Gazdaság

Ingyen szállást ad a Meki Magyarországon a tomboló munkaerőhiány miatt

A McDonald's, mint munkahely, inkább az alacsony kereseti lehetőségekről közismert, mintsem a kedvezményes munkavállalói juttatásokról, azonban Magyarországon olyan súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek, hogy a nem helyi dolgozóknak már ingyen lakhatást kínálnak. Egész Kelet-Európában komoly fejtörést okoz a cégeknek a munkaerőhiány, amit ha nem sikerült kezelni, a cégek tovább fognak állni - írja a kelet-európai munkaerőhiányról szóló cikkében a Bloomberg.

Baj van: beszakadt a fontos amerikai konjunktúra-index

A feldolgozóipari adat után a szolgáltató szektor aktivitását mérő ISM-index is kellemetlen meglepetést produkált ma az Egyesült Államokban, hiszen utóbbi 6 éves mélypontra, 4,1 ponttal 51,4 pontra esett. A főindexet ebben az esetben is az új megrendelésekre vonatkozó alindex húzta le leginkább, igaz más mutatók is a konjunktúra gyengülésére utalnak. A dollár esett az adat hatására, hiszen még tovább csökkent a szeptemberre várt Fed kamatemelés esélye a piacokon.

Nem mindenki ájult el Magyarországtól

Összességében nem módosított idei növekedési előrejelzésén az elemzők többsége a második negyedéves részletes adatok keddi megjelenése után. Néhányan még javítottak is korábbi előrejelzésükön. A Commerzbank szakembere ugyanakkor a többieknél sokkal pesszimistábban látja a jövőt.

Csak a románok pipáltak le bennünket növekedésben

Negyedéves összehasonlításban csak a román gazdaság tudott a magyarnál erőteljesebb növekedést produkálni, éves alapon azonban csak a középmezőnyre volt elég a második negyedéves magyar teljesítmény - derül ki az Eurostat kedden közölt adataiból. A románok egyébként egész Európát állva hagyták, közel hat százalékkal tudtak növekedni.

Virág: arányos lesz az MNB irányadó eszközének korlátozása (2.)

A szeptemberi kamatdöntő ülésen határoz a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa arról, hogy milyen arányban mérsékli az irányadó, 3 hónapos betétéhez való hozzáférést, de ez a korlátozás arányos lesz a pénzügyi szereplők között - ismételte meg a már korában is jelzett MNB-s arányossági tervet a jegybank egyik vezető szakértője ma a Reutersnek adott interjúban. A monetáris politikáért felelős igazgató azt is jelezte, hogy csak azt követően döntenek majd a budapesti bankközi kamatláb rendszerének (BUBOR) esetleges átalakításáról, miután már látják az irányadó eszköz mennyiségi korlátozására adott piaci reakciókat.

Lepsényi: érezhető a külföldre vándorolt magyarok hazatérése

Szükség van az őszre beígért növekedésösztönző csomagra és ennek a gazdaságfejlesztési programnak a része lehet a járulékok kérdése is - nyilatkozta a Portfolio-nak adott interjúban Lepsényi István. A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára egyébként személy szerint egyetért a járulékcsökkentéssel, jelenleg azonban még az elemzői és egyeztető munka zajlik a tárcánál. A munkaerőhiány kezelésével kapcsolatban kifejtette, hogy a távmunkában, a részmunkaidőben, vagyis a rugalmas foglalkoztatásban vannak még tartalékok idehaza. Az államtitkári pozícióba a járműiparból tavaly érkezett szakember azt is elárulta, hogy a hazánkba települő kínai elektromos-busz gyártó cégnek azt javasolta a kormány, hogy gyártsanak elektromos személygépjárműveket.

Júliusban is gyászosan teljesített a magyar ipar

A júniusi 2,4%-os esés után júliusban újabb 0,4%-kal csökkent havi alapon a magyar ipari termelés szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva - közölte a kellemetlen adatot a KSH. A gyenge teljesítmény miatt az éves index a júniusi 0,3%-os csökkenés után újabb 0,1%-os csökkenést mutatott júliusban munkanaphatástól tisztítva.

1,8%-os volt a GDP-növekedés Magyarországon

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2016 második negyedévében - szezonálisan és naptárhatással kiigazítva - 1,8%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az adat 0,1 százalékponttal magasabb, mint az előzetes becsléskor közölt szám. Az előző negyedévhez viszonyítva 1,0%-os volt a növekedés, ez 0,1 százalékponttal kisebb az előzetes adatnál. A jó mezőgazdasági termés hatására a korábban közölt első negyedéves GDP-volumenindex 0,2 százalékponttal, 1,1%-ra emelkedett, így az év eleji visszaesés már kisebbnek tűnik, mint korábban.

Elemzők a tegnapi olajpiaci megállapodásról

Közös bejelentést tett tegnap Oroszország és Szaúd-Arábia, hogy a jövőben együttműködnek az olajárak stabilizálása érdekében. Olajpiaci szakértők szerint azonban a gyakorlatban esély nincs arra, hogy ez megvalósul.

Könnyen a görögök sorsára juthatunk, ha megvalósul Orbán álma

Még soha nem rendezett olyan kis ország olimpiát, mint Magyarország, így nincs igazán összehasonlítási alap azzal kapcsolatban, milyen gazdasági hatása lehetne annak, ha megnyernénk a 2024-es játékok jogát. A legjobb példa talán Görögország lehetne a mérete alapján, a baj csak az, hogy éppen Athén a negatív példa arra, hogyan nem szabad olimpiát rendezni. A projekt nem feltétlenül reménytelen, de nagyon sok függ attól, hogyan működik majd a gyakorlatban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elképzelt új modell.

Csúszik az online kasszák kiterjesztése

A Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében lesz állami támogatás az ital- és ételautomaták online rendszerbe történő bekötéséhez - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott hétfői nyilatkozatában.

Elhunyt Pataky Péter

Elhunyt Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) volt elnöke, a magyar szakszervezeti mozgalom meghatározó, integráló személyisége. Pataky Pétert a Magyar Szakszervezeti Szövetség saját halottjának tekinti, a temetésről később intézkednek.

"Pusztító erőt" ígérnek az adóparadicsomok ellen

Feketelistára kerülnek az együttműködést elutasító adóparadicsomok: a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport vezetői megbízták a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet (OECD), hogy jövő év júliusára állítsa össze az adózási átláthatóság nemzetközi normáihoz túl lassan alkalmazkodó országok listáját.

Merkel: vissza kell szerezni a választók bizalmát

Angela Merkel nem örül a németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban tartott törvényhozási választás eredményének, és elismeri, hogy rossz kezdet a jövő évi választásokhoz. A voksolás kimeneteléért felelősséget vállalt, hiszen a kampányban nemzeti ügyek, mint a menekültek és integrációjuk domináltak. A kancellár megígérte, hogy visszaszerzik a választók bizalmát.

Paks 2: veszteséges lehet a beruházás Brüsszel szerint

A kormány várhatóan kénytelen lesz elfogadni Paks 2 kapcsán azt a brüsszeli érvelést, hogy a projekt nem térül meg piaci alapon, azaz a kiadások, illetve a várható bevételek különbségét csak jelentős állami támogatásokból lehet fedezni - ezt valószínűsíti saját információi alapján a Népszabadságnak nyilatkozó Jávor Benedek. A Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője szerint tehát lesz állami támogatás a projektben, igaz erre rábólinthat az Európai Bizottság. Ezzel összhangban lévő információkat kapott a Portfolio az ügyre rálátó szakmai forrásból. A napilap több forrásból úgy tudja, hogy a másik brüsszeli vizsgálat (nemzetközi tender elmaradása) csak úgy záródhat le, ha a magyar kormány belemegy: az alvállalkozókat kötelező tendereztetni, és így be kell engedni a nagy nyugati cégeket a projekt megvalósításába.

Soha nem látott visszapattanás a brit szolgáltatóiparban

Határozottan visszapattant júliusi mélypontjáról a brit szolgáltatóipari aktivitás augusztusban, a beszerzésimenedzser-index értéke 47,4 pontról 52,9 pontra ugrott, ami az index történetében az eddigi legnagyobb emelkedést jelenti.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.