Keresett kifejezés: olaj | Találatok száma: 43167 Új keresés

2002. november 08. 09:50 | Portfolio

A MOL stabilizálhat ismét

Sinyi Vince, a Buda-Cash üzletkötője a kedvezőtlen amerikai piaczárás hatására negatív nyitásra, 50 pontos csökkenésre számít a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexének délelőtti mozgásában. A börze forgalma a tegnapihoz hasonló, alacsony-közepes lehet.

2002. november 07. 16:50 | Portfolio

Csak a MOL befektetői örülhettek

A FED meglepetésszerű 50 bázispontos kamatcsökkentése után még vacilláltak a befektetők, hogy vásároljanak vagy eladjanak, azonban miután a Bank of England és az ECB is változatlanul hagyta irányadó rátáit, valamint a Cisco és más vállalatok is negatívan ítélték meg az elkövetkezendő időszak kilátásait, eladói nyomás alá kerültek a piacok. A délelőtt folyamán a tegnapi mérsékelt tengerentúli emelkedést csak egy ideig követték az európai piacok, ezt követően folyamatos lemorzsolódásnak lehettünk szemtanúi. Ehhez képest a BUX szerdai záróértékéhez viszonyítva mindössze 0.2%-kal alacsonyabb értéket, 7,414 pontot mutatott a kereskedés végén. A hazai index tegnapi záróértékével megegyezően nyitott, majd enyhe gyarapodást mutatott, azonban a 7,500 pontos szintet nem tudta áttörni, ezt követően pedig az érkező kedvezőtlen hírekkel párhuzamosan lassan haladt lefelé. A forgalom alacsonynak mondható, mindössze 4 milliárd Ft összértékben születtek kötések a börzén.

2002. november 07. 12:30 | Portfolio

Bizonytalan a piac, erősödik a MOL

A FED meglepetésszerű 50 bázispontos kamatcsökkentése után a befektetők nem igazán tudták eldönteni a világ börzéin, hogy vásárolniuk vagy eladniuk kellene. Utoljára mintegy 4 évtizeddel ezelőtt állt 1.25%-on az irányadó kamatláb az Egyesült Államokban. A mérsékelt tengerentúli emelkedést az európai piacok egy ideig követték, majd a DAX és a CAC 40 gyengülésre váltott. A bizonytalanságot az ECB és a Bank of England mai kamatdöntésével kapcsolatos eltérő várakozások indokolják. Az eseményeknek megfelelően szűk, 60 pontos sávban változott a délelőtt folyamán a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe. A BUX tegnapi záróértékével megegyezően nyitott, majd enyhe gyarapodást mutatott, azonban a 7,500 pontos szintet nem tudta áttörni. A kereskedés első két és fél óráját követően a hazai tőzsdei barométer 0.4%-os erősödéssel 7,460 ponton áll. A forgalom alacsony, 1.3 milliárd Ft összértékben születtek kötések a börzén.

2002. november 07. 12:25 | Portfolio

Nincs nyoma a lendületnek

Nem nagyon látszik a FED 50 bázispontos kamatcsökkentésének pozitív hatása az európai részvénypiacokon, ahol igen enyhe mértékű csökkenés figyelhető meg. A DAX 1.6, a CAC 40 0.6%-ot gyengült, miközben a FTSE 100 0.6%-os emelkedésével tartja a lelket a piacban.

2002. november 07. 08:31 | Portfolio

Erősödés az USA-ban

Erősödés, de nem mindenre kiterjedő rally jellemezte a tegnapi nap folyamán az amerikai piacokat, amelyek két irányadó híre, a meglepetésszerű 50 bázispontos FED kamatcsökkentés, illetve a Republikánus Párt kongresszusi többségbe kerülése volt. A FED kamatcsökkentése nyomán 1.25%-os szintre került az irányadó kamat, miközben a republikánusoktól a befektetők piacbarát gazdaságpolitikát várnak, amely főleg az olajszektort, a védelmi felszerelésgyártókat, illetve a gyógyszergyártókat érintik.

2002. november 06. 16:33 | Portfolio

Széllel szemben a MOL

A pozitív tartományban kezdte a kereskedést ma a BUX, az index rövid időre a 7,500 pont felett is jár, ennek ellenére egész napos folyamatos lemorzsolódás következett be, aminek következtében a barométer 0.2%-os mínuszban, 7,430 ponton zárta a kereskedést. A forgalom átlag feletti lett, az üzletkötések össz értéke csaknem elérte a 7.7 mrd Ft-ot.

2002. november 06. 16:23 | Portfolio

INA: eredmény, a privatizáció nem csúszik

November végéig kell benyújtania a jelenleg még ringben lévő három olajtársaságnak kötelező érvényű ajánlatát a horvát állami tulajdonban lévő olajcég, az INA részvényeinek a 25%-ára - írja a Reuters. A határidő 30 napos meghosszabbodása azonban lényegi változást nem hoz a privatizációban, mely a jelenlegi várakozások szerint a jövő esztendő első negyedében zárul majd le.

2002. november 06. 12:41 | Portfolio

Kivár a piac a FED döntés előtt

A reggeli kezdeti lendület alábbhagyni látszik az európai piacokon, az irányadó indexek már csak 0.3 és 1.3% közötti növekedést mutatnak a tegnapi kismértékű amerikai növekedést követően és a FED mai kamatdöntése előtt.

2002. november 06. 12:30 | Portfolio

MOL és Démász erősödés, Synergon zuhanás

A meghatározó amerikai indexek zárásra elbizonytalanodtak, így a vezető európai piacok mérsékelt gyarapodással indították a mai napot, majd a délelőttöt csekély volatilitás jellemezte. Ennek megfelelően a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe sem tudott számottevően emelkedni a kereskedés első két és fél órájában. A BUX ugyan a 7,500 pontot meghaladva nyitott, azonban tartósan nem tudott a lélektani szint fölött maradni. Így a hazai tőzsdei barométer ebédidőben keddi záróértékéhez képest mindössze 0.5%-os pluszban, 7,479 ponton áll. A forgalom kifejezetten jónak mondható, eddig 3.8 milliárd Ft összértékben születtek kötések a börzén.

2002. november 06. 07:52 | Portfolio

BorsodChem: továbbra is stabil eredményesség

Bár a BorsodChem részvénypiaci jelentősége, így elemzői lefedettsége erőteljesen marginalizálódott az elmúlt időszakban, a társaság ma publikált 3. negyedéves eredménye nagyjából várakozásoknak megfelelően alakult.

2002. november 05. 17:10 | Portfolio

Európa: visszarendeződés délután

A koraesti órákra megnyugodtak az európai részvénypiacok, s nagy átlagban visszarendeződtek a stagnálás állapotába. A nyugodt felszín azonban aktív részpiaci mozgásokat rejtett, a DAX 1.9%-ot emelkedett, miközben a FTSE 100 0.3%-kal csökkent.

2002. november 05. 16:49 | Portfolio

Synergon-szárnyalás a parketten

Zárásra visszaesett a lendület az amerikai piacokon tegnap, így a vezető európai börzék enyhe csökkenéssel indították a kereskedést. Mindez a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexének nyitóteljesítményére is hatott, a BUX 0.5%-kal hétfői záróértéke felett kezdett, majd meredek, átmeneti visszaesést követően 40 pontos sávban mozgott a délelőtt folyamán. Azután ebédidőben, mintegy varázsütésre fél óra alatt közel 100 ponttal felértékelődött a benchmark, és megközelítette a 7,500 pontot, áttörnie azonban nem sikerült a szintet. A délután folyamán a hazai tőzsdei barométer a tegnapi záróértékéhez konvergált és végig ott is maradt, így stagnálással 7,443 ponton fejezte be a kereskedést. A forgalom átlagosnak mondható, 5 milliárd Ft összértékben születtek kötések a tőzsdén.

2002. november 05. 13:00 | Portfolio

Tovább erősödik a Synergon

Zárásra visszaesett a lendület az amerikai piacokon tegnap, így a vezető európai börzék enyhe csökkenéssel indították a kereskedést. Mindez a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexének nyitóteljesítményére is hatott, a BUX 0.5%-kal hétfői záróértéke felett kezdett, majd meredek, átmeneti visszaesést követően 40 pontos sávban mozgott a délelőtt folyamán. Azután ebédidőben, mintegy varázsütésre fél óra alatt közel 100 ponttal felértékelődött a benchmark, és megközelítette a 7,500 pontot, áttörnie azonban nem sikerült a szintet. Három órával a kereskedés kezdete után a hazai tőzsdei barométer 0.3%-os erősödéssel 7,463 ponton áll. A forgalom átlagosnak tekinthető, eddig 2.5 milliárd Ft összértékben születtek kötések a tőzsdén.

2002. november 05. 09:01 | Portfolio

Eredményszezon: itt a 2. felvonás (Démász, BorsodChem)

1,184 millió forintos 3. negyedéves nettó eredményt várnak átlagosan a Portfolio.hu által megkérdezett elemzők a még egyetlen számottevő közkézhányaddal rendelkező áramszolgáltatótól, a Démásztól. A becslések relatív szórása igen alacsonynak mondható, mindössze egy előrejelzés tér el jelentősen a konszenzusos értéktől.

2002. november 04. 18:43 | Portfolio

Európa: kirobbanó formában

Kiváló napot fogtak ma ki az irányadó európai részvénypiacok, a kamatvágásba vetett bizalom, illetve a kedvező vállalati hírek. A DAX 4.9, a FTSE 100 3.6%, a CAC 40 3.5%-os emelkedést mutatott.

2002. november 04. 16:45 | Portfolio

A technológia remekelt a végén

Az amerikai és európai erősödés hatására 0.9%-kal tegnapi záróértéke felett nyitott a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe, majd rövid ideig tartó, meredek emelkedésbe kezdett. 7,480 pontos maximumát elérve gyors hanyatlást mutatott a barométer, majd 7,400 pont körül oldalazó mozgásba kezdett. A benchmark szűk, 120 pontos sávban változott a nap folyamán, végül a kitűnő amerikai nyitásnak köszönhetően 1.3%-os emelkedéssel 7,442 ponton állapodott meg. A forgalom átlagosnak mondható, 6.3 milliárd Ft összértékben születtek kötések a börzén.

2002. november 04. 12:35 | Portfolio

Tovább szárnyal az IEB és a Fotex

Az amerikai és európai erősödés hatására 0.9%-kal tegnapi záróértéke felett nyitott a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe, majd rövid ideig tartó, meredek emelkedésbe kezdett. 7,480 pontos délelőtti maximumát elérve gyors hanyatlásba kezdett a barométer, majd 7,400 pont körül oldalazó mozgásba kezdett. A benchmark 120 pontos sávban változott a délelőtt folyamán, és jelenleg 0.5%-os emelkedéssel 7,382 pont az értéke. Az összforgalom átlagosnak mondható, a kereskedés első két és fél órájában 2.4 milliárd Ft összértékben születtek kötések a börzén.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd