Két magyar sportvezetővel bővül az európai olimpiai bizottságok közössége
Deutsch Tamás és Bényi Szabolcs is bekerült május közepén az európai olimpiai bizottságok közösségébe (EOC) – számol be a hírről a Magyar Olimpiai Bizottság.
Deutsch Tamás és Bényi Szabolcs is bekerült május közepén az európai olimpiai bizottságok közösségébe (EOC) – számol be a hírről a Magyar Olimpiai Bizottság.
Oroszország azt tervezi, hogy jövőre, 40 év elteltével újraindítja az egykor, az olimpiával szemben szervezett Barátság Versenyeket - adta hírül a Reuters orosz hírforrásokra hivatkozva.
Futóversenyt rendeznek vasárnap Budapesten, emiatt közlekedési korlátozásokra kell készülni, a közösségi közlekedésben pedig változások lesznek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Orosz és ukrán részről is kritikával illették a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) keddi javaslatát, amely szerint az orosz és fehérorosz sportolók - semlegesként - visszatérhetnek a nemzetközi versenyekre.
Egy amerikai tanulmány szerint a szegény gyerekek sokkal kevésbé vesznek részt sport- és fitnesztevékenységekben, mint a tehetősebb fiatalok – írja a Yahoo Finance.
Jim Ratcliffe brit milliárdos nem akar "ostoba összeget" kifizetni a Manchester United labdarúgóklubért, amelyet november óta "árul" az amerikai Glazer család.
A Charlotte Hornets kosárlabdacsapat tulajdonosa, a hatszoros NBA-bajnok és ötszörös MVP Michael Jordan tárgyalásokat folytat arról, hogy eladja a csapat többségi tulajdonrészét a Hornets kisebbségi tulajdonosa, Gabe Plotkin és az Atlanta Hawks kisebbségi tulajdonosa, Rick Schnall által vezetett csoportnak - értesült az ESPN.
Az Európai Bizottság határozata értelmében további hat évig, 2029 júniusáig folytatódhat a látvány-csapatsport támogatási adóprogram (TAO) - jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár pénteken.
Jahm Najafi iráni-amerikai üzletember 3,75 milliárd dolláros vételi ajánlatot tehet az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur futballcsapatra – értesült a Financial Times (FT). Az MSP Sports Capital tulajdonosa egy konzorcium élén tehet heteken belül hivatalos ajánlatot a klubért.
Úgy tűnik, mégis megvalósulhat a szlovákiai Galántára tervezett Sport Park International, a 34 hektáros sportkomplexum, amelyen számos sportpálya mellett egy fedett sípálya is helyet kapna. A Győrtől alig egy órára fekvő beruházás az előzetes tervek alapján nagyjából 98 milliárd forintba fog kerülni, derült ki a Síelők.hu cikkéből.
Január elsejétől elméletben új világ van a távszerencsejáték piacán, miután a kormány idén életbe lépett törvénymódosítása megszüntette az online sportfogadás esetében az állami szereplő, a Szerencsejáték Zrt. monopóliumát. A liberalizált online sportfogadásban ezzel beindulhat a legális verseny, a szürkezónában működő szereplők döntés előtt állnak, és közben gőzerővel készül az új helyzetre az állami nagypályás is.
Aki azért ment eddig a Mexikó partjainál lévő Guadalupe-szigetre, hogy fehér cápákat simogasson, csalódnia kell, ugyanis a mexikói hatóságok betiltották a cápákkal kapcsolatos turisztikai tevékenységeket, mégpedig a cápák védelmében – számol be a hírről a CNN.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. Az első részben arról volt szó, hogy a januári leminősítés után további negatív lépések fenyegetik Magyarország adósbesorolását. Sok múlik azon, hogy mi lesz a Európai Bizottság által a jogállamisági eljárás miatt felfüggesztett 6,3 milliárd euró sorsa, de a gázellátás stabilitása is kérdés. Erről Beke Károlyt, lapunk makroelemzőjét kérdeztük. A műsor második részében az orosz hadsereg robotfegyvereiről volt szó, amelyek – a Kreml szerint – komoly fenyegetést jelentenek a nyugati fegyverarzenálra nézve is. Az is kiderül, hogy mi áll a brit hírszerzés friss jelentésében. Vendégünk volt Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának elemzője. A harmadik blokkban egy nemrég életre hívott érdekvédelmi szervezettel foglalkoztunk, amely azoknak a sportolóknak nyújt segítséget, akiknek a karrierje fiatalon, a 30-as éveik közepére lezárul és kihívást jelent számukra, hogy a civil életben elhelyezkedjenek, karriert építsenek. Erről Szilágyi Áront, háromszoros olimpiai, kétszeres világbajnok magyar kardvívót, a szervezet társadalmi elnökét kérdeztük.
A szaúdi állami vagyonalap több mint 20 milliárd dolláros ajánlatot fontolgatott a Forma-1 felvásárlására – írja a Bloomberg. A hírügynökség szerint az üzlet azért esett kútba, mert az amerikai Liberty Media nem szándékozik eladni a versenysorozatot.
Pénteken végleg eldőlt, hogy Cristiano Ronaldo 2025 nyaráig a szaúdi Al-Naszr csapatánál futballozik. A hírek szerint nem is aprópénzért, a reklámjogokkal együtt évi 200 millió eurót kereshet, ami a sporttörténelem eddigi legnagyobb fizetése.
A Normafánál csütörtökön délelőtt ünnepélyesen átadták a Vasas teljesen megújult, a terasszal együtt 400 négyzetméteres, kétszintes síházát, amely a klub északisízői mellett a szabadidő-sportolókat is szolgálni fogja.
A régió legnagyobb márkaboltját nyitja meg a Nike Budapesten, a Westendben. Az Európában egyedülálló módon egy szinten, közel 2000 négyzetméteren kialakított üzlethelyiség a klasszikus kollekciók mellett prémium termékekkel, számos újdonsággal, máshol nem elérhető, limitált szériás választékkal és különleges belsőépítészeti megoldásokkal várja a vásárlókat a bevásárlóközpont földszintjén.
Magyarországon jelenleg 9 olyan sípálya van, ami rendelkezik működő felvonóval, ezek közül már biztosan van három olyan, amit nem tudnak látogatni a síelni, snowboardozni vágyók. A zárvatartás mögött különböző okok állnak, de meglepő módon ezek egyike sem a magas energiaár - derül ki a sielők.hu cikkéből.
Rengeteg kritikát kapott már a vasárnap kezdődött katari futball-világbajnokság, hiszen néhány évtizede elképzelhetetlen lett volna, hogy november második felében, légkondicionált stadionokban rajtoljon el a világ második legjelentősebb sporteseménye. Az ázsiai ország 12 éve nyerte el a rendezést, azóta folyamatos botrányoktól hangos az esemény, komoly korrupciós vádak mellett az utolsó pillanatban betiltották az alkoholfogyasztást a stadionokban, míg a németek arra figyelmeztették szurkolóikat, hogy a vb hivatalos applikációja kémprogramként is funkcionálhat, így ne használják azt.
A bizalomvesztés és bizonytalanság miatt döntött úgy Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang, hogy országváltást kezdeményeznek, ha kell, maguk fizetik meg a Magyar Országos Korcsolyázószövetség által követelt költségeket - mondták el mindezt a testvérek a Nemzeti Sportnak.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Lehetetlen elképzelés.
Több fontos adat is érkezett a nap folyamán, ezekre pozitívan reagáltak a befektetők.
Hogy kerülhetett be egy újságíró a titkos csoportba?
Számos létesítmény kapott védelmet.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.