Egyiptom az Interpollal keresteti Tutanhamon fáraó barna kvarcitból faragott fejszobrát, amelyet 4,7 millió fontért (1,7 milliárd forint) árverezett el a Christie's aukciósház a múlt héten Londonban az elmúlt évek egyik legvitatottabb adásvétele keretében.
Minden műtárgy elárul valamit arról a korszakról, amelyben készült. Magában hordozza a történelem egy darabkáját, és olykor beszédesebb, érzékletesebb, mint egy történelemkönyv, hiszen kézzelfoghatóvá teszi a letűnt korok miliőjét. Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy minden régiség közül mégis a papírrégiség az, amely a legvilágosabban árulkodik keletkezésének történetéről, okairól. A levelek, kéziratok, naplók bepillantást engednek híres, történelmi személyiségek gondolataiba, élettörténetébe, ezáltal pedig az őket körülvevő világban zajló eseményekbe. Az aláírás, a kézírás, a pecsét mind azt segítik elő, hogy szinte karnyújtásnyi távolságban érezhetjük magunkhoz az évtizedekkel vagy akár évszázadokkal korábban történt eseményeket és az akkor élő embereket. Az alábbiakban olyan papírrégiségeket mutatunk, amelyekre november 24-ig licitálni is lehet, és amelyek a fentebb említett módon hozzák közelebb hozzánk a történelmünket.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Bizonytalan a hangulat kedd reggel.
Majdnem 20 katonát vesztettek egyetlen támadásban.
Több hullámban ismét zivatarok érkeznek
Kína és Oroszország koordinált akciót hajthat végre.
Sötét felhők a költségvetés felett.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.