
A nagyvárosokban mérséklődött a lakáspiaci forgalom 2019 első két negyedévének összesített forgalma 5,0%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbi értéknél. A csökkenés hátterében a használt lakások forgalmának 5,9%-os mérséklődése áll. Az új lakások értékesítése tovább bővült és mintegy negyedével meghaladta az egy évvel korábbi, hasonló feldolgozottsági szint melletti értéket. A használtlakás-eladások száma az I. negyedévben még csak 0,5%-kal csökkent, a II. negyedévre azonban már egyértelmű visszaesés mutatkozott: az eladások száma ekkor 11%-kal maradt el az előző évitől. Az eladott használt lakások számának visszaesése a nagyobb városokra korlátozódott, a kisebb településeken ugyanakkor tovább bővült a piac. Budapesten 47, a megyeszékhelyeken 9%-kal kevesebb adásvételt regisztráltak, mint az elmúlt év azonos időszakában.
Éves szinten tovább nőttek a lakásárak
A használt lakások éves tiszta árindexe a 2019. I–II. negyedév eddig feldolgozott adatai alapján a 2015. évi bázis 163%-át éri el.
A 2018-hoz viszonyított, közel 13%-os emelkedés az első negyedév eladásaira jellemző, kiemelkedően magas árszínvonalnak tudható be. Az új lakások éves tiszta árváltozása meghaladta a 2015. évi bázis 160%-át. A használt lakások áremelkedése megtorpant a II. negyedévben 2019 I. negyedévének az előző negyedévhez mért kiugó, 6,7%-os áremelkedése után a II. negyedévben nem folytatódott a használt lakások árának emelkedése (–0,1%). Az új lakások piacán az 5,1%-os, I. negyedévi áremelkedést további 3,1%-os drágulás követte a II. negyedévben. 2019 II. negyedévében a használt lakások ára 14, az újaké 12%-kal volt magasabb a megelőző év azonos időszakához viszonyítva.

Central Park
59 db lakás 34 – 83 m2 alapterület 20 – 70 M Ft | Átadás: 2019. okt |
Ajánlatot kérek |
Az új lakások ára tovább nőtt
2019 első két negyedévében az ország valamennyi régiójában emelkedett az új lakások ára. Egy új lakás átlagosan 27,8 millió forintba került 2019 I–II. negyedévében, ez 200 ezer forinttal több, mint 2018-ban. Budapesten 400 ezer forinttal, 34,5 millió forintra nőtt az átlagár. Az eddig ismert adásvételek között a korábbinál nagyobb súllyal jelennek meg a (40 négyzetméter alatti) kislakások, ez mérsékelte a teljes lakásra számított árszint emelkedését. A fajlagos árak átlagosan 9,5, a nagyvárosokban 10%-kal nőttek. A Budapesten eladott új lakások négyzetméterára a korábbi 603-ról 665 ezer forintra emelkedett. A megyeszékhelyeken és a kisebb településeken 400 ezer forint körül alakult az új lakások fajlagos ára az év első felében.
Bethlen Corner
39 db lakás 37 – 65 m2 alapterület 32 – 50 M Ft | Átadás: 2020. jún |
Ajánlatot kérek |
Átrendeződés a használtlakás-piacon
2019 I–II. negyedévében az eddig regisztrált lakáspiaci forgalom további eltolódást mutat a kisebb települések felé. Budapest részesedése az egyötödöt sem érte el, ami jelentős elmozdulás a 2014–2015-re jellemző 30% fölötti értékről. A megyeszékhelyek piaci súlya eközben végig állandó volt, a kisebb településeké pedig folyamatosan nőtt. A nem megyeszékhely városok és a községek az összes használtlakás-értékesítés 60%-át adták 2019 I–II. negyedévében. A használt lakások átlagos ára 2019 I–II. negyedévében 16,7 millió forint volt, 700 ezer forinttal több, mint 2018-ban. Az árak növekedése az ország valamennyi régiójára jellemző. Tovább nyílt az olló a főváros és a vidék között. A folyamat 2015 óta mutatható ki, hatására 2016-ban már több mint kétszeres, 2019 első két negyedévében pedig már két és félszeres volt az átlagos lakásárakkülönbsége (32,7, illetve 12,9 millió forint).
Budapesten egy átlagos lakás ára 3,2 millió forinttal lett több, mint a megelőző évben. A megyeszékhelyeken átlagosan 2,4, a kisebb városokban 0,6 millió forinttal nőtt az átlagár 2019 I–II. negyedévében.
Park West
229 db lakás 32 – 79 m2 alapterület 25.8 – 112 M Ft | Átadás: 2021 H1 |
Ajánlatot kérek |
Az általános áremelkedés ellenére a községekben az árszint enyhén csökkent: a 2018. évi 8,1-ről 7,9 millió forintra. Számottevő visszaesés Pest és Dél-Alföld régió falvaiban következett be, a többi régió kistelepülésein az árszint stagnált vagy kissé emelkedett. Nagyobb, 10%-ot meghaladó drágulás csak Közép-Dunántúl községeiben mutatható ki. Továbbra is megfigyelhető az árszint gyorsabb ütemű emelkedése a többlakásos épületekben.
Az összes értékesítés 16%-át kitevő panellakások négyzetméterára 15%-kal emelkedett, ezáltal 2019 I–II. negyedévében már átlagosan 325 ezer forintba kerültek. Budapesten ugyanekkor meghaladta az 500 ezer forintot a panellakások négyzetméterenkénti ára. Nem sokkal maradt el ettől a nem lakótelepi lakások áremelkedése sem, ezek 12%-kal drágultak.
Valamennyi régióban nőtt a családi házak ára, ám ennek mértéke mindenütt elmaradt a többlakásos épületekétől, és ez igaz a nagyobb városok családi házaira is. Budapesten a panellakások 20%-os drágulásával szemben a családi házak fajlagos ára 11%-kal nőtt.
Római Residence
92 db lakás 30.36 – 62.59 m2 alapterület 26.5 – 66.9 M Ft | Átadás: 2021 Q3-tól |
Ajánlatot kérek |
Az EU-ban általános a lakáspiaci áremelkedés
Az Eurostat lakáspiaci árindexe összevontan mutatja be a használt és az új lakások áralakulását. 2019 I. negyedévében az EU-tagállamok összesített lakáspiaci árindexe a 2015. évi 118,9%-át tette ki, az eurózónán belüli lakásárindex 117,8% volt. 2019 II. negyedévében a 2015. évi bázison, az Eurostat módszertana szerint számított lakásárindex magyarországi értéke elérte a 162,6%-ot. A kiugró, első negyedévi emelkedés után a második negyedévben a magyar összevont lakásárindex már nem nőtt számottevően, az árszint 2015 óta mért emelkedése azonban így is a legmagasabb a vizsgált országok között.
Olaszország kivételével valamennyi országban magasabb a lakáspiaci árak nominális szintje a 2015. évi bázisnál. Mindez a reál lakásárak alakulására is érvényes: az éves szinten számított és közölt Eurostat-adatok szerint 2018-ban Olaszország reál lakásárindexe 96,4% volt, emellett csak a becsült adattal szereplő Görögország esetében mutatták ki a reál lakásárak csökkenését (98,0%).
2019 II. negyedévében valamennyi adatot közlő országban emelkedtek a lakásárak a I. negyedévhez viszonyítva. A szomszédos országok közül Ausztriában és Szlovákiában 3% fölött, Horvátországban 2,6% volt az áremelkedés mértéke. Romániában és Szlovéniában mérsékeltebb (1,6, illetve 1,3%-os) drágulás következett be az év második negyedében.
BudaPart
1500 db lakás 29 – 124 m2 alapterület | Átadás: 2026 Q1 |
Ajánlatot kérek |
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Tárgyalna Putyin, máris reagált Zelenszkij - Háborús híreink vasárnap
Cikkünk folyamatosan frissül.
Kihívásokkal küzd a francia elektromos rendszer, és ez az EU áramellátását sem hagyja érintetlenül
Minden a napenergia hibája?
Rogoff: Trump terve hibás elgondolásokon áll, amely a dollár gyengítését célozza
A Harvard professzorának írása.
Zelenszkij máris válaszolt Putyinnak: Ukrajna készen áll a tárgyalásra
Hiába kért azonban feltétel nélküli tárgyalásokat Putyin, ez most sem jön össze.
Máris reagált a francia elnök Putyin javaslatára
Első, de nem elégséges mozzanatnak nevezte azt.
Osztalékot fizet a Nyomda, eddig csaphatsz le rá!
450 forintos osztalék üti a befektetők markát.
Ez történt a héten 0511
Trump elnök rácsodálkozott, hogy a karácsonyi játékokat már májusban behozzák az országba az importőrök és nem karácsony előtti napon érkeznek az országba. A gond az, hogy a játékok 80-9
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Balásy Zsolt: Leérvelni a populistát
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai nagymamák, szép nagy unokák és Merry Christmas lesz. Trump narratívájában juharszirup,...
T
A mester és a vállalkozó dilemmája
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester és az emberi viszonyok alakításával sikert elérő vállalkozó között. Miért van ez
Az osztalék portfólióm - 2025. április
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalékok: MO, T.Osztalékhozam (12 havi előretekintő): 5,47%.A portfóliómCompany NameSymbolCurrencyA
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé


- Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
- Itt a friss inflációs adat, beütött az árrésstop
- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Ingatlanpiaci elemző
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen