Ez lehet a cégek fejlődésének kulcsa – A magyar nagyvállalatok negyede már lépett (x)
Soha nem volt példa olyan léptékű technológiai fejlődésre, mint napjainkban. A versenyképesség kulcsa – különösen a járványhelyzet okozta gazdasági válságban – a mesterséges intelligenciára épülő új technológiák használata és munkavállalók megfelelő képzése. Erről beszélt Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója a Microsoft legújabb kutatásának ismertetésekor.
A vállalat húsz ország mintegy 12 000 munkavállalójának és vezetőjének megkérdezésével a 250 főnél több embert foglalkoztató vállalatok körében végzett kutatást. Kiderült, hogy
a technológia használatában élen járó nagyvállalatok 90 százaléka vagy már képzi a munkavállalóit a mesterséges intelligencia technológiákra, vagy pedig tervezi ezt.
Míg a világon százból 93 vállalat tartozik ebbe a körbe, addig Magyarországon százból 91. Mást mutat a kép, ha azt vetjük össze, hány vállalatnál van folyamatban ilyen képzési program és hány vállalatnál van tervben ennek megvalósítása.

Míg a világ átlagában, vagy éppen Németországban minden második nagyvállalatnál már futnak ezek a képzések, addig Magyarországon a nagyvállalatok 30 százalékánál vannak folyamatban a képzések, hatvan százalék pedig a tervezi a beindításukat.
A gazdasági növekedés motorja a technológiai fejlődés. Ha a technológia segítségével egyre többen tudják kiaknázni kreativitásukat, az MI révén minden vállalkozás sokkal sikeresebb és hatékonyabb lehet, mint ma
– jegyezte meg Christopher Mattheisen.

Kiss Zoltán, a Microsoft Magyarország felhőszolgáltatás üzletágának vezetője kitért arra, ahhoz, hogy a technológia értéket teremtsen, elengedhetetlen, hogy az alkalmazottak és a vezetők is tisztában legyenek a technológiai lehetőségekkel. Épp ezért nagyon fontos a képzés.
A kutatásból kiderült, hogy azoknál a cégeknél, amelyeknél már korábban bevezették a mesterséges intelligenciát, elmondható, hogy az összes vizsgált országot tekintve a dolgozók 65 százaléka már részesült valamilyen MI-képzésen, Magyarországon pedig a dolgozók közel fele (49%) vett részt ilyen oktatásban.

Megkönnyíti a dolgozók életét a technológia
Azoknak a magyar dolgozóknak a 48 százaléka, akik már részt vettek MI-vel kapcsolatos képzésen, mondták azt, hogy érdekesebb és nagyobb hozzáadott értéket jelentő munkához segítette őket ez a tudás. A megkérdezett magyarok 22 százaléka pedig azt válaszolta, több örömöt ad számára az a munka, amit ennek a tudásnak a birtokában végeznek.
A kutatásból összességében kiderül, hogy az MI-tudás birtokában magasabb pozíciót, nagyobb fizetést lehet elérni, és a dolgozók hosszú távú jövőjüket is optimistábban látják, mint ilyen képességek nélkül.
A technológia bevezetése és a képzés akkor érezteti leginkább hatását, ha a kettő kéz a kézben jár. A kutatás szerint, nemzetközi viszonylatban a bevezetésben élenjáró vállalatok túlnyomó többsége – 84%-a –, ezt szem előtt tartotta, és már most látják a befektetéseik megtérülését. Ezek a cégek az érett MI felhasználók. Ugyanakkor a kezdeti lépéseknél tartók 56 százaléka is rövid távú megtérüléssel számol.

Az első lépés a felhőhasználat
Magyarországon valamivel a világátlagot meghaladó, közel 25 százalékos a magukat érett mesterséges intelligencia felhasználóként jellemző (az MI áthatja a mindennapi munkát, a munkafolyamatok, a szolgáltatások és termékek integráns részét képezi) vállalatok aránya. Vezetőik kétharmada szerint növekedett a működésük hatékonysága és a vevőik elégedettsége. Ehhez képest érdekes, hogy a bevezetésnél még nem járó vezetők várakozásai nem olyan pozitívak.
A csütörtöki sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva Kiss Zoltán elmondta, nem egységes, a különböző vállalatok mit is értenek MI használat alatt. A magyarországi cégek részéről sok esetben az első lépés általában a felhő alapú szolgáltatások használata, ami a mesterséges intelligencián alapuló szolgáltatások alapja.

A toborzást és a munkaerő megtartást is elősegítik a képzések
A képzés olyannyira fontossá vált a munkavállalók szemében, hogy a kutatásban részt vevő vállalati körnél dolgozók közel fele – Magyarországon és világszerte egyaránt – akár a munkahelyváltást is megfontolná, amennyiben a munkaadójuk nem hajlandó ebbe befektetni. A kutatás megállapította, hogy az MI bevezetésében élenjáró szervezetek arra törekednek, hogy a munkavállalóik még inkább a magas hozzáadott értéket képviselő, a tehetségüket felszínre hozó feladataikra koncentrálhassanak – épp ebben dolgozik a kezük alá az MI. Ezért a képzéseik az adatelemzéstől, a kritikai gondolkodáson át a kommunikációig és a kreativitás fejlesztéséig terjednek.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Microsoft különböző képzései, mint a Microsoft Learn, vagy a fejlesztőközpontú AI School képzései bárki számára elérhetőek Az elmúlt hónapokban rengetegen veszítették el az állásukat, számukra jelenthet nagy lehetőséget az, hogy ingyen, a saját tempójukban képezhetik magukat.
Nem kell egész nap a gép előtt ülni, a képzés olyan tudást nyújt, ami értékkel bír a munkaerőpiacon
– mondta Kiss Zoltán.
Hatékonyabb munkavégzés, 80%-os időmegtakarítás
A Microsoft felmérése szerint szinte minden munkavállaló szeretne megismerkedni az MI használatával és az előnyeivel, a válaszadók 92%-a, a magyarországi válaszadók pedig 95 százaléka nyilatkozott így.
Példákkal is alátámasztották, hogyan tudja hatékonyabbá tenni a munkavégzést a mesterséges intelligencia. Az MTVA keretein belül működő Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) legfőbb feladata hazánk audiovizuális örökségének – a 20. század gazdag kép- és hanganyagának – megőrzése. Csakhogy az archiválás, a digitalizáció és a kategorizálás nem egyszerű. A technológiai segítség azonban jelentősen felgyorsítja a folyamatot:
amihez az MI nélkül még 10 percre volt szükségük, ahhoz ma már 2 perc is elég.
Ez 80 százalékos időmegtakarítást jelent. A NAVA dolgozóinak munkáját tehát jelentősen megkönnyíti a Microsoft Azure Cognitive Services szolgáltatása, amely segítségével a képrendszerezés alapvető folyamatai gyorsultak fel, többek között olyan területeken, mint az egyes személyek és nevezetes épületek szerinti csoportosítás.
(x)
Az utolsó pillanatban lépett Amerika: félelmetes fegyverarzenált kaparintott volna meg a terrorszervezet
Nagy mennyiségű fegyver indult volna útnak Szíriából.
Katasztrofális dolgok derültek ki az Egyesült Államokról
Sokkal többen halnak meg, mint kellene.
Sokkoló állításokat tett Ukrajna a világ egyik legerősebb országáról - Ezt nem hagyhatták szó nélkül
Itt van a reakció a vádakra.
Kiderült: az amerikai gazdaság legnagyobb problémája Donald Trump
A Fed szerint a kormány a fő kerékkötő.
Milyen MI-stratégiára lenne szüksége az USA-nak?
Eric Schmidt a mesterséges intelligencia gyors fejlődésének biztonsági és energiaellátási kockázatairól beszélt az amerikai Képviselőházban.
Halra magyar! 400 milliós pályázat nyílik halfeldolgozók fejlesztésére
Kiemelt lehetőség mikro-, kis- és középvállalkozások, őstermelők, családi gazdálkodók és halfeldolgozással foglalkozó induló cégek számára.
Az áremelkedés szorításában - A délkelet-európai kiskereskedelmi bojkott tanulságai
2025 elején több országban civil bojkottok indultak az elszabaduló élelmiszerárak miatt.
A piacok bosszúja: késik de nem múlik
Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A...
The pos
Masszív emelkedés jöhet a kriptopiacon - egy itthon egyedi befektetéssel maximalizálhatjuk a hozamot
Az elmúlt hetekben jelentős emelkedést produkált több kriptodeviza árfolyama is, ami az amerikai dollár gyengülése miatt bekövetkezett likviditásbővülésnek volt köszönhető. Mivel nyáron
Make Europe Stock Great Again
A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő amerikai piac számára. Hát, ebből eddig nem...
The post Make Europe Stock Great
A vételár kalkuláció véglegesítése a cégértékesítések során - tranzakció zárási mechanizmusok
A cégértékesítés egyik legkritikusabb pontja, amely az eladók és vevők döntéseit leginkább befolyásolja, a tranzakciós Vételár meghatározása és annak véglegesítési mechanizmusa. Fontos
Lassan bezöldül a világ egyik legnagyobb tava
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava, a Viktória-tó. Ez a hatalmas víztömeg nemcsak Afrika, de a világ eg


- Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
- Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
- Közeleg az újabb pusztító háború? – Kiadta a figyelmeztetést a hírszerzés
- Szép csendben építik le az embereket Magyarországon, most omlik össze a nagy béralku
- Megjelent a 100 leggazdagabb magyarról szóló lista, mutatjuk a százmilliárdos vagyonokat
Katasztrófa Parajdon: fogad még valaha látogatókat a sóbánya?
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
Új világ az állampapíroknál – Hova áramlik a magyarok pénze?
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Száj és körömfájás: már látni a fényt az alagút végén
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!