Keresett kifejezés: német | Találatok száma: 51195 Új keresés

Derűre ború Európában

A nyitás óta nem tudják ledolgozni a mínuszokat a vezető nyugat-európai részvényindexek, a német DAX 0.6, a francia CAC-40 1.4, az angol FTSE pedig 1.6%-kal értékelődőtt le. A gyenge második negyedéves eurozóna GDP adat mellett az olajár újabb csökkenése is a negatív hangulatot táplálja, ugyanis a befektetők ezt már a globális gazdasági lassulás jeleként értelmezik.

Nem akar számlatartási kötelezettséget a kormány (2.)

Semmiféle döntés nem született a feketegazdaság elleni, fehérítést célzó javaslatcsomagról, és "nincs a kormány elképzelései között a számla (illetve nyugta - a szerk.) tartási kötelezettség" bevezetése - jelentette ki kérdésre válaszolva a mai sajtótájékoztatón Budai Bernadett kormányszóvivő. Jelzése szerint az ún. fehérítő csomagról a következő hetekben születhetnek döntések.

Siralmas GDP adatok az eurozónából (2.)

A felülvizsgált adatok szerint az idei második negyedévben 0.2 százalékkal csökkent az eurozóna gazdasági teljesítménye a január-márciusi időszakhoz viszonyítva. Az éves alapon mért növekedési rátát 0.4 százalékponttal lefelé módosították, 12 hónap alatt 1.1 százalékkal nőtt az eurozóna GDP-je, míg az elemzők 1.5 százalékos értéket vártak.

Padlóra küldte az angol fontot a rég nem látott pesszimizmus

Az euróval szemben történelmi mélypontra gyengült tegnap az angol font és ma is ennek környékén maradt, míg a fontosabb devizákkal szembeni fontindex 12 éve a leggyengébb fizetőeszközt jelzi. Az angol font azt követően folytatta hónapok óta tartó leértékelődési pályáját, hogy Alistair Darling pénzügyminiszter a hétvégén elismerte: hat évtizede nem voltak olyan rosszak a brit gazdaság kilátásai, mint most. A pénteki zárószintekhez képest kedd délutánig a font másfél százalékot esett a dollárral és egy százalékot az euróval szemben.

Európában is kapkodják a részvényeket

Kivétel nélkül pluszban tartózkodnak a vezető nyugat-európai részvényindexek, a német DAX 1.7, a francia CAC-40 1.6, az angol FTSE pedig 0.4%-kal került feljebb, miután az olajár tetemes napon belüli korrekciója pozitív befektetői hangulatot teremtett a piacokon. A fekete arany árfolyama több, mint 6%-ot esett ma, mely az olajkitermelőkön és a bányatársaságokon kívül valamennyi részvényre kedvező hatással van.

Na ki a király? - Interjú a tőzsdecápával

A Portfolio.hu szervezésében szeptember 11-12-én Budapesten tart két napos Trading Akadémiát a profi tőzsdei kereskedő Birger Schäfermeier, aki az elmúlt 25 év kereskedési tapasztalatát osztja meg a hallgatósággal. A rendezvény előtt arról kérdeztük az előadót, hogy mi tesz valakit sikeres kereskedővé, illetve mik voltak a legemlékezetesebb ügyletei, februári budapesti látogatása óta.

Ha anyuci nem fogja kezünket - Technikai elemzés

Míg a vezető európai piacok stagnáltak, vagy enyhe csökkenést mutattak az iránymutató amerikai piac hiányában, addig nálunk gyatra forgalom mellett az eladók kerekedtek felül, és szinte valamennyi részvény lefelé korrigált. Ma reggel DAX és BUX indexeket, valamint az OTP és a MOL részvények grafikonjait tekintjük át.

Az olaj sem tudja pluszba húzni Európát

Reggel óta nem tudnak pluszba kapaszkodni a főbb nyugat-európai részvényindexek, bár a veszteség egy részét sikerült ledolgozniuk, miután az olajár a kínálatoldali félelmek enyhülésével párhuzamosan lejtmenetbe kapcsolt. A német DAX 0.3, a francia CAC-40 0.5, az angol FTSE pedig 0.7%-kal múlja alul tegnapi zárószintjét, amerikai iránymutatás hiányában pedig a jelenlegi szinteken való oldalazás jellemezheti a kereskedést a továbbiakban.

Európa: ma sem tolonganak a részvényekért

Európa sem tudta függetleníteni magát a kedvezőtlen nemzetközi hangulattól, a vezető részvényindexek kivétel nélkül mínuszban tartózkodnak. A német DAX és az angol FTSE 0.8, a francia CAC-40 pedig 0.5%-kal került lejjebb, a csökkenésben a Commerzbank legújabb akvizíciójával kapcsolatos aggodalmak mellett az olajár újbóli emelkedése játszik meghatározó szerepet.

Hatalmas felvásárlás a bankszektorban - a Commerzbank bekebelezi a Dresdner Bankot (2.)

A Commerzbank vásárolja fel az Allianz banktevékenységéért felelős részlegét, a Dresdner Bankot, amelyért összesen 9.8 milliárd eurót fizet a társaság - jelentette be a cég a tegnapi napon. Az akvizíció az elmúlt három év legnagyobb felvásárlása a bankszektorban Németországban és ezzel a lépéssel a Commerzbank megelőzi a Deutsche Bankot a lakossági ügyfelek számát tekintve.

Török: két kockázat van az SZDSZ beintésében

Az SZDSZ szombati döntésének világos a politikai üzenete: a párt nem kíván Gyurcsány-kormányba visszatérni - értékelte az Index összefoglalója szerint a szombaton kialakult helyzetet Török Gábor politológus. A szakértő szerint a párt ugyanakkor örömmel venne részt egy új miniszterelnök vezette MSZP-SZDSZ-kormányban. Lehet, hogy ennek megalakulását maga Gyurcsány Ferenc fogja levezényelni. Aki azonban, amíg esélyt lát a túlélésre, akár egyes képviselők megszerzésével is küzdeni fog azért.

A markáns európai lassulás visszahúzhatja a magyar reményeket

A második félévben a magyar gazdaság az európai konjunktúra romlása ellenére kijön a növekedési gödörből - olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében. A belső és külső egyensúly tavalyhoz képest jelentősen javul, s az infláció lassan, de mérséklődik.

Gyurcsány "odaszólt": ismét elfojtott gázáremelés jön

A magas szintű kormányegyeztetéseken a kommunikációs szempontok sokat nyomtak a latban, hogy az eddigi tervnél (9.8%) is alacsonyabb, 6.5%-os lakossági gázáremelésről döntött tegnap a szakminiszter - tudta meg több forrásból is a Népszabadság. Nemcsak a lakosság "lélegezhet fel" az energiahivatali javaslat mintegy felét kitevő drágítás hírére, hanem a vállalatok is, hiszen a politikai érdekek ott is a gazdaságilag indokoltnál kisebb gázáremelést tesznek lehetővé. A nem lakossági körben ugyanis végül is 9.4%-os emelés mellett döntöttek a hét elején még közszájon forgó 12% és az energiahivatal által javasolt 13.7% helyett. Az új tarifákat a hét végén teszik közzé a Magyar Közlönyben. Az érintettek nem erősítették meg a lap értesüléseit.

Zöldben utazik Európa

Változatlanul a pozitív tartományban mozognak a vezető nyugat-európai részvényindexek, a német DAX 0.2, a francia CAC-40 0.6, az angol FTSE pedig 0.7%-os felértékelődést mutat. A pozitív hangulat a kiskereskedelmi szektorból érkező várt feletti gyorsjelentéseknek, valamint a délután megjelent kellemes amerikai fogyasztói bizalmi indexnek köszönhető, azonban az emelkedést némileg fékezi az olajár jelentősebb erősödése, és ezzel párhuzamosan a közlekedési szektor leértékelődése.

Európában már visszafogottabb a jókedv

Többségében pluszban tartózkodnak a főbb nyugat-európai részvényindexek, a francia CAC-40 0.3, az angol FTSE 0.1%-kal múlja felül tegnapi zárószintjét, míg a német DAX jelenleg stagnál. A kiskereskedelmi szektor a várt feletti gyorsjelentéseknek köszönhetően felülteljesítőnek bizonyul, azonban az emelkedést limitálja az olajár újbóli erősödése és ezzel párhuzamosan a közlekedési cégek leértékelődése.

Visszanyomták 240 közeléből az eurót

Az orosz-nyugati konfliktus fokozódása nyomán reggel átmenetileg folytatódott a forint és a többi régiós deviza gyengülése, majd a 240-es euróval szembeni szint közeléből erősödni kezdett a forint. Az erős termelői árnyomással, illetve nagyon gyenge beruházási tevékenységgel kapcsolatos magyar makroadatok feltehetően csak minimális befolyással bírhanak a nemzetközi hatások mellett.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.