülésszakra készülhetünk. Február 15-én ugyanis már vége is lesz az üléseknek.

Újabb külföldi elemző szólalt meg a választásokról

A tavasszal esedékes magyar parlamenti választással foglalkozik a Wall Street Journal feltörekvő piaci blogja azok után, hogy körvonalazódik a baloldali összefogás az Orbán Viktor vezette jelenlegi kormánypártokkal szemben.

Elfogadták a 2014-es költségvetést (2.)

Az Országgyűlés elfogadta kedden a 2014-es költségvetést, amelyben az államháztartás központi alrendszerének bevételi főösszegét 15 983 milliárd 668,7 millió forintban, kiadási főösszegét 16 968 milliárd 306,1 millió forintban, hiányát pedig 984 milliárd 637,4 millió forintban állapította meg. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az építkezés költségvetésének nevezte a jövő évit.

Jönnek a béremelések!

Idei utolsó ülését tartja kedden az Országgyűlés, melynek legfontosabb döntése a 2014-es költségvetésről szóló törvényjavaslat elfogadása lesz. Számos véleményt hallhattunk a büdzséről pro (a béremelések és rezsicsökkentés költségvetése) és kontra (kifeszített és kockázatos) és még az utolsó pillanatban is új megállapításokat ismerhetünk meg. Ezek alapján azt mondhatjuk: sokaknak lehet jobb jövőre, de nincs kizárva, hogy év közben máshonnan kell elvegyen a kormány.

Újra átírták az idei költségvetést

Az Országgyűlés 215 igen szavazattal, 42 ellenében elfogadta az idei központi költségvetési törvény módosításáról szóló előterjesztést szerdán. A változtatással az államháztartás központi alrendszerének hiánya 74,35 milliárd forinttal, 1125,184 milliárd forintra nő.

Tollvonások költségvetése

A kormány olyannyira átírta legutóbb a költségvetés elfogadásának folyamatát, hogy gyakorlatilag még a végleges decemberi szavazás előtt teljesen átírhatja a számokat. Vagyis a következő egy hónapban jöhetnek még osztogatások, amelynek fedezetét egy tollvonással "előteremtheti" a kormány. A Parlament keddi ülésén elfogadott főösszegeknek így sok teteje nincs, főleg a gyakori év közbeni módosítások fényében.

Döntött a Parlament: magasabb lesz jövőre a hiány

Elfogadta az Országgyűlés kedden a jövő évi költségvetés főösszegeit: a büdzsé 15 983 milliárd bevétellel és 16 968 milliárd forint kiadással számol. A hiányt 984 milliárd forintra tervezik. Ez 60 milliárd forinttal magasabb deficit az eredetileg tervezettnél.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.