A Bank Austria alól 2016 végéig az UniCredit közvetlen tulajdonába transzferálják az olasz bankcsoport közép- és kelet-európai eszközeit. Carlo Vivaldi közép- és kelet-európai vezérigazgató valamikor idén Bécsből Milánóba költözik - írja a Reuters.
A válság utáni alacsonyabb szinten normalizálódik a közép- és kelet-európai régió bankszektorának jövedelmezősége, ám ez továbbra is a nyugat-európai kétszerese - állapítja meg friss bankpiaci tanulmányában az UniCredit. A korábbi sérülékenységet csökkenti, hogy a bankok egyre inkább a helyi betétállományra támaszkodnak, tőkemegfelelési mutatóik pedig erősebbek.
November végére évi 11%-kal, 201 milliárd euróra nőtt az olasz bankok nem teljesítő hiteleinek állománya. Arányuk ezzel elérte a 10,4%-ot, ami 1996 óta a legmagasabb érték. Az Európai Központi Bank emiatt az olasz bankok körmére néz, ami szigorodó felügyeleti követelményekkel járhat, ezért is ütik tovább részvényeiket a tőzsdén. Az UniCredit csak idén 26%-ot, az Intesa Sanpaolo 16%-ot esett.
A Mol bejelentette, hogy asz UniCredittel kötött, 5,4 millió darab Mol-részvényre vonatkozó opciós szerződés várhatóan február 12-én elszámolásra kerül a felek között. Ezzel egyidejűleg a két cég az említett részvénymennyiségre újabb opciós megállapodást köt.
Fekete napjuk volt tegnap az olasz bankoknak, ütötték őket a részvénypiaci befektetők, ahol érték. Idén már átlagosan 17%-ot estek az olasz bankpapírok, ami mögött a bedőlt hiteleikkel, az alacsony kamatmarzsukkal és a szektor konszolidációjával kapcsolatos aggodalmak állnak.
Ukrán leánybankja eladása után nem tervez újabb eszközértékesítéseket az UniCredit - nyilatkozta vasárnap Federico Ghizzoni vezérigazgató a Reuters beszámolója szerint.
A Raiffeisen Zuno Bank nevű direktbankjához hasonlóan az UniCredit ukrán leánybankját is az orosz Alfa Bankhoz tartozó ABH Holding veszi meg. Az UnICredit 200 millió eurót bukik a tranzakción, viszont részesedést szerez a Luxemburgban bejegyzett befektetési csoportban. A hírre eddig több mint 1%-ot esett az olasz bankcsoport részvényárfolyama.
Az UniCredit Bank szakértői a kockázatok ellenére is a potenciális növekedést meghaladó bővülést várnak a kelet-közép-európai régióban 2016-ban és 2017-ben is, Magyarországon mindkét évre 2,8 százalékos bruttó hazai termék (GDP) növekedéssel számolnak.
A bankadó csökkentése a tőkehelyzet erősödésén keresztül mindenképpen a javuló hitelezési képesség irányába hat a bankoknál - mondja Marosi Bence, az UniCredit Bank vállalati üzletfejlesztési ügyvezető igazgatója. Az MNB által kívánatosnak tartott 6% feletti növekedéssel szemben a bankok körében végzett felmérés alapján jövőre 4-5%-kal nőhet a hitelállomány, ami további együttgondolkodásra sarkallja a szereplőket. Az MNB új piaci alapú hitelprogramjához (PHP) tett banki vállalások pontosabb képet adnak erről 2016 első negyedévében.
Nem tudja eladni ukrán leánybankját az UniCredit, így valószínűleg inkább tőkét emel benne. Erre célzott a Reuters cikke alapján az olasz bankcsoport vezérigazgatója.
Az olasz központi bank szerint 4 pénzintézet nagyon rossz bőrben van, ezért az ország egészséges bankjai egy bankszanálási alapból tőkésítik fel őket. Az ország legnagyobb bankjai, az Intesa és az UniCredit ennek a megoldásnak a legnagyobb vesztesei, hiszen ők az alap legnagyobb befizetői is.
Az UniCredit bank 22%-os, a Generali biztosító pedig 6,36%-os részesedéssel rendelkezett eddig az olasz jegybankban, ezt most ők fokozatosan 3%-ra csökkentik - írja a Reuters.
Sokkal kedvezőbb gazdasági környezetben működnek a magyar bankok külföldi tulajdonosai, mint két-három évvel ezelőtt. A konjunktúra hatása azonban egyelőre féloldalasan jelentkezik a hitelintézetek eredményében, és ez óvatosságra inti a bankrészvényekbe fektetőket.
Mikor nem bank egy bank? Hát akkor, ha vagyonkezelőként működik. Olaszország két legnagyobb bankja, az UniCredit és az Intesa Sanpaolo most ebbe az irányba halad - elemzi a jelenséget a Wall Street Journal.
Vadiúj mobilbanki alkalmazások, sorszámhúzó app, drága SMS helyett okostelefonos értesítő, megújuló netbankok és weblapok, kalkulátorok, új számlavezetési rendszer. Rengeteg olyan informatikai fejlesztést végeztek el és terveztek be a magyar bankok, ami segít az ügyfeleik megtartásában, még jobban a digitális világ felé tereli őket, gyorsítja az ügyintézést, és mindezekkel a banki adminisztratív költségeket is csökkenthetik. Körkérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, melyik fejlesztéseikre a legbüszkébbek, és mire készülnek a közeljövőben a magyar bankok.
Közzétette a piacon már hónapok óta várt üzleti tervét az UniCredit. Az olasz bankcsoport drasztikus megszorításokra és szervezetének radikális átalakítására szánta el magát a megtérülés javítása érdekében. A bankcsoport gyorsjelentése is jó hírrel szolgált a részvényeseknek, hiszen az 507 millió eurós harmadik negyedéves nettó eredmény meghaladja a 458 milliós elemzői konszenzust. A bejelentéseket a bank részvényárfolyama eddig 2% feletti emelkedéssel fogadta. A Bécs alól közvetlenül Milánó alá kerülő magyar leánybank három hónap alatt 10 milliárd forint feletti profitot ért el, megkeresésünkre pedig közölte: az elbocsátások Magyarországot nem érintik.
Tavaly szeptemberben indultak meg a tárgyalások, ma pedig már kötelező érvényű megállapodást kötött az UniCredit a Banco Santanderrel az alapkezelőik összevonásáról - számol be a Reuters.
12 000 munkahelyet tervez megszüntetni az UniCredit-csoport, Olaszország legnagyobb eszközállománnyal rendelkező bankja, emellett eladná az osztrák kereskedelmi ágát is a pénzintézet. A menedzsment minden áron el akarja kerülni a tőkeemelést, amely valószínűleg a munkájukba kerülne - írja a Financial Times.
Orosz piaca a legfontosabb kockázati tényező a Raiffeisen számára, ami miatt az UniCredithez tartozó Bank Austria sem lehet kellően nyugodt a Fitch szerint. A hitelminősítő úgy véli, az Erste magyar és a román piacának kilábalásából is profitálhat. Az osztrák régiós bankok helyzete összességében ma sem rózsás. Napokon belül közzéteszik gyorsjelentéseiket az osztrák bankok, az UniCredit háza tájáról akár a gyorsjelentéseken túlmutató nagy bejelentések is érkezhetnek.
Egy olasz bíróság a hétvégén a maffiabotrány kapcsán kimondta: nincs bizonyíték arra, hogy a három, vezető beosztású unicredites tisztségviselőnek bármi köze lenne a szicíliai maffiához. Eközben egyes források szerint nem 10 ezer, hanem 12 ezer munkavállaló elbocsátását tervezi a bank - számol be a Reuters.