Gazdaság

Kiszivárgott, hogy mit lépne Németország vészhelyzet esetén

Németországban a szövetségi kormány 21 év után frissítette a lakosság vészhelyzeti védelméről szóló tervet. A kabinet szerdai ülésén elfogadandó koncepció elsősorban arról szól, hogy miként kell válság esetén fenntartani az állami intézmények és a kormány működőképességét, és gondoskodni a lakosság élelem-, áram-, gáz- és vízellátásáról.

Itt az ingyenpénz, a németeknél már van alapjövedelem

Ma újabb hét német magánszemély kapott arról értesítést, hogy egy éven keresztül havi 1000 euró (kb. 310 ezer forint) ingyenpénzt kap és arra költheti, amire csak akarja. Az alapjövedelem eszméjét népszerűsítő közösségfinanszírozási megoldás Németországban már 2 éve létezik és a maival együtt már összesen több mint 50 német ember a saját bőrén is megtapasztalta, hogy milyen az, ha rámosolyog a szerencse és egy éven át kvázi gondtalanul élhet.

Mégis összejön a Merkel-Putyin találkozó az ukrán válságról

Oroszország, Németország és Franciaország vezetői megegyeztek, hogy külön össze fognak ülni az ukrajnai helyzet megvitatására, amikor a G20-csoport szeptember 4-én és 5-én Kínában tartja majd következő csúcstalálkozóját - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.

Meghozta kamatdöntését a jegybank

A várakozásoknak megfelelően 0,9%-os szinten tartotta irányadó kamatát mai kamatdöntő ülését a jegybank monetáris tanácsa. A kamatfolyosó szintén változatlan maradt. A piac már az őszi eseményekre készül, amikor a jegybanki eszköztár-átalakítás hozhat jelentős változásokat a pénzpiacon.

Szeptemberig csendben maradnak Matolcsyék

A három hónapos betét állományának év végi elvárt szintjére és az igénybevétel operatív részleteire vonatkozó döntését a Monetáris Tanács szeptemberben hozza meg - áll a jegybank mai közleményében. Vagyis az eszköztár átalakításának fontos részleteiről nem tudhattunk meg új információt. A jegybanki közlemény hagyományosan előremutató utolsó mondata továbbra is hosszabb távon változatlan alapkamatot ígér.

A magyar olimpiai teljesítmény - Ahogyan eddig még nem láttad

Előkelő hely az éremtáblázaton, de két hellyel való visszacsúszás London óta. Sok arany, kevesebb ezüst, bronz. Hogyan értékeljük az olimpiai szereplést? Szeretjük mondogatni, hogy népességarányosan és a gazdagságunkhoz viszonyítva nagyon jók vagyunk. Megnéztük, mennyire. A lényeg: bár nem vagyunk egyedül, de Magyarország tényleg erőn felül szállítja az olimpiai érmeket.

Privátbanki körkép: mit kínálnak a hazai szolgáltatók?

A közép-kelet-európai régióban az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt a privát bankolás szerepe, és Magyarországon is fiatal, de erősen növekvő ágazatnak számít. A tévhittel ellentétben nem milliárdosoknak szóló szolgáltatásról van szó: akár tízmillió forintos vagyonnal is érdemes igénybe venni. Kinek érdemes privát banki szolgáltatásban gondolkodni, és mik a lehetőségek a magyar piacon?

15 hónapos mélyponton a német szolgáltatói szektor aktivitása

Augusztusban 15 hónapos mélypontra, a júliusi 54,4 pontról 53,3 pontra esett a német Markit szolgáltatói beszerzésimenedzser-index értéke. A szolgáltatói ágazat mellett a feldolgozóipar aktivitása is visszaesett augusztusban, igaz, gyakorlatilag elhanyagolható mértékben. A francia Markit-mutatók közül a feldolgozóipari index érdemben nem változott, a szolgáltatói viszont váratlanul 11 hónapos csúcsra ugrott.

Jövő júliustól szinte mindent látni fog a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalban már folynak az előkészületek, jövő júliusban ugyanis bekötik a cégek számlázását a NAV-hoz - értesült a Magyar Idők.

"Európa ideális bűnbakká vált"

Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból nem fog az európai közösség összeomlásához vezetni - szögezte le hétfőn Matteo Renzi olasz miniszterelnök, az Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia elnökkel folytatott csúcstalálkozót követően a Garibaldi repülőgép-anyahajó fedélzetén tartott közös sajtótájékoztatón.

Sarkozy ringbe száll

Nő a valószínűsége, hogy Franciaország következő elnökét úgy hívják majd, mint az előzőt.

Több száz brit válna magyarrá, hogy az EU-ban maradhasson

Két hónappal a brit EU-tagságról szóló népszavazás után egyre több brit igyekszik más állampolgársággal biztosítani szabad mozgását Európában - írja a Bloomberg. A hírügynökség által megkeresett nagykövetségek és kirendeltségek legalábbis kivétel nélkül megnövekedett érdeklődésről számoltak be.

Szeptemberig hátradőlhetnek Matolcsyék

A Portfolio által megkérdezett elemzők mindegyike arra számít, hogy a Monetáris Tanács holnapi ülésén nem változtat az alapkamaton, vagyis azt továbbra is 0,9%-on tartja. Úgy tűnik, a Magyar Nemzeti Banknak sikerült elérnie azt a célját, hogy a piaci szereplők tartósan alacsony kamatra rendezkedjenek be, hiszen az elemzők túlnyomó többsége szerint egészen 2017 végéig a jelenlegi szinten maradhat az irányadó ráta. Az augusztusi döntés nem ígér izgalmakat, mindenki a szeptemberi döntést várja, hogy pontosan milyen átalakítások lesznek a 3 hónapos jegybanki betét feltételrendszerében.

Nyolc elképesztő szálloda, ami korábban börtön volt

Az épületek elöregedése, vagy éppen a biztonsági és egyéb előírások szigorodása miatt sok börtönt kellett bezárni az elmúlt két évtizedben, melyek aztán többségében az enyészeté lettek. A topratedrival.com összeszedett nyolc olyan esetet, ahol az egykor börtönként szolgáló építményekből gyönyörű - több esetben a luxust sem nélkülöző - szálloda lett.

Az NGM bevallotta: a tervnél is jobb lehet az idei hiány

Az államháztartás első héthavi végleges adatai megerősítik, hogy a költségvetés helyzete továbbra is stabil, a 2 százalékos GDP-arányos hiánycél talán most már konzervatívnak minősíthető - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn. Ez alapján egyre valószínűbb, hogy a kormány számára már idén mozgástér áll rendelkezésre a költségvetésben. Akár őszi költekezésbe is foghat.

Soha nem állt még ennyire jól a költségvetés

62,7 milliárd forintos hiánnyal zárta a júliust a költségvetés, ami kedvezőbb havi deficitadat a tavalyinál. Ez annak köszönhető, hogy a kiadások a bevételeknél erőteljesebben csökkentek az év hetedik hónapjában. Az uniós kiadások és a kamatkiadások soron láthatunk komolyabb csökkenést a tavalyi évhez képest.

Hiába a Brexit, nem küldenék haza a kelet-európaiakat a britek

A britek túlnyomó többsége egy friss közvélemény-kutatás szerint támogatja, hogy a szigetországban élő európai uniós állampolgárok az Egyesült Királyság EU-ból való várható kilépése után is Nagy-Britanniában maradhassanak.

Már megint lanyhul a magyar gazdaság?

Historikusan továbbra is magas tartományban tartózkodnak a GKI konjunktúraindexei, ám augusztusban mégis idei mélypontjukon állnak. Az üzleti várakozások erőteljesebben, a fogyasztóiak kismértékben romlottak.

Janet Yellen szavaira vár a világ

A hét legérdekesebb eseménye a csütörtökön kezdődő Jackson Hole-i jegybankár-konferencia lesz Amerikában, itt is elsősorban Janet Yellen Fed-elnök pénteki szavaira figyelnek majd nagyon a befektetők. Emellett felülvizsgált GDP-adatok érkeznek a tengerentúlról és Németországból, míg itthon a Magyar Nemzeti Bank dönt a kamatokról.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.