Interjú

Kivárnak az új kormányig a külföldiek - új magyar csomag készül

A külföldi hátterű magyar állampapír befektetőket nem a választási kampány során, hanem az új kormány felállása után elhangzó gazdaságpolitikai jelzések érdeklik, ebből a szempontból tehát a következő három hónap viszonylag nyugodt lehet az állampapírpiacon - hangsúlyozta a Portfolio.hu-nak adott interjújában Borbély László András. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az elsődleges állampapírpiac működése már lényegében normálisnak mondható, a másodpiacról azonban ez még távolról sem mondható el, így egy új intézkedéscsomag kidolgozása kezdődött meg a háttérben. Ennek részletei még nem nyilvánosak. Borbély szerint ha a magyar állam át is vállalna adósságokat a veszteséges állami vállalatoktól ősz körül, akkor annak idei hatása a finanszírozási szükségletre minimális lenne. Úgy látja, hogy külföldi és hazai okok miatt is a görög államadóssággal kapcsolatos befektetői aggodalmak csak nagyon korlátozottan hathatnak vissza a magyar állampapírpiacra.

Húszéves a tőzsde - Hogyan ünneplünk? (Interjú)

A piaci folyamatok és a hazai kisbefektetői érdeklődés erősödésének köszönhetően izgalmas év áll a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) mögött, amely épp idén ünnepli újraindításának huszadik évfordulóját. Mohai Györgyöt, a BÉT vezérigazgatóját többek között a tőzsde idei célkitűzéseiről kérdeztük, és arról, milyen új lehetőségekkel gazdagodhatnak idén a tőzsdén befektetni szándékozók.

Mi történik az MVM-nél?

Remek évet zárt a Magyar Villamos Művek (MVM) 2009-ben, azonban 2010 a gazdasági válság okozta - főként ipari -fogyasztáscsökkenés miatt egyértelműen gyengébb lesz. Ettől függetlenül az előzetes terveknek megfelelően rendben elindulhatnak az új mátrai lignitblokk létesítésének előkészületei, miközben zajlanak a paksi bővítéssel kapcsolatos munkálatok is. Jelenleg két darab ezer megawatt körüli reaktor tűnik a legvalószínűbb megoldásnak, vagyis a franciák kiesni látszanak a beruházás reaktorszállítási részéből. A Vértesi Erőmű sorsáról nyáron ismét tárgyalások lesznek az MVM és a kormányzat között, de úgy tűnik, hogy az erőműhöz tartozó bánya bezárását - gazdasági okokból - már nem lehet sokáig halogatni. Idén elindul a HUPX (magyar áramtőzsde), és az MVM részesedést szerezhet az E.ON három hazai áramszolgáltatójában is. A Portfolio.hu Mártha Imrével, a MVM vezérigazgatójával beszélgetett:

Mi jön a vételi pánik után? (Interjú)

2009-et a piaci végletek éveként értékeli, 2010-re pedig mint a lehetőségek esztendejére tekint Kobulniczky Tamás, a Cashline Értékpapír Zrt. vezérigazgatója. A Cashline ebben az évben a két legnagyobb forgalmú hazai brókercég nyomába kíván eredni a BÉT azonnali piacán, miközben befektetési fókuszában változatlanul a külföldi piacok dominálnak. Szeretnének élni a tartós befektetési számla nyújtotta lehetőségekkel is, ám Kobulniczky szerint van ok azért ezzel kapcsolatban némi óvatosságra az ügyfelek részéről is.

Mikor megy tőzsdére a magyar multi? - Interjú Tibor Dáviddal

"Nincs konkrét céldátumunk a tőzsdei bevezetésre, az elkövetkező öt évre megfogalmazott stratégiai terv azonban azzal számol, hogy ezen időhorizonton belül megvalósul az IPO is" - nyilatkozta a Portfolio.hu-nak Tibor Dávid, a Masterplast Group Zrt. vezérigazgatója. A társaság jelenleg is az egyik leghíresebb tőzsdeaspiráns Magyarországon, a cég korábban egy gyorsabb ütemű tőzsdére lépést tervezett, azonban a válság ezt felülírta. Az ingatlanpiaci krízis a cég eredményein is nyomot hagyott, 2009-ben a konszolidált forgalom az előzetes adatok alapján 23%-kal esett vissza. A társaság azonban optimista, a várakozások szerint 5 év múlva az árbevétel több mint duplája lehet a mostaninak.

Tartós befektetési számlával rengetegféle megoldás érhető el

Két-három év múlva a mintegy 10 ezer milliárd forintnyi lakossági megtakarításnak akár ötödét, közel 2 ezer milliárd forintnyi lakossági befektetést is kezelhetnek a kedvezményes adózású tartós befektetési számlákon (tbsz), ezért kulcsfontosságú, hogy az ügyfelek megfelelően bánjanak a lehetőséggel - derül ki Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. vezérigazgatójának szavaiból, aki a Portfolio.hu-nak elmondta: a társaság legalább kilenc éven át újra piacvezető szeretne maradni.

Tölgyesi Péter: minden jó, ha a vége jó

Partneri hálózata bővítésével elkezdte, és az idén még erőteljesebben folytatná regionálissá válását a Buda-Cash Brókerház Zrt., melynek vezérigazgatója, Tölgyesi Péter szerint a legrosszabb forgatókönyveket elkerültük, ami a tőkepiaci folyamatokat illeti. A Buda-Cash elsősorban nem a banki tulajdonú brókerházakkal igyekszik versengeni, hanem a többi független szolgáltatóval, ahol a TOP 3-ban továbbra is benne szeretne maradni. Mivel az idei a feltöltés éve, a tartós befektetési számla iránti igazi igény Tölgyesi Péter szerint csak az év második felében fog jelentkezni.

Felfedezte a tőzsdét a magyar lakosság - Mi lesz idén?

Az elmúlt másfél év tőzsdei folyamatainak köszönhetően a Concorde Értékpapír Zrt. lakossági üzletága mára az intézményivel azonos méretűvé vált. A társaság piaci részesedése nagyot nőtt tavaly, ez részben annak köszönhető, hogy a máshol csalódott ügyfelek a Concorde-hoz fordultak - derül ki Pál Árpád vezérigazgató szavaiból, aki a piac aktuális fejleményeiről és a társaság kilátásairól is nyilatkozott a Portfolio.hu-nak. A szakember szerint a tőkepiac legnagyobb problémái továbbra is a kínálati oldalon keresendők.

Oligarchák jelöltjei, technikai indulók és a futóbolondok

Vasárnap járulnak a szavazóurnákhoz az ukrán polgárok megtenni voksaikat a leendő államfőre. 46 millió lakosú szomszédunknál igencsak tele lesz a szavazólap, 18 jelölt közül választhatnak a szavazóhelyiségekbe betérők. Az ukrán belpolitika stabilizálódása nem csak Magyarország, de egész Európa érdeke is, részben Ukrajna monopol földgáz-tranzit ország jellege miatt. A 18 jelöltből az előzetes közvéleménykutatások alapján két főt láthatunk esélyesnek, ám kívülről nézve nemigen mutatkozik különbség az egyes programok között. Nem sokat hallunk az egyes jelöltek gazdasági programjáról, miközben a piac Ukrajnát tekinti a világ csődveszélytől leginkább veszélyeztetett országnak. Az elnökválasztást megelőző kampányról, az egyes jelöltekről Kovács Miklóst, az Ukrán-Magyar Kisebbségi Vegyes Bizottság tagját, egyben az Ungvári Megyei Tanács képviselőjét kérdezte a Portfolio.hu.

Úrrá lesznek-e a válságon a magyar bankok 2010-ben?

A magyar pénzügyi szektor számára nem kis izgalmakat hozó 2009-es év végén a Portfolio.hu arra kérte a magyarországi nagybankok vezetőit, értékeljék a mögöttünk hagyott eseménydús esztendőt, és adjanak előrejelzést 2010-re vonatkozóan. Az alábbi három kérdésre adott válaszaikban érdekes véleményeket fogalmaztak meg a bankvezetők:

1. Mi a válság legnagyobb tanulsága a társaság és a magyar bankszektor számára?

2. Miben fog eltérni 2010 az előző évtől a bank és a magyar bankszektor számára?

3. Mire számít 2010-ben a bank és a magyar bankszektor eredményessége, a hitelportfólió minősége szempontjából?

Mit várnak a biztosítók 2010-től?

A magyar pénzügyi szektor számára nem kis izgalmakat hozó 2009-es esztendő végén a Portfolio.hu arra kérte a nyolc legnagyobb magyarországi biztosító első emberét, értékelje a mögöttünk álló esztendőt és adjon előrejelzést 2010-re vonatkozóan. A nyolc vezérigazgató mindegyike az alábbi három kérdésre válaszolt:

1. Mi a válság legnagyobb tanulsága az Ön által vezetett biztosító és a magyar biztosítási szektor számára?

2. Miben fog eltérni 2010 az előző évtől a társaság és a magyar biztosítási szektor számára?

3. Mire számít 2010-ben a társaság és a magyar biztosítási szektor eredményessége, díjbevételei és értékesítései szempontjából?

Nem lesz durva olajár ugrás - Mit hoz 2010?

Igen jelentős emelkedésen van túl az idei évben az olaj árfolyama, további hegymenetre azonban a közeljövőben nem számít a Calyon globális olajpiaci elemzője. Christopher Barret a Portfolio.hu-nak elmondta, hogy 2010 első felében továbbra is gyenge olajpiaci fundamentumokkal nézhetünk majd szembe, így az árfolyam a 65 dolláros szintre csoroghat vissza. A jövő év második fele viszont már talpraállást eredményezhet, jöhetnek a 75 dolláros magasságok. A szakértő szerint a pénzügyi válság hatására nem álltak le olyan mértékben a fejlesztések, hogy az később a kínálati oldal elégtelenségéhez vezessen, és a szakértő a peak oil elméletben sem hisz.

Mire készül Járaiék biztosítója? (Interjú)

Új nevet és új vezérigazgatót kapott a másfél évvel ezelőtt több neves gazdasági szakember és ismert közéleti személyiség által alapított hazai tulajdonú biztosítótársaság. A CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. elnöki posztját továbbra is Horváth Béla, vezérigazgatói pozícióját viszont a szakmában ifjú titánnak számító Gaál Csaba tölti be. Utóbbival többek között a magyar életbiztosítási piac helyzetéről, a Pannónia Életbiztosító növekedési kilátásairól , nemzetközi terjeszkedéséről és tőzsdei bevezetéséről beszélgettünk. Gaál Csaba szerint az évtized második felétől az ügyfelek a külföldivel szemben kezdik a hazait keresni. Ezt a hullámot meglovagolva a Pannónia Életbiztosító nem kisebb célokat tűzött ki maga elé, mint hogy a tíz legnagyobb tőzsdei cég egyike és hosszú távon a legnagyobb magyarországi életbiztosító legyen.

Százezer leendő nyugdíjas maradhat hoppon!

A kedvezményezett korosztályok többségének biztosan vissza kellene lépnie a tisztán állami tb-rendszerbe, azonban az előzetes statisztikák alapján az látható, hogy csak a tagok kis százaléka mozdult meg a hívó szóra - fejtette ki a Portfolio.hu-nak dr. Matits Ágnes, a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal szakértője. A nyugdíjszakértő szerint a tagokban az a téveszme él, hogy még akkor sem kell aggódniuk, ha rossz döntést hoztak, hiszen az állam úgyis kimenti őket. A visszalépés pedig éppen erre a népi játékra erősít rá, miközben a Nyika szakértője szerint az is gondokat okoz, hogy a nyugdíjpénztárakra akarják hárítani a problémákat, miközben a törvényi szabályozás a ludas a kérdésben. A nyugdíjszakértő szerint az Országgyűlés előtt heverő törvénycsomag több sebből is vérzik, az alapgondolat az intézményi formaváltásnál és a járadékszabályozásnál még jó is lehetne, viszont a részletek már több buktatót is rejtenek. A kisebb, tagi érdekeket képviselő pénztárak többsége például nem tud majd megbírkózni a törvény adta környezettel, a konszolidáció pedig komoly csapást mérhet a versenyre Matits Ágnes szerint.

Már nincsenek tartalékok az egészségügyben (Interjú)

Az elmúlt időszakban robbanásszerű fejlődést produkált az egészségügyi technológia, és ennek költségeit az egészségügyi költségvetés képtelen fedezni - emelik ki az Orvostechnikai Szövetség képviselői a legfontosabb egészségpolitikai kihívások kapcsán. Meglátásuk szerint jelenleg komoly problémát jelent a magyar egészségügyben, hogy nincs olyan értékelési rendszer, amelyik meg tudja állapítani, hogy melyik a leghatásosabb és leghatékonyabb technológia. Úgy vélik, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszerben már nincsenek tartalékok, egyre kisebb ugyanis az esély arra, hogy az intézmények a működési bevételeikből gazdálkodják ki a beruházások költségeit. Többek között a magyar egészségügy legsúlyosabb kérdéseiről, az egészségügyi beszállító piac helyzetéről (az ellátórendszer legfrissebb fejleményeinek fényében), valamint a struktúraátalakításról is beszélgettünk az Orvostechnikai Szövetség vezetőivel: Kuntner Aliz és Dr. Polák László alelnökökkel, valamint Dr. Tóth Zoltán főtitkárral.

Mi vár a magyar bankokra és az ügyfelekre? (Interjú Papp Edittel)

Kedvezően ítéli meg a magyar bankszektor kilátásait Papp Edit, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség nemrég megválasztott elnökségi tagja. A szakember bízik benne, hogy beindul a hitelezés, azonban ez a betéti kamatok csökkenésével kell, hogy párosuljon. A hitelezés korlátozása ügyében megfogalmazott jegybanki javaslat kapcsán még nincsenek újabb konkrétumok, azonban egy 75-80 százalékos LTV alapú korlátozást elfogadhatónak tart.

Itt a tuti befektetés? - Sírjukból térhetnek vissza az életbiztosítások

A unit-linked termékek különleges lehetőséget jelentenek, és mindenütt a világon részét képezik a befektetői palettának, ezért a gyászos közelmúlt ellenére nagy jövő áll előttük - véli az Aviva elnök-vezérigazgatója. Bartók János a Portfolio.hu-nak adott interjújában üdvözölte a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) hamarosan bemutatásra kerülő teljes költség mutóját, amely szerinte az átláthatóság irányába tett első lépésnek tekinthető; és reményét fejezte ki, hogy a változó jogszabályi környezetnek köszönhetően később az Aviva is aktívabb résztvevője lehet a nyugdíjbiztosítási szektornak.

Világraszóló magyar sikertörténet! - Az igazán nagy befektetések titkai

A kiváló hozamokról ismertek világszerte a Riverside kockázati és magántőke alapjai, a társaság pedig 2009. első felében az USA legaktívabbja volt a befektetések számát tekintve. Ebből az alkalomból Vidovszky Ferenccel, a Riverside magyarországi partnerével beszélgettünk.

Interjúnkból kiderül, hogy a céget a magyar származású és magyarul ma is kiválóan beszélő Szigethy Béla alapította 1988-ban, azóta pedig nem egyszer megesett, hogy egy-egy társaságot két-három év után a befektetett tőke nyolc-tízszereséért értékesítettek. Interjúalanyunk azt vallja, hogy a nagy sikerhez mindig kell egy kis szerencse is, de az csak azokhoz társul, akik szorgalmasan, alaposan, kitartóan végzik munkájukat.

"A vizitdíj visszatér Magyarországon"

A kórházi világ nem alkalmazkodott jól a válság által támasztott követelményekhez, miközben a kormányzat részéről nem volt szerencsés a teljesítményvolumen-korlát eltörlése - magyarázta Kökény Mihály a kórházválság előzményeit a Portfolio.hu-nak adott interjújában. Az országgyűlés Egészségügyi bizottságának szocialista elnöke úgy véli, hogy hozzá kell látni egy komolyabb szerkezetátalakítással járó folyamat megalapozásához és biztos abban, hogy visszatér a vizitdíj Magyarországon. Az MSZP egészségügyi szakpolitikusa azt is elárulta, hogy még októberben az Országgyűlés elé kerülhet és november végéig megszülethet a magánbefektetések kérdését szabályozó törvény. A magát "erősen oltáspártinak" nevező Kökény Mihály szerint az átoltottságot, valamint a vakcina iránti bizalmat növelni kell és jelezte: a Bizottság hamarosan határozott hangú felhívást fog kiadni a járványveszély megfelelő kezelése érdekében.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.