A párizsi vezető ismét megerősítette a korábbi állítását, amely szerint NATO alakulatokat küldene Ukrajnába, még abban az esetben is, ha az oroszok jelentős áttörést tudnak elérni a fronton. Szerinte, ha Ukrajna segítséget kér a Nyugattól, akkor érdemes megfontolni, hogy pontosan hogyan tud az invázió alatt álló ország segítségére lenni. Macron szerint az indokolja a lépést, hogy Moszkva láthatóan nem kíván megállni:
Nem zárok ki semmit, mert olyasvalakivel állunk szemben, aki nem zár ki semmit. Kétségtelenül túlságosan is tétován határoztuk meg a fellépésünk határait valakivel szemben, akinek már nincsenek, és aki az agresszor!
Elmondta, hogy szerinte egy hasonló lépés elrettentő hatással lehetne Oroszország számára, mivel Vlagyimir Putyin visszakozna a lehetőségtől, hogy nyílt fegyveres konfliktusba keveredjen a nyugati védelmi szervezettel. Hozzátette, hogy az első agresszív válaszok a Kremltől épp azt bizonyítják, hogy a felvetés elérte a kívánt hatást, mivel tartanak egy hasonló lépéstől az oroszok.
A francia elnök azt is elmondta, hogy Oroszország nem győzhet Ukrajnában, mivel akkor Európában a biztonság csak illúzió lesz a jövőben. Ráadásul semmi sem garantálja, hogy az orosz alakulatok megállnának majd a kelet-európai országban és könnyen újabb államok kerülhetnek Moszkva célkeresztjébe. Azt is belengette, hogy egy orosz győzelem esetén Európa akár „szét is eshet”.
Címlapkép forrása: EU