Keresett kifejezés: 重庆警察学院 2025年 招生分数线 | Találatok száma: 13141 Új keresés

A Volkswagen elárulta, ragaszkodnak a benzines és dízel autókhoz, de száműzik őket

A Volkswagen csoport totális átalakuláson megy keresztül, amelynek egyik legfontosabb része, az elektromos autók irányába történő elmozdulás, amely egyben a belsőégésű motorral szerelt járművek háttérbe szorulását, hosszabb távon pedig a modellportfólióból történő száműzését is jelenti. Arra vonatkozóan, hogy utóbbi mikor kezdődhet meg, Michael Jost adott nagyon pontos céldátumot. A Volkswagen csoport termékstratégiai igazgatója ugyanis elmondta, hogy a 2026-ban megjelenő lesz az utolsó belsőégésű motorcsaládja a társaságnak. A németek igyekezete nem véletlen, az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások, a valós vezetési körülmények között elvégzett kibocsátási tesztek, az egyes ország által már bejelentett tiltások, a vásárlói igények, az egyre erősebb verseny és az önvezető autózás előretörése egyaránt arra kényszerítik őket, hogy teljesen átálljanak az alternatív meghajtású járművek gyártására. Ennek a folyamatnak ugyanakkor lesznek áldozatai, az elektromos autók térnyerésével párhuzamosan számos munkahely szűnhet majd meg.

Egyszerűbb, megbontás nélküli kohéziós politikát akar sok tagállam 2020 után

Több ponton is felülbírálta a tagállamok többsége az Európai Bizottság eredeti javaslatát a 2020 utáni uniós költségvetésről a múlt pénteki általános ügyek tanácsi ülésen és összességében a szabályok egyszerűsítése, illetve az 5+2 éves megbontás nélküli ciklus felé haladhatnak majd a folyamatok - foglalja össze a helyzetet a Bruxinfo.

Budapest újra vizes-vb-t rendezne

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) bejelentette, hét nemzeti szövetség - közte Budapesttel a magyar - szeretné megrendezni a 2025-ös és a 2027-es világbajnokságot.

Történelmi lépésre készül a kormány - Egyetlen döntésen múlik

Ha a kormányzat úgy dönt, akkor hét év múlva 3,3 százalékra csökkenhet az államadósság devizarészaránya, lényegében csak két kötvénysorozat képviseli majd a devizaadósságot Magyarországon - mondta a Világgazdaságnak Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója. A devizaadósság aránya ma 20 százalék alatti, miután a kormány arra törekedett az elmúlt időszakban, hogy folyamatosan csökkentse azt.

Új gyárat építene a Volkswagen - Magyarország is versenyben van

Új gyárat építene a Volkswagen - Magyarország is versenyben van

A Volkswagen csoport totális átalakuláson megy keresztül, amelynek keretében euró tízmilliárdokat készülnek elkölteni a németek az elektromos- és önvezető autózás, valamint a mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatások és a digitalizáció területén. Ennek a nagyszabású tervnek a része az is, hogy a Volkswagen egy új gyárat épít majd Közép-Kelet-Európában, amely Magyarország szempontjából is érdekes lehet - szúrta ki a G7.hu. A német Automobilwoche című újság szerint ugyanis több helyszín mellett Győr is versenyben van a beruházásért, amely négy-ötezer embernek adna munkát.

Digitalizációs mámorban élünk: 2025-re minden megváltozik

Egyre többet beszélünk a fogyasztói élményről és a digitalizációról, vagyis arról, hogy hogyan lehet digitális eszközökkel mind jobban kiszolgálni a fogyasztót. Mégis, a cégvezetőknek csak a fele állítja, hogy a vállalatának van digitális stratégiája, és csak a negyede látja tisztán, hogy mi lesz a következő lépés ebben. A gond ott van, hogy nem a vállalati stratégia részeként, hanem informatikai fejlesztésként gondolnak legtöbben a digitalizációra.

Alaposan átírja az üzleti modelleket az 5G

Bóna Ákossal, Magyarország digitális nagykövetével a European Broadband Awards kapcsán beszélgettünk innovatív távközlési projektekről, az 5G bevezetésének feltételeiről és a távközlési iparág átalakulásáról.

Áder is aláírta a klímaváltozás elleni európai felhívást

Tizenöt európai állam- és kormányfő támogatta Alexander Van der Bellen osztrák államfő kezdeményezését, amelynek célja a klímaváltozás elleni küzdelem erősítése. A nemzetközi közösséghez intézett felhívás támogatói között van Áder János magyar államfő is.

Magyar és cseh EU-kilépés bukkan fel a következő évek forgatókönyvei között

Öt lehetséges forgatókönyvet vázol fel Közép-Európa számára 2025-ig a Visegrad Insight és a GMF közös tanulmánya, és a forgatókönyvek az illiberalizmus EU-n belüli győzelmétől kezdve az integrációs erők felülkerekedésén át egy új közép-európai tavaszig terjednek - foglalja össze a kedden Brüsszelben bemutatott tanulmányt a Bruxinfo. Az egyik forgatókönyv azzal számol, hogy Magyarországon a 2022-es parlamenti választásokkal együtt az EU-ból való kilépésről is népszavazást tartanak és ezen a szűk többség a kilépést választja majd.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a magyar alapítású WebEye (x)

A legfrissebb prognózisok szerint 2030-ra a szoftveres technológiáknak köszönhetően teljesen megváltozik a kép, amit eddig a közlekedésről alkottunk és a Mobility-as-a-Service szemlélet válik uralkodóvá. Hatalmas adathalmazokat próbálnak megszelídíteni a globális szereplők, megnyitva ezzel a telematika legújabb fejezetét. Elektromos közlekedési hálózatok, önvezető autók, hatalmas raktárakat kiszolgáló robotok. Hogy tud ilyen környezetben helyt állni egy magyar alapítású vállalkozás?

Németország elektromosautó-gyártó nagyhatalom lesz - Totálisan átalakul a Volkswagen

A dízelbotrány okozta renomévesztés, az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások, a valós vezetési körülményekhez egyre közelebb álló károsanyag-kibocsátási tesztek, a fogyasztói, politikai elvárások és az egyre erősebb verseny egyaránt arra kényszeríti a Volkswagen vezetését, hogy gyökeres változtatásokat hajtson végre a cégcsoport működésében. A német autógyártónál éppen ezért totális átalakítást hirdettek, amelynek középpontjában az elektromos- és önvezető autózás, valamint a mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatások és a digitalizáció állt eddig is. Pénteken pedig olyan horderejű döntések egész sora született, amelyek még nagyobb lendületet adhatnak a Volkswagen átalakulásának és biztosíthatják, hogy Németország nagyhatalom legyen az elektromosautó-gyártásban is.

Néhány órán belül több Volkswagen-gyár sorsa is eldőlhet

Néhány órán belül több Volkswagen-gyár sorsa is eldőlhet

Egy sokmilliárd eurós beruházási tervről döntenek a Volkswagen felügyelőbizottságának pénteki ülésén. A szavazás eredménye kiemelten fontos a német autógyártó jövője szempontjából, ugyanis új lendületet adhat a cégcsoport elektromos- és önvezető autózással kapcsolatos, rendkívül ambiciózus terveinek.

Az Európai Parlament a kamionoknál is nagyobb szigort alkalmazna

Az Európai Parlament a kamionoknál is nagyobb szigort alkalmazna

A tervezettnél nagyobb mértékben, 35 százalékkal szorítanák le 2030-ra az új teherautók és buszok szén-dioxid-kibocsátását a 2019-es szinthez képest az Európai Parlament (EP) szerdai strasbourgi plenáris ülésén elfogadott határozat értelmében.

9 milliárd eurót rakhat hozzá a magyar GDP-hez a digitalizáció

Magyarország régiós szinten is el van maradva a digitalizációban, viszont gyors a felzárkózás üteme, ha így folytatódik, 2025-re akár 9 milliárd euróval növekedhet a magyar GDP a digitális megoldásoknak köszönhetően - hangzott el mindez a McKinsey mai sajtótájékoztatóján.

Olyan csapdába kerülhet Magyarország, amiből elképesztően nehéz lesz kivergődni

A közepes jövedelem csapdájából nagyon nehéz kitörni, amit bizonyít, hogy ez csak néhány országnak sikerült az elmúlt években, ráadásul Magyarország számos olyan problémával néz szembe, amin sürgősen változtatni kellene, ha fel szeretnénk zárkózni a fejlett nyugati országokhoz. A magyar gazdaságot érintő csapdahelyzeteket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Növekedési Jelentése alapján mutatjuk be.

Fidelity: technológiai forradalom jön a befektetéseknél

Az intézményi befektetők világszerte arra számítanak, hogy az új technológiai eszközök 2025-re jelentősen átalakítják az ágazatot, de nagy részük még nem próbálta ki azokat - írja a nemzetközi intézményi befektetők körében elvégzett felmérés alapján a Fidelity International.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.