
Jendrolovics Péter, a Gránit Bank lakossági divíziójának vezetője elmondta, hogy „már nem csak banki funkciók érhetők el a Gránit Bank eBank app-jában, hanem percek alatt lehet lakásbiztosítást is kalkulálni.”

A Gránit eBank mobilbanki alkalmazásban és a bank honlapján is elérhető lakásbiztosítás-kalkulátorral gyorsan és kényelmesen összeállítható egy lakásbiztosítási ajánlat és igényelhető lakásbiztosítás. Az egyszerűsített díjkalkulációhoz néhány adat is elegendő, majd a felületen testre szabható a biztosítás, kiegészítő biztosítás is igényelhető, végül be is küldhető az így összeállított ajánlat a Biztosítónak. Ezt követően az ügyfél e-mailben kapja meg az ajánlat visszaigazolását, a lakásbiztosítás-váltáshoz szükséges nyomtatványt, majd ajánlatának elfogadását követően a biztosítási kötvényt. A folyamat teljesen digitális, nincs szükség nyomtatásra, papírfelhasználásra.
Amennyiben az ügyfél a Gránit Biztosító Házmester lakásbiztosítását a Gránit Bankon keresztül igényli, a biztosítás díjából 15 százalék kedvezményt kap és a biztosítási díj befizetését követően nyereményjátékban is részt vesz, amelynek keretében a Gránit Biztosító 3-szor 1 millió forintot sorsol ki az új lakásbiztosítást kötő ügyfelek között.
Az új szolgáltatás bevezetése egy újabb lépés ahhoz, hogy a Gránit Bankcsoport full service pénzintézetté váljon, és az ügyfelek számára a pénzügyi termékek teljes körét kínálja a lehető legkényelmesebb módon, akár mobilon.
Az indulás időzítése nem véletlen, hiszen 2024-ben először lehet március elsejétől egy hónapon át – idén a húsvéti ünnepek miatt április 2-ig – a biztosítási évfordulótól függetlenül, költségmentesen felmondani a lakásbiztosításokat és átszerződni egy másik biztosítóhoz. Az ügyfelek így a biztosítók ajánlatát összehasonlítva kiválaszthatják a számukra legjobb, legelőnyösebb ár/értékarányú biztosítási csomagot és arra cserélhetik meglévő szerződésüket. A felmondási lehetőség a lakáscélú ingatlanokat érintő, határozatlan időre kötött vagyonbiztosítási szerződésekre vonatkozik.
A kampányra újonnan fejlesztett Házmester Lakásbiztosítást is érdemes tehát számításba venni a váltási kampány idején, és a kalkulátorban rászánni néhány percet az alapdíj kiszámítására, mert a Gránit Biztosító az árazásban is versenyképes ajánlattal állt elő.
(x)
Címlapkép forrása: Portfolio
Még véget sem ért a Trump-Zelenszkij csúcs, az oroszok azonnal visszadobták az elnök ötletét
Ebből így nehéz lesz békét teremteni.
Radikálisan beavatkozna a választási rendszerbe Trump, eltörölné a levélben szavazást
Átrajzolhatja az amerikai választásokat.
Még csak a szavazatok harmadát számolták meg, de a piac ráugrott a csőd szélén tántorgó országra
Bukhat a baloldali párt.
A legrosszabbra készülnek: bármikor kirobbanhat egy újabb, pusztító háború
Nincs semmilyen egyezmény, bármikor megszólalhatnak a fegyverek.
Hatalmas üzletet kötött a WING, több mint 200 milliárd forint a tét
Lakásokat ad el a lengyel leányvállalat.
Az AI gazdasági ára: Mibe kerül a terminátor-forgatókönyv elkerülése?
Amióta a szakértőkön kívüli világ is AI-lázban ég, a félelmek gyakran nagyobb sajtót kapnak, mint a technológiával járó előnyök. Vendégszerzőnk kutatások alapján vizsgálja meg, hogyan

Otthon Start Program - Büntetési szabályok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - Büntetési szabályok A 3%-os kamattámogatott Otthon Start Hitel óriási segítség lehet az ingatlanvásárlás előtt állóknak, a
Amikor Soros és Trump együtt szív
Donald Trump egész frissen szállt síkra a marihuána dekriminalizálása mellett, amivel váratlanul egy platformra keveredett Soros Györggyel. Zentai Péter, Zentucció elmélkedik arról, milyen elő

Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Követett részvények - 2025. augusztus
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Mi történik, ha kifogyunk a talajvízből?
A talajvíz túlzott kitermelése világszerte súlyos következményekkel jár, de az Egyesült Államokban már a nagyvárosok épületeinek szerkezetén is jól mérhető hatása
Most van csak igazán csúcson a piaci koncentráció
Az elmúlt évek már bőven arról szóltak az amerikai részvénypiacon, hogy pár nagy techcég dominálja az S&P500-at. De igazából az index koncentrációja csak most ért... The post Most van c

Aggasztó vélemény az Otthon Start programról
Ritkán szoktam hírekről írni, mert őszintén szólva a napi változásokról írnak eleget a híroldalak. Viszont az Otthon Start hitelprogrammal kapcsolatban szeretnék reagálni pár véleményre, a

Stratégiai lehetőség ipari és kereskedelmi vállalkozások számára (x)
Mit bír ki egy tető 2025-ben? (x)
A szélsőséges időjárás nem a jövő problémája, te felkészültél?
Így változtatja meg Újbudát a Metrodom River: nem csak lakások épülnek (x)
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
