Londoni cég fektet be a magyar egészségügyi startupba
A diaganosztikus oktatást megreformáló InSimu csapata 250.000 font értékű befektetést vont be a londoni Founders Factorytől.
Keresett kifejezés: 成人抖音app下载 | Találatok száma: 891 Új keresés
A diaganosztikus oktatást megreformáló InSimu csapata 250.000 font értékű befektetést vont be a londoni Founders Factorytől.
Jelentősen alulteljesítik a piacot az elmúlt egy évben a legnagyobb kapitalizációjú technológiai részvények a Microsoft kivételével. A tavaly ünnepelt ezermilliárd dolláros tőkepiaci érték komoly növekedési korlátnak is tűnik, aminek elérését a 2010-es évek aranykora biztosította: a gigászok úgy tudtak félelmetes ütemű növekedést mutatni saját részpiacukon, hogy nem látszott valódi konkurencia, az ígéretesnek tűnő kisebb cégeket pedig felvásároltak. Úgy tűnik az aranykornak és a békés egymás melletti életnek vége. Könnyen lehet, hogy a gigászok egymás piacaira lépve ütköznek egymással, vagy adott területen hatalmassá vált cégekkel kerülnek szembe, ahogy ezt már látjuk a streaming szolgáltatások, a kiskereskedelem, a fizetési szolgátatások vagy éppen a felhőszolgáltatások piacán.
Beltéri salátatermesztés, robot-távgyógyászat, kontroller nélküli virtuális valóság, egy gép, amitől kávét kapsz, ha újrahasznosítasz – ilyen és hasonló érdekességeket fejlesztenek most Hongkong legnagyobb innovációs központja, a Cyberport szárnyai alá tartozó startupok, ahova alkalmunk nyílt ellátogatni.
Októberben mutatják be a Google új mobilját, a Pixel 4-et, amiről most már elég sokat lehet tudni.
Minden az új iPhone-ok körül forgott tegnap, az Apple éves nagy termékbemutatóján, a fő attrakció a három új telefon bemutatása volt. De szépen csendben egy másik frontot is nyitott az Apple, a társaság bejelentette, hogy novemberben elindul az új videós streaming szolgáltatása, az Apple TV+, ezzel hivatalosan is elindítva az árháborút a Netflix, a Disney és a többiek ellen.
Közeledik az Apple-fanok legnagyobb ünnepe, ma tartja szokásos éves termékbemutatóját az amerikai technológiai óriás, az esemény fő attrakciója az új iPhone-ok bemutatása lehet. A készülékekről még hivatalosan semmit sem tudni, de a részletek és a pletykák folyamatosan szivárogtak az elmúlt hónapok folyamán. Az általános vélekedés az, hogy idén sem kell világmegváltó újdonságokra számítani, nagyon hasonlóak lesznek az új telefonok a 2018-as modellekhez. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tudni a bemutatóról és hogy mire számíthatunk ma este.
Azokban az esetekben, amikor az ügyfél körültekintően jár el, mégis csalás áldozatává válik, a bankok egy kártalanítási alapból fizethetnék ki az ügyfelet ért kárt. Az alapot az átutalások után beszedett mini-díjakból építenék fel, amit technikailag a bankok fizetnek be az alapba, de csak két nagybank nem hárította eddig tovább az ügyfelekre.
Rohamosan hízik a Curve, egy brit pénzügyi startup, amely amellett, hogy egy kártyába kombinálja a felhasználó összes bankkártyáját, díjmentes készpénzfelvétellel és devizaváltással még a Revolut vitorlájából is igyekszik kifogni a szelet. Emellett ráadásul a vásárlásaink után 1%-os pénzvisszatérítést is kaphatunk, amennyiben a fintech partnercégeinél költünk. Bár a pénzvisszatérítés nagy előny, a díjmentességi limitekkel szűkmarkúbb a már Magyarországon is elérhető Curve, mint versenytársa.
Négy éves működése alatt már több mint 12 millió kkv-nak hitelezett az Alibaba legújabb mobilbankja, a MYBank, ezzel mind a hagyományos pénzintézetek, mind pedig az árnyékbankok számára komoly konkurensként jelent meg a piacon. A neobanknak egy fiókja sincs, csak mobilalkalmazáson keresztül elérhető, a rendszereinek nagy részét ráadásul a felhőben működteti. Míg egy hagyományos kínai bank körülbelül 30 nap alatt bírál el egy hitelkérelmet, a MYBank pár percen belül akár a folyósításig is el tud jutni, elsősorban annak köszönhetően, hogy az Alibaba techcsoport és a kínai állami megfigyelőrendszer adatait is felhasználja az online pénzintézet.
Már 2000 milliárd jüannyi (290 milliárd dollár) hitelt helyezett ki a MYBank, Jack Ma, az Alibaba vezérének okostelefon-alapú kkv-hitelezője. A kérelmeket az app 3000 tényező alapján szinte azonnal feldolgozza, minden emberi beavatkozás nélkül és pár perc alatt folyósít is. 16 millió kínai kkv használta már az alkalmazás szolgáltatásait - írja a Bloomberg.
Az amerikai MoneyLion nevű fintech 100 millió dolláros befektetést szerzett, a cég már mintegy 5 millió ügyféllel rendelkezik.
Az ING a Mastercarddal közösen már teszteli azt a szoftveres megoldást, amellyel az okostelefonok plusz hardver nélkül NFC-s fizetések fogadására alkalmas POS-terminálokká válhatnak.
Megjelent az MNB QR-kód sztenderdjéről szóló ajánlása, a QR kóddal az azonnali fizetési rendszerre épülő tranzakciókat lehet majd indítani. A sztenderdet azért hozták létre, hogy az új rendszerre épülő fizetési megoldások egymással átjárhatóvá váljanak. Jövőre jelenhetnek meg azok az új fizetési rendszerek, amelyek a QR-kódra és az azonnali fizetésre építve személyek közötti fizetést, új típusú online fizetést és akár bolti mobilfizetést tehetnek elérhetővé. A Giro Zrt. szakértője, Zátonyi János segített nekünk abban, mit kell tudnunk az új QR-sztenderdől.
Ha a kalandos helyett kifejezetten biztonságos nyaralást szeretnénk, nem kell messzire mennünk, hiszen a világ 10 legbiztonságosabb országa közül három is a régiónkban található. A múlt héten írtunk arról, melyek a legveszélyesebb turisztikai célpontok a világon, most megnéztük azokat is, melyek a legbiztonságosabbak a Global Peace Index legfrissebb összesítője alapján.
Android okostelefonon, számítógépen, a Gránit videóbankján keresztül, díjmentesen lehet lakossági állampapírt vásárolni pár perc alatt - közölte a Gránit Bank múlt csütörtökön. A bank mai közleménye szerint - értesülésünknek megfelelően -megjelent a megoldás iOS-es verziója is.
A kínai WeChat Pay, vagyis az ország egyik legkedveltebb mobilfizetési appja Spanyolországban is elérhetővé válik a repülőtereken a BBVA-val kötött megállapodás értelmében - írja a Finextra.
Elindul az Egyesült Államokban is a Monzo, egy népszerű brit neobank.
Ausztráliában is elindult a Revolut, ezzel a fintechcég lényegében megkezdte Európán kívüli terjeszkedését - írja a CNBC.
A legtöbb amerikai banki alkalmazásnak olyan biztonsági hiányosságai vannak, amelyek miatt veszélybe kerülhetnek az ügyfelek adatai - derítette ki a Zimperium kiberbiztonsági vállalat.
Épült egy számítógépes alkalmazás, amely minden rosszat, ami az interneten megtalálható rólad összegyűjt és a felhasználó elé tár, emellett megismerkedtünk egy olyan céggel is, ami azt elemzi, hogy mely cégek gyűjtenek rólad az engedélyek nélkül személyes adatokat és egy olyannal is, amely pénzügyi tanácsadók véleménye alapján segít befektetési döntéseket meghozni egyszerre akár több ezer felhasználnóak. Bemutatkoztak az izraeli digitális startupok.
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik...
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni...
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére...
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.