Lakásáfa bréking! - Így veheted igénybe az 5%-ot!
"327. § (1) A lakóingatlan-értékesítés általános forgalmi adó mértékére a 2019. december 31-én hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni akkor is, ha a 84. § szerint megállapított időpont 2019. december 31. napját követi, feltéve, hogy az alábbi feltételek 2019. december 31-én együttesen fennállnak:
a) a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésének céljából az ehhez
szükséges okiratot (különösen az adásvételi szerződést) az ingatlanügyi hatósághoz
benyújtották,
b) az adott lakóingatlan legalább szerkezetkész állapotúnak minősül és
c) a b) pontban foglaltak teljesüléséről a lakóingatlan értékesítője az állami adóhatóság részére az e célra rendszeresített nyomtatványon nyilatkozatot tesz.
(2) Az (1) bekezdés b) pontja alkalmazásában szerkezetkész állapotú lakóingatlannak
minősül az a lakóingatlan, amelynek külső határoló szerkezetei (falazattal, födém- és
tetőszerkezettel, nyílászáróval, a kivitelezési dokumentációtól függően kéménnyel, erkéllyel, külső lépcsőszerkezettel együtt) elkészültek."
Vagyis,
eszerint a kedvezményes, 5%-os áfakulcsot kell alkalmazni azon lakóingatlanok értékesítésére, melyeknél a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő
bejegyzésének céljából az ehhez szükséges okiratot (különösen az adásvételi szerződést) az ingatlanügyi hatósághoz 2019. december 31-ig benyújtották, továbbá ugyanezen időpontig a lakóingatlan legalább szerkezetkész állapotúnak minősül és erről az értékesítő az állami adóhatóság részére az e célra rendszeresített nyomtatványon nyilatkozatot tesz.
2019, a szerkezetkész lakóprojektek éve lesz
Véleményünk szerint ez azt a helyzetet idézheti elő, hogy minden olyan újlakás-projekt aminek elfogadják a kérelmét, annak a későbbiekben, 2020 után megfizetett részleteire is az 5 százalékos áfa fog vonatkozni, vagyis ha egy fejlesztő például 20-80 százalékban vállalja a finanszírozást, akkor mindegy, hogy ő mikor fejezi be a projektet, illetve hogy mikor fizetjük a részleteket, a 80 százalékos részre is az 5 százalékos áfa fog vonatkozni.

Meglátásunk szerint 2019 végéig a lakóingatlan-fejlesztők a lehető legtöbb projektjüket a törvénynek megfelelő szerkezetkész állapotra juttatják el és érdemi befejezések csak ezek után valósulhatnak meg így, hogy a benne lévő lakásokat 5 százalékos áfával tudják érvényesíteni. Emiatt a jövő év második felére tervezett lakások átadása nyugodtabban csúszhat, viszont a költözéssel kalkulálóknak is feltehetően csúszásokkal kell számolniuk. Ez egyébkét egy jó megoldás abból a szempontból, hogy nem szükséges akár rossz minőségben is, de határidőig átadni a projekteket és kifizetni a vételárrészleteket, így kiszámíthatóbb és biztonságosabb azok számára a rendszer, akik új építésű lakás vásárlásában gondolkodnak.
"Örülünk, hogy az átmeneti rendelkezésekre ésszerű döntés született, bízunk abban, hogy a későbbi időszakokra vonatkozóan is úgy alakítják át a lakások adózását-támogatásat, hogy a lakáspiac fenntartható, kiegyensúlyozott, kiszámítható, folyamatos működése biztositott legyen. Ez mind az állam, mind a vevők, mind a finanszírozók, mind a fejlesztők érdekeit szolgálna." - kommentálta a friss információkat Nagygyörgy Tibor a Biggeorge tulajdonosa.Nagygyörgy Tibor MRICS
tulajdonos - vezérigazgató
Biggeorge Property Zrt.
Nagygyörgy Tibor a Biggeorge's márkanév alapítója és tulajdonosa, a Biggeorge Property Zrt. társtulajdonosa. Közgazdász, MBA diplomáját 1997-ben a BKE London Business School-lal közös képzésén szerezte. 1999-ben elvégezte... Tovább »
Dr. Ódor Dániel
Partner
Taylor Wessing
Dr. Ódor Dániel 2012 óta senior ügyvédként tevékenykedik a TaylorWessing budapesti irodájában, amelynek keretében hazai és nemzetközi ügyfeleknek nyújt teljeskörű jogi tanácsadást az adatvédelem és e-kereskedelem... Tovább »
További részletek az új adócsomagról!

Megszületett a döntés a Rubik-kockáról, ennek valaki nagyon nem fog örülni
Döntött az Európai Unió Bírósága.
Támadásba lendülne az ukrán hadsereg, hatalmas katlan kezd kialakulni a Donbaszban – Ukrajnai háborús híreink szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül.
Iszonyatos támadást zúdított Moszkva az ukránokra – Ez minden eddiginél súlyosabb
Sok szempontból más volt, mint a korábbiak.
Az elejétől a végéig átvizsgálták Oroszország szupermodern harci gépeit - Meglepő dolgokat találtak bennük
A nyugat arcába nevet Moszkva.
Kereskedés külföldi részvényekkel - díjmentes, interaktív előadás
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Hiába nőnek az árak újra Kínában, mégsem örülnek neki
A legfrissebb adatok szerint továbbra is szenved a gazdaság.
Évi 4 százalék kockázatmentes hozam megy a kukába a Trump-kockázat miatt
A dollár trendszerű erősödésének vége, év eleje óta a világ egyik leggyengébben teljesítő fizetőeszköze a zöldhasú. Névrokonán, a hongkongi dolláron át mutatjuk be, hogyan dobnak...
Th
Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok Az utóbbi évek egyik legszélesebb körben elérhető felújítási pályázata mégis eg
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
GINOP pályázat: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz

Több ezer cég váltott digitális bankolásra a BinX-szel (x)

- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Egyre magasabbak az árak Magyarországon - Mégis, mi történik?
Friss adatok érkeztek.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen