A hazai áramtermelő kapacitásnak már a felét kitevő napelemek európai termelési rekordot eredményező terjedése mellett más fontos változások is történtek a villamosenergia-rendszerben az erőművi kapacitás és áramtermelés tekintetében 2024-ben. Folytatódott a már 12 éves mélyponton álló import csökkenése, ahogyan a lignites-szenes hazai termelés részarányának esése is, miközben az épp a napelem miatt fontos akkumulátoros energiatároló kapacitás is kezd egyre jobban láthatóvá válni.
Ukrajna 2024 során öt és félszeresére (!) növelte az uniós országokból az áramimportot, és az év során messze a legnagyobb arányban, 39%-ban, Magyarországról kapta a villamos energiát – derült ki a ma közzétett 2024-es előzetes adatokból.
Miután egy ukrán lap azt a lehetőséget vázolta, hogy az ukrán villamosenergia rendszerüzemeltető esetleg elveszítheti az uniós működési tanúsítványát, és így eleshet az ország az uniós áramimporttól a tél előtt, éles cáfoló közleményeket adott ki kedden az ukrán bizottság, illetve az Energia Közösség Titkársága. Ezek azt érzékeltetik, hogy nincs veszélyben Ukrajna uniós áramimport lehetősége, így a magyar áramexport sem sérül.
Az Ukrenergo, Ukrajna villamosenergia-hálózatának üzemeltetője, elveszítheti európai szabványok szerinti működési tanúsítványát, ami komoly következményekkel járhat az ország energiaellátására. Az Európai Energia Közösség Titkársága egy levelet küldött az ukrán kormánynak, amelyben figyelmeztetett a vállalat irányítási hiányosságaira – számolt Olekszandr Harcsenko, az ukrán Energy Research Center igazgatója. Figyelmeztet: ha nem rendezik a tanúsítvány ügyét, még hidegebb télre készülhet Ukrajna az EU-s hálózat segítsége nélkül.
A gazdasági semlegesség egyik pillére az, hogy 2032-re nagyjából önellátó lesz Magyarország az energiafogyasztás terén – rögzítette Orbán Viktor kormányfő a hétvégi kötcsei piknikről megjelent rövid videóban. Meglátásunk szerint ezzel arra utalt, hogy addigra számít a Paks II. projekt befejezésére, amellyel a villamosenergia piacon éves szinten akár nulla százalék közelébe is csökkenhet a nettó importunk; az olaj- és gázellátás terén ugyanis ez nem reális belátható időn belül. Ezekről a témákról, illetve a Paks II. projekt menetrendjéről is részletesen szó lesz a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján, amelyen Jákli Gergely, a Paks II. vezérigazgatója is részt vesz.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter segítséget kért uniós kollégáitól az ukrán energetikai ágazat helyreállításához az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén, amelyen online formátumban vett részt - közölte hétfőn az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Bár egy legyengült hidegfront hatására néhány fokkal csökkent mától a napi csúcshőmérséklet Magyarországon, de ezzel együtt is ma hazai viszonylatban történelmi csúcsközeli, ezer eurós áramár alakult ki holnap este 8 és 9 óra közöttre a magyar áramtőzsdén. Az áram- és gázfogyasztási trendekről, kilátásokról is szó lesz a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján, további részletek és regisztráció itt.
Az ukrán villamosenergia rendszerüzemeltető pénteken azt közölte, hogy ma 35851 megawattóra áramot fog importálni a szomszédos országokból, ami új történelmi csúcsnak számít, és Magyarország is érzi ezt.
Vészhelyzeti áramimportra szorult ma Ukrajna Magyarország, Románia, Szlovákia és Moldova felől, mivel az ukrán villamosenergia hálózat nehezen tudja kielégíteni a keresletet az orosz rakétatámadások és a rosszabbá váló időjárás miatt - közölte hétfőn az Ukrenergo nemzeti hálózatüzemeltető a Reuters tudósítása szerint.
Nettó áramexportőr lett tavaly Románia: az áramexport 42 százalékkal nőtt az előző évihez képest, 8,2 terawattórára (TWh), az import ugyanakkor 27 százalékkal csökkent, 5,1 terawattórára - írja az economica.net az országos elosztó hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.
Alaposan megugrott Magyarország áramfogyasztásának növekedése az év elején: az előzetes, háztartási napelemek adatait nem tartalmazó statisztika szerint januárban 7,6%-kal volt nagyobb a villamosenergia-rendszer bruttó felhasználása, mint 2023 első hónapjában. Maga a fogyasztás szintje pedig az elmúlt 35 év második legmagasabbja lett, részben időjárási okok miatt.
11 éves mélypontra, 24,1%-ra esett a magyarországi áramfelhasználás importaránya 2023-ban – derült ki a Portfolio elemzéséből. Az importarány annak ellenére tudott csökkenni, hogy tizenöthavi folyamatos csökkenés után tavaly már trendszerűen újraindult a hazai áramfogyasztás növekedése. Eközben az áramtermelési mintázatban egyre jobban látszik a hatalmasra növekedett magyarországi naperőművi kapacitások hatása: a nyári hónapokban végig az elmúlt évtized legalacsonyabb importarányát produkálta az ország. Nagy kérdés, hogy az éves importarány meddig és milyen ütemben tud csökkeni, elérjük-e 2030-ra a megcélzott 20%-os arányt, hiszen közben óriási változások várhatók a magyarországi energiatermelésben, illetve a felhasználásban is. Látványos, ritkán látható ábrák segítségével mutatjuk be a tendenciákat.
"Azerbajdzsánnal, Georgiával, Romániával, Bulgáriával arra szövetkeztünk, hogy nagy mennyiségű zöld energiát importáljunk Európába", amelynek érdekében ma szándéknyilatkozatot is aláírtunk, és a résztvevő országok villamosenergia-vállalatai létrehoznak egy közös vállalatot – jelentette be ma Budapesten Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter az úgynevezett zöld energiafolyosó irányító bizottságának ülését követően azt is elmondta: ha minden jól megy, akkor a következő évtized elején már megkezdődhet a szállítás ezen az útvonalon, amihez az kell, hogy a világ leghosszabb, több mint 1100 kilométeres vízalatti vezetéke elkészüljön.
Kína az energiafelhasználási hatékonyságot leggyorsabban növelő országok egyike, túlteljesítette a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére a nemzetközi közösségnek tett ígéretet is - jelentette ki Csao Csenhszin (Zhao Chenxin), a kínai NDRC nemzeti fejlesztési és reformbizottság igazgatóhelyettese egyhetes országos energiatakarékosság-népszerűsítő programjának megnyitóján Kantonban.
Figyelemreméltó csökkenést mutat az import aránya a magyarországi villamosenergia-ellátásban az elmúlt hetekben. A végleges havi statisztika csak később, várhatóan november első felében jelenik majd meg, de a Mavir honlapján található közel valós idejű adatok már most is egyértelműen azt jelzik, hogy az ország nettó importőri pozíciója részben az export érdemi fokozásának köszönhetően érdemben mérséklődhet októberben.
A finn villamosenergia-hálózatot üzemeltető Fingrid vállalatnak csütörtökön két tartalék erőművet kellett beindítania az ország villamosenergia-rendszerének kiegyensúlyozása és az áramkimaradások megelőzése érdekében. Az erőművek elindítására azért volt szükség, mert javításokat kellett végezni egy olyan reaktoron, amelynek a reggel folyamán kellett volna bekapcsolódnia az energiatermelésbe - írta meg a Reuters.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Trump felszólítását követően jött az üzenet.
Egy fényképre figyeltek fel.
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?