Keresett kifejezés: prof | Találatok száma: 51332 Új keresés

2007. december 11. 14:38 | Portfolio

Elkötelezett a Deutsche Telekom...

A Deutsche Telekom elkötelezett amellett, hogy a jövőben az osztalékot vonzó szinten tartsa - nyilatkozta a Bloomberg-nek adott interjújában a társaság vezérigazgatója, Rene Obermann azt követően, hogy a cég a múlt hét folyamán bejelentette, hogy két év után először osztalékot emel.

2007. december 11. 13:55 | Portfolio

Kopits: elfogadható a költségvetési szabályrendszer, külön szervezet legyen a TKH

Alapvetően pozitívan értékeli a Pénzügyminisztérium által kidolgozott költségvetési szabályrendszert Kopits György, a monetáris tanács tagja, aki a költségvetési szabályrendszereket illetően nemzetközileg elismert szaktekintélynek számít. Kopits a szakértő társával együtt kidolgozott, nyolc pontból álló kritériumrendszer alapján végzett vizsgálata után kijelenti, hogy "a törvénykoncepció megfelel a jól tervezett szabályrendszerekkel szemben nemzetközileg elfogadott követelményeknek". A jegybanki szakértő úgy látja: "a szabályok betartása csökkenti a fiskális dominanciát, és így bővíti a monetáris politika mozgásterét, ezáltal pedig a külső konzisztenciát. Ezen túlmenően a szabályrendszer konzisztens a maastrichti kritériumokkal, sőt annál szigorúbb."

Kopits a hónapok óta húzódó vitában, hogy a Törvényhozási Költségvetési Hivatal (TKH) milyen formában, esetleg egy létező intézmény keretein belül jöjjön létre, azt szögezi le: "az intézménynek önálló arculattal kell rendelkeznie, ezért nem javasolt a beolvasztása más, már létező intézménybe, mint például az MNB-be, vagy az ÁSZ-ba."

2007. december 11. 09:27 | Portfolio

Tovább szedi áldozatait a hitelpiaci válság

Tovább szedi áldozatait az amerikai másodlagos jelzáloghitelpiaci válság, a tegnapi napon a Washington Mutual jelentette be, hogy csökkentheti osztalékát, emellett több mint 3,000 fős elbocsátást tervez. A bejelentés hatására közel 9%-ot zuhant tegnap zárás után a részvények árfolyama.

2007. december 11. 07:42 | Portfolio

Megint egy econet akvizíció

Újabb akvizíciót hajtott végre az econet.hu, ezúttal a www.jox.hu weboldalt üzemeltető PRO FUTURE Informatikai Beruházó és Fejlesztő Kft 100 százalékát vásárolták meg. Bár a közleményből gyakorlatilag semmilyen pénzügyi részlet nem derül ki, a weblap látogatottsága alapján a tranzakció a jelentéktelen kategóriába sorolható.

2007. december 11. 05:55 | Portfolio

A Citigroup továbbra is optimista! - Vedd Európát és a feltörekvőket

A Citigroup stratégái továbbra is optimisták a részvénypiacok jövőbeli teljesítményével kapcsolatban, bár elismerik, hogy mindez magasabb volatilitással fog párosulni. A befektetőknek a nagyobb kapitalizációval rendelkező társaságok felé való elmozdulást javasolják, hiszen ezek nagyobb kitettséggel bírnak a gyorsabb növekedéssel kecsegtető régiók felé. A Citigroup az európai és feltörekvő piaci részvénybefektetéseket ajánlja az amerikaival és japánnal szemben.

2007. december 10. 11:30 | Portfolio

Besült a hongkongi rakéta, nem kellettek az új papírok senkinek

Vége az aranykornak a hongkongi tőzsdei kibocsátások terén, erre utal legalábbis, hogy az elmúlt hetekben több tervezett IPO-t is kénytelenek voltak elhalasztani a langyos befektetői érdeklődés miatt. Az intézmények - befektetési alapok, hedge fundok - óvatossá váltak a tőzsdére lépő társaságokkal kapcsolatban, és egyre gyakrabban hivatkoznak a túl magas értékeltségekre. Ráadásul az év végi hangulat is arra készteti őket, hogy biztosítsák az év során megszerzett magas nyereségüket, és ne nagyon fogadjanak már bizonytalan kimenetelű kibocsátásokra.

2007. december 10. 11:03 | Portfolio

Raiffeisen: rövid távon nem éri el az OTP a 10,000 Ft-ot, de...

A Raiffeisen elemzőinek véleménye szerint a hitelpiaci gondokból és likviditási zavarokból közvetlen módon kimaradó közép-kelet európai bankszektor számára a makroökonómiai környezet továbbra is támogatólag hat, azonban a hitelpiaci turbulenciák közvetett hatásai negatívan befolyásolják a szektor megítélését. Az elemzők hosszú távon továbbra is vételre ajánlják az OTP-t, azonban nem gondolják, hogy rövid távon az árfolyam ismét elérheti a 10,000 forintos szintet.

2007. december 10. 09:04 | Portfolio

10 milliárd dolláros veszteségleírás a UBS-nél

Úgy tűnik, hogy még nincs vége a többmilliárd dolláros veszteségleírások bejelentésének a bankszektorban, a UBS ugyanis a mai napon további 10 milliárd dolláros leírást jelentett be. Emellett közzétette, hogy szingapúri és közel-keleti befektetőknek értékesít részesedést összesen 13 milliárd svájci frank, vagyis közel 11.5 milliárd dollár értékben.

2007. december 10. 08:52 | Portfolio

Menekül-e működőtőke Európából? - Tényezőáramlások a világgazdaságban

Az utóbbi években a közvetlen külföldi működőtőke (FDI) áramlások világszintű volumenének emelkedő tendenciája mellett a tőkeáramlások régiók szerinti szerkezetének átalakulása is megfigyelhető. Bár 2006-ban a teljes működőtőke áramláson belül továbbra is a fejlett országok maradtak a befektetések fő forrásai és célpontjai (a teljes tőkeáramlás 84%-ának voltak kihelyezői vagy fogadói), egyre jelentősebb a fejlődő (14%) és az átalakuló országok (1.53%) szerepe. Többek között ez a megállapítás is elhangzott az ICEG European Center "Tényezőáramlások a világgazdaságban" címmel megtartott éves konferenciáján, amely során a meghívott külföldi és hazai szakértők öt szekcióban vitatták meg a témával kapcsolatos aktuális kérdéseket. Az alábbiakban a tényezőáramlások globális trendjeit bemutató első szekció nyitóelőadásának összegzése olvasható, amelyet "Globalizáció: gazdaságpolitikai kihívások az EU számára" címmel Reinhilde Veugelers, az Európai Bizottság gazdaságpolitikai tanácsadó testületének (EC BEPA) szakértője prezentált.

2007. december 10. 08:07 | Portfolio

Nyugalomban telt a péntek a tengerentúlon

A vártnak megfelelő munkaerőpiaci adatok közzétételét követően viszonylag nyugodt hangulat uralkodott az amerikai piacokon a pénteki kereskedési napon, az S&P 500 0.2%-kal, a Nasdaq 0.1%-kal került lejjebb, míg a Dow stagnált. Ugyanakkor a hetet pluszban zárták az amerikai indexek a Fed kamatdöntésére várva.

2007. december 10. 07:50 | Portfolio

Sorban veszik egymást az alapkezelők

A kellemetlen tőkepiaci klíma ellenére a vagyonkezelési piacon soha nem látott tranzakciós aktivitást mértek 2007-ben, a felvásárlások, illetve a tőzsdei kibocsátások összértéke már november közepén meghaladta a tavaly év eredményét. A legfontosabb hajtóerőt az ügyféligények adják, ami arra készteti a befektetéseket kezelő társaságokat, hogy akvizíciókkal szerezzenek speciális képességeket az alternatív eszközkategóriák tekintetében.

2007. december 07. 14:54 | Portfolio

Minden adott az emelkedéshez a tengerentúlon

A vártnak megfelelő amerikai munkaerő-piaci adatok közzétételét követően a határidős amerikai indexek tovább meneteltek felfelé, a Dow futures 43 pontos, az S&P 500 futures 5.1 pontos, a Nasdaq futures 5.3 pontos pluszban tartózkodik jelenleg.

2007. december 07. 14:26 | Portfolio

MNB-jegyzőkönyv: Meggyőző többség a változatlan kamatláb mellett (2.)

Elsősorban az inflációs várakozások megemelkedésétől tartva meggyőző többség volt november 26-án a magyar monetáris tanács ülésén a kamatláb szinten tartása mellett - derül ki a most kiadott, az ülésről készített jegybanki jegyzőkönyvből. A 7.50%-on álló ráta változatlanságát kilenc tag, míg annak 25 bázisponttal történő csökkentését három tag támogatta. Ez azt jelenti, hogy három tanácstag véleménye változott egy hónap alatt kamatcsökkentésről tartásra november végére.

2007. december 07. 14:16 | Portfolio

Az orvosi műszerek piacán terjeszkedik a Riverside

25. felvásárlását hajtotta végre ebben az évben a Riverside, az egyik legnagyobb private equity cég. A most megvásárolt vállalat az izraeli Novamed, mely mikrobiológiai kutatásokhoz szükséges kutatásokat végez, melyet a Riverside a 2005 óta tulajdonában lévő, magyar székhelyű Diatron csoporttal szoros együttműködésben folytatja tevékenységét.

2007. december 07. 10:53 | Portfolio

Az európai piacok is zöldbe borultak

Miután a tegnapi kereskedési napon az amerikai részvényindexek erőteljes pluszban zártak, az európai piacok is zöldbe borultak, a DAX 0.5%-os, a CAC-40 0.7%-os, a FTSE-100 pedig 0.9%-os pluszban tartózkodik jelenleg.

2007. december 07. 08:52 | Portfolio

Osztalékot emel a Deutsche Telekom

A Deutsche Telekom a tegnapi napon bejelentette, hogy két év után először osztalék emelésére szánta el magát. A 2007-es osztalék 0.78 euro lesz, amely több mint 8%-kal haladja meg az előző évit - jelentette be a távközlési cég pénzügyi igazgatója.

2007. december 07. 08:51 | Portfolio

A kevés profit miatt adta el ügyfeleit a TVnet

A jövőben a magasabb profitmarzzsal rendelkező területekre kíván fókuszálni a TVnet, ezért adták el az econet.hu-nak 10 ezer ADSL előfizetőjüket - nyilatkozta Lengyel Tibor, a társaság ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak.

2007. december 06. 16:48 | Portfolio

Nem sokon múlt, hogy nem pirosban zárt a BUX

Az EKB ma a várakozásoknak megfelelően szinten hagyta irányadó rátáját, míg a BOE 25 bázisponttal csökkentett. Az európai részvényindexek nem reagáltak pozitívan a döntésekre, kisebb lecsorgás volt megfigyelhető. A régióban a lengyel WIG 20 0.1, az orosz RTS 0.1%-kal került lejjebb, a cseh PX 1.9, a BUX pedig 0.3%-kal emelkedett. A hazai piac forgalma magas, 44.9 milliárd forintos volt.

2007. december 06. 12:43 | Portfolio

Pozitív hangulatban várják a befektetők a kamatdöntést

Tovább emelkedtek felfelé az európai részvényindexek a mai 13:00-kor esedékes kamatdöntés előtt, melytől az elemzők az irányadó ráta szinten tartását várják. A régióban is optimizmus uralkodik, a BUX 0.8%-kal került feljebb, a lengyel WIG 20 0.6, a cseh PX 1.8, az orosz RTS pedig 0.4%-kal emelkedett. A hazai börze forgalma magas, 30 milliárd forintos.

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is