Keresett kifejezés: olaj | Találatok száma: 43149 Új keresés

2007. december 13. 08:04 | Portfolio

Jelentős bírság a MOL-nak: nem ért egyet a társaság (2.)

A MOL bejelentette, hogy kézhez vette a PSZÁF határozatát, melynek értelmében összesen 48 millió forint bírságot kellene fizetnie. A társaság nem ért egyet a Felügyelettel, ezért jogorvoslati lehetőséggel kíván élni a határozat ellen.

2007. december 13. 07:55 | Portfolio

Kétszámjegyű részvénypiaci emelkedést vár a UBS 2008-ban!

A UBS stratégái szerint 2008-ban az amerikai, illetve a világgazdaság soft landingjére fog sor kerülni, mely mellett a részvénypiacok kétszámjegyű százalékos emelkedése prognosztizálható. A stratégák azt javasolják, hogy a befektetők növeljék kitettségüket az amerikai piacok felé, és tegyék ezt az európai piacok rovására. Japán esetében optimistábbak, míg a feltörekvőket továbbra is felülsúlyozandónak tartják. Pozitív irányú elmozdulás a szektorallokációt illetően a telekom, állandó fogyasztási javakat előállító és közszolgáltató társaságoknál történt.

2007. december 12. 16:33 | Portfolio

Nem várt csökkenés a finomított termék készletekben

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal az elmúlt heti olajkészletek alakulásának adatait. Ezek szerint a nyersolajkészletek 700 ezer hordóval csökkentek, a benzinkészletek 1.6 millió hordóval emelkedtek, a finomított termék készletek 800 ezer hordóval csökkentek. Az adatok hatására az olajár kismértékben csökkent.

2007. december 12. 15:30 | Portfolio

A Goldman szerint 100 dollár fölé emelkedik az olajár

A 90 dolláros szint felett, 1%-os pluszban tartózkodik a WTI januári határidős árolyama a ma 16:30-kor megjelenő amerikai olajkészlet adatok (EIA) előtt. A várakozások szerint a nyersolajkészletek csökkenéséről számol majd be a hivatal.

2007. december 12. 14:34 | Portfolio

17 éves csúcson az amerikai importárindex (2.)

Elsősorban a magas olajárak hatására emelkedett novemberben az importárindex az Egyesült Államokban. Az amerikai importárak drágulási trendje immár harmadik hónapja tart, novemberben a várakozásoknál nagyobb, 2.7 százalékos lett az index értéke.

2007. december 12. 14:33 | Portfolio

Tovább emelkedett az amerikai külkereskedelmi hiány (2.)

A vártnál valamelyest magasabb, 57.8 milliárd dolláros hiányt mutatott az amerikai külkereskedelmi mérleg októberi egyenlege. A szeptemberi 56.5 milliárd dolláros deficitet ma 57.2 milliárdra változtatta a Kereskedelmi Minisztérium.

2007. december 12. 14:02 | Portfolio

Portfolio.hu-felmérés: Lesz MNB-kamatvágás, de mégis mikor? (2.)

Meglepően egységes most az elmúlt hónapok tanulsága alapján az elemzői kar arról, hogy mit lép a soron következő kamatdöntő ülésen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa. Ez az egységesség azonban csak a jövő hétfői (december 17.) döntésre igaz, a jövő évi magyarországi kamatpályát illetően hatalmas a bizonytalanság az elemzők körében. A Portfolio.hu mai felmérésében részt vevő 22 szakértő mindegyike egyértelműen a 7.50%-on álló irányadó kamatláb változatlanságára számít a jegybanktól jövő hétfőn. Abban is teljes az egyetértés, hogy a következő kamatváltoztatás a csökkentés lesz. Abban azonban már nagy az elemzői válaszok közötti eltérés, hogy mikor lesz az első kamatcsökkentés és mekkora lesz az összes monetáris lazítás mértéke 2008-ban. Egy eligazodási pont itt is mutatkozik: a piac most kisebb, a konszenzus szerint 75 bp-os, összes kamatvágást vár jövőre, mint egy hónapja.

2007. december 12. 10:36 | Portfolio

Elszabadultak az árak a mezőgazdaságban! - Duplázódó gabonaárak

Jelentősen gyorsult a mezőgazdasági termékek termelői árainak éves szintű drágulási üteme az elmúlt hónapokban: míg augusztusban 18%-kal volt magasabb az átlagos termelői árszint, addig a ma közzétett adatok szerint októberben már csaknem a duplájával, 34.4%-kal. Utóbbin belül a növényi termékek árszínvonala 63.1%-kal, az élő állatok és állati termékeké 6.7%-kal növekedett.

2007. december 12. 09:50 | Portfolio

Csak ne pánikolj! - A Lehman stratégái optimisták

A Lehman Brothers stratégái alapvetően optimisták a globális részvénypiacok 2008-as teljesítményével kapcsolatban, összességében 13%-os emelkedést valószínűsítenek. Ehhez azonban hozzáteszik, hogy több tényező is arra utal Amerikában, melyek szerint a normális hozamoktól eltérő (jelentős pozitív, vagy jelentős negatív) hozamok várhatók a jövő évben. Amennyiben az USA elkerüli a recesszióba kerülést, a részvénypiaci emelkedés folytatódhat, de a kedvezőtlenebb forgatókönyv esetén is "csupán" 11%-os lefelé irányuló mozgást valószínűsítenek.

Felülsúlyozásra ajánlja a Lehman Ázsiát és Japánt, a szektorok közül pedig a bank, biztosító, technológiai, telekom és média szektorok azok, melyeket favorizál.

2007. december 12. 09:49 | Portfolio

Raiffeisen: továbbra is vételen az OMV

60 euróra emelte az OMV részvények célárfolyamát a Raiffeisen, mely továbbra is vételt javasol az osztrák olajcég papírjaira a várakozások feletti harmadik negyedéves gyorsjelentés fényében.

2007. december 12. 09:13 | Portfolio

Újra emelkedhet az amerikai külkereskedelemi hiány (USA előzetes)

Ma délutántól kezdve számos makrogazdasági jelentés érkezik az USA-ból, miután az elmúlt két napban csak a függőben lévő lakásértékesítések és a nagykereskedelmi raktárkészletek októberi értéke látott napvilágot. A tegnapi Fed kamatdöntés után várhatóan a délután fél háromkor megjelenő legfrissebb külkereskedelmi mérleg adatra és az importinfláció novemberi értékére figyelnek a piacok.

2007. december 12. 08:02 | Portfolio

Megoldódni látszik a svájci kamatdöntéssel kapcsolatos dilemma

A novemberben megjelent svájci makrogazdasági adatok azt jelzik, hogy a gazdaság megtartotta eddigi növekedési dinamikáját. A várható lassulásra és a mérsékelt belföldi inflációs nyomás hatására várhatóan nem változtat alapkamatán (2.75%) holnap a Svájci Nemzeti Bank - áll a CIB Bank decemberi Svájci kitekintőjében.

2007. december 11. 11:30 | Portfolio

100 milliárd dollárt terveznek elkölteni külföldön a líbiaiak

Az olajbevételekben bővelkedő afrikai állam, Líbia is beáll azon országok közé, amelyek a közelmúltban jött hatalmas vagyonokat külföldi tőzsdei és azon kívüli értékpapírbefektetésekben, illetve más formákban igyekeznek kamatoztatni.

2007. december 11. 09:01 | Portfolio

A vártnak megfelelően ugrott meg az infláció: 7.1 százalék novemberben (3.)

Novemberben 7.1 százalékos volt az egy évre visszatekintő fogyasztói drágulás. Az infláció gyorsulása a várakozások szerint alakult: az októberi 6.7 százalékról történő emelkedést elsősorban az üzemanyagok drágulása okozta, de továbbra is gyorsan emelkednek a feldolgozott élelmiszerek árai, és a tej drágulása is folytatódott. Az inflációcsökkenés szempontjából jó hír viszont, hogy az idényáras élelmiszerek körében megállt a gyors áremelkedés.

2007. december 11. 08:55 | Portfolio

Kivárás jöhet a Fed döntésig

"Bár a nemzetközi hangulatnak megfelelően a magyar tőzsdei kereskedés is optimista hangulatban kezdődhet meg, azért a nap egészére inkább a kivárás lesz jellemző az esti amerikai kamatdöntés miatt" - véli Lőz Ákos, az IEB üzletkötője.

2007. december 10. 16:06 | Portfolio

Végre mindenkinek csökken az üzemanyagár!

Hosszabb ideje ezen a héten fordul elő először, hogy mind a benzin, mind a gázolaj literenkénti ára csökken: a dízel energiaforrás ára bruttó 3 forinttal, a 95-ös benziné 2 forinttal lesz olcsóbb szerdától a MOL árváltoztatása nyomán - értesült az MTI. A változtatások a nemzetközi jegyzésárak csökkenésével függ össze, miközben a forint dollárral szembeni pozíciója lényegében stabil volt az elmúlt egy hét során (172 körül mozogtak a bankközi piacon a jegyzések).

2007. december 10. 11:30 | Portfolio

Besült a hongkongi rakéta, nem kellettek az új papírok senkinek

Vége az aranykornak a hongkongi tőzsdei kibocsátások terén, erre utal legalábbis, hogy az elmúlt hetekben több tervezett IPO-t is kénytelenek voltak elhalasztani a langyos befektetői érdeklődés miatt. Az intézmények - befektetési alapok, hedge fundok - óvatossá váltak a tőzsdére lépő társaságokkal kapcsolatban, és egyre gyakrabban hivatkoznak a túl magas értékeltségekre. Ráadásul az év végi hangulat is arra készteti őket, hogy biztosítsák az év során megszerzett magas nyereségüket, és ne nagyon fogadjanak már bizonytalan kimenetelű kibocsátásokra.

2007. december 10. 09:35 | Portfolio

Irán többé nem értékesít dollárért olajat

Irán, a világ negyedik legnagyobb kőolajtermelője a jövőben nem dollárt, hanem eurót és jent kér az olajért vevőitől - közölte az ISNA iráni hírügynökség az ország olajügyi miniszterére hivatkozva.

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta