árváltozás

Ezért nem hiszed el, hogy alacsony az infláció Magyarországon

Ezért nem hiszed el, hogy alacsony az infláció Magyarországon

A hivatalos inflációnál jóval magasabb drágulási érzetünk részben abból fakadhat, hogy "mindennapi vásárlásaink" során valóban sokkal nagyobb áremelkedést tapasztalhatunk - mutattuk meg nemrégiben. Azóta véget ért a 2019-es év, így megnéztük, hogy vajon enyhült-e az ellentmondás. A rövid válasz: nem, sőt a boltokban lassan 8% felé kúszik a drágulás üteme.

A papírforma érvényesül az új lakások árában - Ezt okozta a 27 százalékos áfakulcs

A papírforma érvényesül az új lakások árában - Ezt okozta a 27 százalékos áfakulcs

Sokan találgatták tavaly, hogy vajon a 2018 novembere után engedélyt kapott lakásfejesztések esetében mekkora áremelkedést okoz az idén január 1-jétől 27 százalékra visszaemelkedett lakásáfa. Voltak, akik úgy gondolták, hogy a lakásfejlesztők az áremelkedés egy részét átvállalják majd, míg mások úgy vélték, hogy akár a 22 százalékpontos különbség egészét a vásárlókra háríthatják. Az év eleji első tapasztalatokat néhány budapesti projekt példáján keresztül mutatjuk be.

Elszálltál a húsvéti bevásárlással? - Nem a bolttal lehet a baj

Ha a húsvéti nagybevásárlás után úgy érzed, hogy nagyon elszálltál a kiadásokkal, akkor a vásárolt mennyiséggel, vagy egyéb termékek kosárba csúszásával lehet a baj, nem a gyors áremelésekkel. A Portfolio húsvéti körképében ugyanis 24 jellemző/alapvető húsvéti élelmiszer közül csak a tojás drágult 10%-nál nagyobb mértékben, de számos termék ára intenzíven csökkent éves alapon - legalábbis ez derül ki a KSH fogyasztói kosarába bekerült termékek árvizsgálatából. A KSH egyébként úgy kalkulálta, hogy tavaly áprilisban az egy főre jutó élelmiszer kiadások 22 ezer 102 forintot tettek ki, így ehhez képest a kis mértékű átlagos élelmiszer drágulással számolva idén áprilisban 23 ezer forint körül alakulhat ez az adat.

Mielőtt beleugranál egy lakásvásárlásba, nézd meg, hol csinálhatod a legjobb üzletet!

Sokan teszik fel a kérdést, hogy belevágjanak-e egy lakásvásárlásba most, hogy ilyen magasak az árak és ha igen, hol és milyen típusú lakások lesznek azok, amelyek több évtizeden át megőrzik értéküket. A jó hír az, hogy több a lehetőségünk, mint elsőre gondolnánk és sem a típus, sem az elhelyezkedés tekintetében nem kell jelentős kompromisszumokat kötnünk.

Azt hitted, lassan kifullad a lakáspiac? - Tévedtél!

Bár a tavalyi év decembere alacsonyabb tranzakciószámokat hozott a lakáspiacon, 2016 azonos időszakához képest 6 százalékkal több ingatlan cserélt gazdát a Duna House Barométerének mérése szerint. A Keresleti Index szintén csökkent az év utolsó hónapjára, de a visszaesés ellenére 2017 decembere a legerősebb december volt az elmúlt 5 évben, ez pedig azt mutatja, hogy a lakáspiacon továbbra is jelentős a vevői érdeklődés, miközben az árak tovább emelkednek - derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből.

50 százalékot drágultak tavaly a lakások egy budapesti városrészben

Mindössze két budapesti irányítószám-körzet lett olcsóbb tavaly óta, a főváros többi részén tovább drágultak a lakások. Míg a fővárosban 2016 első kilenc és 2017 első kilenc hónapja között átlagosan 15 százalékkal mentek feljebb az árak, addig volt olyan városrész, ahol 50 százalékos volt a drágulás - derül ki az OTP Lakóingatlan Értéktérképéből.

Az egész ország lehagyta Győrt a lakásárak emelkedésében

Meglepő eredmény rajzolódik ki a megyeszékhelyek drágulását tekintve a legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérképből. Míg a korábbi években rendre Győr állt az áremelkedés élén, az idei évben kifújni látszik a lendület, ugyanis 6 százalék alatti drágulással a nyugat-magyarországi megyeszékhely utolsó helyre került.

A világ legrosszabban teljesítő lakáspiacai, ahol még most sem ért véget a válság

Miközben Magyarországon továbbra is szárnyal a lakáspiac, vannak országok, ahol nem ilyen jó a helyzet. A Business Insider összegyűjtötte azokat az országokat, amelyek lakáspiacain 2017-ben a legnagyobb visszaesés következett be. A vizsgálat ugyan csak az árváltozást veszi figyelembe, noha számos más tényezőt - gazdasági és politikai stabilitás, munkaerőpiaci helyzet, közbiztonság, élhetőségi mutatók - is meg lehetne nézni. Az eredmény tehát szubjektív, de jól mutatja, hogy egy globálisan erősödő világgazdaságban is vannak kevésbé szerencsés országok, ahol a válság még mindig nem ért véget.

Megjelentek a piacon az akciós lakások - Véget érhet az áremelkedés Magyarországon?

Az utóbbi években az új lakásokkal kapcsolatban szinte minden elemzésben az árak töretlen emelkedéséről hallhattunk, így sokszor úgy tűnik, mintha a végtelenségig emelkednének az árak. Elég azonban csak néhány évet visszatekinteni az időben, amikor új lakást ingyenes autóbeálló és konyhabútor nélkül esélytelen volt eladni. A kérdés tehát az, hogy eljön-e a mostani piacon is egy ahhoz hasonló időszak és ha igen, mikor kerülhet rá sor.

Érdemes szerdáig várni a tankolással

Szerdától bruttó 5 forinttal csökkenti a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a gázolaj ára 2 forinttal csökken - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 398,6, a gázolajét pedig bruttó 404,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.