Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Vége van már azoknak az időknek, amikor Európa Oroszországtól vásárolta az energiát, Kínába szervezte ki a termelést, és az Egyesült Államokra támaszkodott a biztonságpolitika terén. Az Európai Unió esetében sincs garancia arra, hogy örökké létezni fog, és könnyen lehet, hogy Vlagyimir Putyin, Hszi Csin-ping, Donald Trump vagy a saját populista pártjai fogják legyőzni. Ez a figyelmeztetés rajzolódott ki Emmanuel Macron francia elnök április 25-én a Sorbonne-on elmondott beszédében. Jó érzékkel megírt és hosszasan előadott beszédével ébresztőt intézett a francia állampolgárokhoz, sőt valójában minden európaihoz.
Nem túlzás azt állítani, hogy Európa biztonsága, jóléte és kultúrája fenyegetés alatt áll.
Macron egy hittérítő buzgalmával érvelt amellett, hogy Ukrajnában nemcsak az ukránok jövője, hanem Európa jövője is a tét: „Biztonságunk elengedhetetlen feltétele, hogy Oroszország ne nyerje meg az Ukrajna ellen indított háborúját. Ez elengedhetetlenül fontos.” Bár az amerikai kongresszus végre elfogadta az Ukrajnának (valamint Izraelnek és Tajvannak) nyújtott kiegészítő segélytörvényt, az európaiaknak fel kell ismerniük, hogy az USA-nak csak két prioritása van: „Először is Amerika – ez önmagában egy legitim dolog –, illetve Kína”.
Macron arra figyelmeztet, hogy
- az európaiak egy új világba léptek, ahol a nyersanyagok terén egyre súlyosabb mértékű ellátási problémákkal szembesülnek,
- a kritikus fontosságú ásványkincsek geopolitikai kérdésekké váltak,
- a zöld átállás egyre sürgetőbbé,
- és sem Kína, sem Amerika nem tartja tiszteletben a szabadkereskedelem szabályait.
Politikai téren pedig Macron azt kifogásolja, hogy Európában egyre inkább teret nyer az importált kultúrharc. Minél inkább máshol megfogalmazott narratíva alakítja Európa politikáját, annál kevésbé lesz képes saját jövőjét formálni.
Szokásához híven Macron nem fukarkodott a megoldási javaslatokkal. Európa biztonsági kockázatai csökkenthetők a rakétavédelmi kezdeményezéssel, nagy hatótávolságú fegyverekkel és jobb kiberképességekkel, mindezt egy magasabb katonai és csúcstechnológiai termelést lehetővé tevő "hadigazdasággal" lehet megtámogatni kiegészítve az Európai Beruházási Bank révén és a kölcsönösségen alapuló uniós adósságeszközökön keresztül történő finanszírozással. Hasonlóképpen, Európa gazdasági problémái új iparpolitikát követelnek, termelési célokkal és "vásárolj európait" megközelítéssel az olyan stratégiai ágazatokban, mint a védelmi ipar, a zöld technológia, a nyersanyagok, a félvezetők, a digitális technológia és az egészségügy.
Macron politikai zsenialitása mindig is abból fakadt, hogy a nagy problémákhoz think tank-szerű megközelítéssel áll hozzá, és az Európát sújtó problémákra vonatkozó elemzése is igen határozott elemekből áll. De Macron a fordított Midász-átoktól szenved: a szakpolitikai intézkedések attól válnak ellentmondásosabbá, hogy ő maga is felkarolta őket. Miközben Macron csapata büszkén hangsúlyozza, hogy a 2017-es Sorbonne-on elmondott beszédében említett ötletek közül többet azóta már megvalósítottak, Macron maga is elismeri, hogy Európa sokkal jobb eredményeket érhetett volna el, és kellett volna elérnie. Ha Macron hét év múlva visszatekintve ennél kedvezőbb mutatókat szeretne látni, akkor új stratégiát kell követnie.
- Először is Macronnak a szavak után el kellene kezdenie a tettek mezejére lépni. Bár az ukrajnai háborúval kapcsolatos megszólalása nagy port kavart, Franciaország Ukrajnának nyújtott katonai támogatása messze elmarad Németországétól. Ha Macron valóban stratégiai elszántságot akart volna felmutatni Oroszországgal szemben, akkor már Franciaország biztosított volna katonákat arra, hogy segítsék Ukrajnát a nem harci kapacitások terén – ahogyan azt az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság is tette.
- Másodszor túl kell lépnie a jupiteri hajlamán, hogy önmagát tekinti az európai dráma főszereplőjének. Ideális esetben közte és Olaf Scholz német kancellár között az együttműködés elég erős lenne ahhoz, hogy közösen indítsanak el kezdeményezéseket, ezzel is erősítve az Európa francia-német motorjára vonatkozó elképzelést. De konstruktív kétoldalú kapcsolat hiányában (amiért Németország ugyanúgy hibáztatható) Macronnak nagyobb erőfeszítéseket kellene tennie, hogy koalíciókat építsen más vezetőkkel, például Donald Tusk lengyel, Kaja Kallas észt, Pedro Sánchez spanyol vagy Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel.
A Macron által beszédében azonosított problémák mögött az európai vezetés válsága húzódik meg. Ahogy egy amerikai tisztviselő nemrég mondta nekem, Macron olyan, mint egy (fiatal) Lear király. Mivel már csak néhány év van hátra az elnöki mandátumából, és nincs többsége a parlamentben, túl későn jutott el a dolgok megfelelő felismeréséhez. Néha úgy tűnik, Macron légüres térbe, a semmibe kiáltja ki a problémákat, mint Lear király. Mindig könnyebb másoknak megfelelni, mint elvégezni azt a nehéz munkát, ami a többiek magad mellé állításához szükséges.
Ezzel együtt a "Macron-pillanat" időzítése soha nem lehetett volna jobb.
Nem is olyan régen az EU alapvetően megosztott volt az Oroszország miatt aggódó, valamint az USA-tól védelmet váró keleti tagállamok és a kérdéshez nem így álló nyugati tagországok között. A Kijevbe vezető úton történt pálfordulása óta azonban Macron a keleti tagállamok aggodalmainak megfogalmazásának élére állt. Ha van valaki, aki képes áthidalni az EU kelet-nyugati megosztottságát, az ő.
Ráadásul Franciaország saját nukleáris elrettentő ereje döntő fontosságú lehet azon országok megnyugtatásban, amelyek aggódnak az Európából való amerikai kivonulás veszélye miatt, ha Trump januárban visszatér a Fehér Házba. Míg Macron jobboldali ellenfele, Marine Le Pen nagyon jól szerepel a közvélemény-kutatásokban, az EU-val való antagonisztikus viszonya és az Oroszországhoz való közelsége egyre szembetűnőbb gyengeségévé vált. Ha Macron egy kevésbé gőgös megközelítésre tér át, és tényleg nem csak szavakban, hanem tettekben is bizonyítja, hogy kész orvosolni a felmerülő problémákat, akkor valóban tartós politikai bázist teremthet az elképzeléseinek. A hét évvel ezelőtti Macron erről aligha álmodhatott volna.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Mark Leonard: politológus, a 2007-ben létrehozott Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) páneurópai think tank társalapítója, igazgatója. Korábban a Centre for European Reform londoni székhelyű think tank külpolitikai kérdésekért felelős igazgatója, illetve a Foreign Policy Centre brit agytröszt igazgatója volt. Kutatási területei közé tartozik többek között a geopolitika, a geoökonómia területe, a Kínával kapcsolatos kérdések, valamint az EU és Oroszország közötti kapcsolatok, illetve az EU politikájának kérdései.
Címlapkép forrása: Shutterstock
