szolgáltatás

Két új üzletet nyitott Pest megyében a MediaMarkt

Két új üzletet nyitott Pest megyében a MediaMarkt

A júliusban Hódmezővásárhelyen átadott egység után, alig több mint egy hónappal, szeptember 14-én Gödöllőn, szeptember 26-án pedig Dunakeszin nyitott új üzletet a MediaMarkt egy-egy Tesco mellett. Az üzletek száma 39-re emelkedett - adta hírül a cég.

Felfelé módosítja a bevételre vonatkozó célszámát a Magyar Telekom

Felfelé módosítja a bevételre vonatkozó célszámát a Magyar Telekom

A Magyar Telekom közleménye szerint felfelé módosítja a 2023. évi bevételre és EBITDA AL-re vonatkozó célkitűzéseit a magyarországi távközlési piacon az elmúlt időszakban tapasztalt, korábbi várakozásoknál kedvezőbb tendenciáknak köszönhetően. A Magyar Telekomnál éppen ma javította pozitívra a Scope Ratings a társaság kibocsátói hitelkockázati besorolásának kilátását.

Lecsapott az MNB: 320 millió forintos bírságot szabott ki jogosulatlan tevékenység miatt, feljelentést is tett

Lecsapott az MNB: 320 millió forintos bírságot szabott ki jogosulatlan tevékenység miatt, feljelentést is tett

320 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank a SAFIS EVO Inc.-re engedély nélküli befektetési alapkezelési tevékenység végzése miatt, továbbá egy magánszemélyre 32 millió forint összegű piacfelügyeleti bírságot rótt ki annak a jogosulatlan tevékenységben való közreműködése miatt. A jegybank a bírság mellett azonnali tiltásról is döntött és feljelentést is tesz.

Újabb fellépést tervez a boltokban a kormány

Újabb fellépést tervez a boltokban a kormány

A kormány újabb területen ígér fellépést a boltokban, most nem az áremelést, hanem a termékek méretének csökkenését ellenőrizné - írja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Nagy változás jön a szerződéseknél a telefon-, tévé- és internetszolgáltatások esetében

Nagy változás jön a szerződéseknél a telefon-, tévé- és internetszolgáltatások esetében

Újabb mérföldkőhöz érkezett az e-bejelentő szolgáltatás: újdonság, hogy a telekommunikációs szolgáltató cégek is csatlakoztak az e-bejelentőhöz, így a telefon-, a televízió- és az internetszolgáltatással kapcsolatban is be lehet jelenteni az adatváltozást egy felületen - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, György István a Facebook-oldalán vasárnap.

Forradalmi átszervezés a Citibanknál

Forradalmi átszervezés a Citibanknál

Jane Fraser, a bank vezérigazgatója teljesen átszervezi a Citibankot, így immár az csak öt fő üzletágból fog állni – írja a Bloomberg. A lépés pedig akár létszámleépítéssel is járhat.

Zsiday Viktor: a rejtett infláció velünk marad

Zsiday Viktor: a rejtett infláció velünk marad

Mindaddig, amíg egy ország szembe nem néz a gazdasági realitásokkal, nem lép le a populizmus útjáról, és nem hoz olyan intézkedéseket, amelyek a valódi, hosszútávú organikus gazdasági növekedést támogatják, addig kénytelen-kelletlen egyre jobban belesodródik a látható és a rejtett elinflálásba – írta friss blogbejegyzésében Zsiday Viktor.

Felpörgött a szolgáltatások árindexe az Egyesült Államokban

Felpörgött a szolgáltatások árindexe az Egyesült Államokban

Az élelmiszerek és energiaárak nélküli termelői árak 0,3%-kal emelkedtek júliusban havi alapon a várt 0,2% helyett, éves szinten pedig 2,4%-kal a várt 2,3% helyett – közölte az amerikai munkaügyi tárca. A részletes adatokból feltűnő, hogy a szolgáltatások ára havi szinten 0,5%-kal, tehát szokatlanul nagy mértékben emelkedett, és ez okozhatta a várt feletti főadatokat is, egyúttal a Fed inflációs aggodalmaihoz is hozzájárulva.

Szépen csillognak a KBC számai, de a befektetők nem igazán örülnek az adatoknak

Szépen csillognak a KBC számai, de a befektetők nem igazán örülnek az adatoknak

Jelentős profitnövekedésről számolt be a K&H anyabankja, a KBC: 2023 második negyedévében 966 millió eurós eredményt ért el a pénzintézet, amely 6%-kal haladja meg az előző negyedéves és 13%-kal az egy évvel korábbi értéket. Az első és második negyedév profitját összeadva a bank féléves nettó nyeresége 1,848 milliárd euró, amely 38%-kal magasabb a 2022 első félévére szóló adatnál. A bank a jelentése szerint 2023 novemberében részvényenként 1 eurós időközi osztalékot fizet majd.

Beleszáll a Revolutba az Erste, jön az ingyen pénzváltás

Beleszáll a Revolutba az Erste, jön az ingyen pénzváltás

Az Erste felveszi a kesztyűt a fintech cégekkel szemben: július elejétől akár milliós összegeket is válthatnak a bank ügyfelei kiemelt, kedvezőbb árfolyamon, amiért ráadásul nem kell díjat, jutalékot, vagy kezelési költséget sem fizetni - derül ki a pénzintézet közleményéből.

Ennyit költünk átlagosan a bevásárlóközpontokban étkezésre - Átfogó felmérés látott napvilágot

Ennyit költünk átlagosan a bevásárlóközpontokban étkezésre - Átfogó felmérés látott napvilágot

Egy bevásárlóközpontban eltöltött ebéd átlagosan 39 percig tart és 3500 forintba kerül – derül ki a Westend megbízásából végzett kutatásból. A 16 és 70 év közötti budapesti és Pest megyei lakosság mintegy fele legalább 2-3 havonta étkezik bevásárlóközpontokban, és habár többnyire nem valamilyen alkalomból, hanem rutinszerű étkezés céljából választják, a minőség, a jó ár-érték arány, a megfelelő higiénia és a kényelem, sőt már a környezettudatosság is elvárás a bevásárlóközpontok ételudvarai felé.

Komoly korlátozás jön a Twitteren

Komoly korlátozás jön a Twitteren

A Twitter új szabályozást vezetett be, amely szerint a felhasználóknak fiókkal kell rendelkezniük a platformon ahhoz, hogy megnézhessék a tweeteket, és ezt a döntést Elon Musk tulajdonos "ideiglenes vészintézkedésnek" nevezte.

Nagyot javult a magyar gazdaság finanszírozási igénye

Nagyot javult a magyar gazdaság finanszírozási igénye

Az idei első negyedévben a magyar gazdaság (felülről számított) finanszírozási igénye a GDP 2,5%-ára csökkent, ezzel jelentősen javult a külső egyensúy. A fő ok természetesen az energiaimport értékének zuhanása, aminek következtében az áruk és szolgáltatások expot-import egyenlege újra többletbe fordult. A Magyar Nemzeti Bank ma megjelent statisztikáiból kiolvasható az uniós források apadása is.

Június 26-tól új helyeken szolgáltat a Penny

Június 26-tól új helyeken szolgáltat a Penny

Már Budapest teljes közigazgatási területén belül működik a Penny házhozszállítási szolgáltatása, amelyben továbbra is a Roksh a partnere - adta hírül a Penny.

Fontos változást jelentett be az amerikai csipgyártó

Fontos változást jelentett be az amerikai csipgyártó

Az Intel szerdán bejelentette, hogy gyártási üzletága különálló egységként fog működni, bár konkrét ütemtervet nem közöltek a bővítésre vonatkozóan - írja a Reuters. Ez a hír a chipgyártó részvényeinek 5%-os eséséhez vezetett.

December 31-ig örülhetnek a megszűnő mobilszolgáltató ügyfelei

December 31-ig örülhetnek a megszűnő mobilszolgáltató ügyfelei

2023. június 1-től a DIGIMobil és a DIGINet Aktív 50 ügyfelei a Vodafone Magyarország belföldi mobilhálózatát használják, a DIGI 2023. december 31-ig garantálja a korábbi előfizetésekben szereplő, 4 forint/perces tarifát. Az érintett ügyfeleknek nem kell kicserélniük SIM-kártyájukat az új hálózatra való átálláshoz, azonban az adatroaming bekapcsolására, illetve egyes készülékeken a manuális hálózatválasztásra is szükség lehet.

Erősödik a kínai gazdaság

Májusban az új megrendelések bővülése miatt emelkedett a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedési üteme - ezt mutatják a  Caixin beszerzésimenedzser-index (BMI) hétfőn megjelent adatai. A szolgáltatóipari BMI értéke 57,1 pontra nőtt az áprilisi 56,4 pontról. (A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének a növekedését, 50 pont alatti értéke pedig a csökkenését jelzi.)

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.