Októberben startolhat a Magyar Multi Program
Még áprilisban jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Magyar Multi Programot. Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója a Portfolio szerkesztőségének is eljuttatott hétfői közlemény szerint azt mondja: a Program jelenlegi pénzügyi feltételeinek 1.500-nél is több KKV felel meg az Opten adatbázisa alapján, ugyanakkor hozzátette, hogy ebből összesen 500-an működnek a Program által kijelölt konvergencia régióban.
Mivel a Program részletes előszűréshez kötött, ezért ennél szűkebb vállalati kör fog élni a lehetőséggel: napjainkig az ITM 200-nál is több vállalatot hívott meg a Magyar Multi Program I-be, ezek közül 50 fejlesztését kezdik meg ősszel, azaz ők kapták meg az indulási jogot a Magyar Multi Program második és harmadik felvonásába.
A szakértő hozzátette, hogy a pályázói körnek speciális pénzügyi adatoknak kell megfelelnie, illetve meg kell szereznie az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által kiállított tanúsítványt. A tanúsítvány igazolja, hogy a pályázó cég előminősítésen átesett, cégdiagnosztikán vett részt, valamint rendelkezik fejlesztési tervvel.
A felhívás pillanatnyilag is társadalmi egyeztetésen van és bár sok vélemény nem érkezett eddig, mégis, azt valószínűsítem, hogy a Magyar Multi Program néhány feltétele változhat annak érdekében, hogy a 2018-as pénzügyi adatokat figyelembe tudják venni
– véli a Via Credit ügyvezetője.
A Magyar Multi várható sikerét az is előrevetíti, hogy az „előzménynek” is tekinthető GINOP 1.2.7-17-es kódszámú Gazella programnál - olyan finanszírozási forma volt, amely a vállalatok növekedési szakaszában biztosított támogatást a KKV-knak - 44 projektre nyújtottak be 10,9 milliárd forintnyi támogatási igényt, amelyek közül 32 projektet támogattak 8,65 milliárd forint összegben.
Ráadásul napjainkig a társadalmi vitára csak alig néhány észrevétel érkezett, ami bizonyítja, hogy a vállalkozói réteg egyetért a kiíró szándékaival: szükség van a növekedési potenciállal bíró, innovatív és exportképes termékeket, illetve szolgáltatásokat előállító KKV-k megerősítésére – hangsúlyozza a közlemény végén a szakértő.

Rekord rekord hátán - Lassan elfogynak a szavak arra, ami az Nvidiánál történik
Még gyorsult is a növekedés.
Donald Trump szerint a végső szakaszban járnak a tárgyalások Iránnal
Súlyos következményekre figyelmeztet, ha nem jön össze a megállapodás.
Betelt a pohár Zelenszkijnél: súlyos következményekkel fenyegette meg Oroszország legfőbb szövetségesét
Elege van az ukrán elnöknek.
Kritikus a helyzet a Velencei-tónál: különállló, kisebb tavakra darabolódhat
Veszélyben az egybefüggő vízfelület.
Felfüggesztené a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza javaslata
A devizahiteles törvények felülvizsgálatáig.
Egymást érik a droncsapások: Ukrajna ott támadja Oroszországot, ahol a legjobban fáj
Egyre aggasztóbb a helyzet.
Életbiztosítás vagy megtakarítás? A kérdés, amin a családod jövője múlhat
Sokakban felmerül a kérdés: vajon nem lenne egyszerűbb és "kifizetődőbb" a biztosítási díjat inkább félretenni, és saját megtakarításból gondoskodni a család biztonságáról? Első rá
Fenntarthatatlan lehet a forint erősödése, már mindenki felült a vonatra
A piac történelmi fordulatot áraz Magyarországon, a forint új korszakba léphet, a magyar gazdaság mozgástere pedig jelentősen kitágulhat az EU-s forrásokkal. A hazai ingatlanpiac már... The pos
Értetlenül állunk a kamatemelési várakozások előtt
A múlt hibái kísértenek az EKB-nál: jelenleg kamatemelést áraznak az euróövezeten, pedig szerintünk kamatvágásra, de legalábbis kivárásra van szükség. A magas energiaárak és lassuló gaz
Vételi szándéknyilatkozat és foglaló átvételi elismervény: jogi tudnivalók és tipikus hibák
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Vételi szándéknyilatkozat és foglaló átvételi elismervény: jogi tudnivalók és tipikus hibák Megvan az álomlakás, a család is rábólintott, és s
Public CbCR: Transzparencia vagy adminisztratív csapda?
Az adózási transzparencia szintet lépett egy új adatszolgáltatási formával. A multinacionális vállalatcsoportok számára a Public Country-by-Country Reporting (Public CbC) bevezetése nem csupán
Veszélyben a reggeli kávénk? A klímaváltozás potenciális hatásai a kávé elérhetőségére és árára
Az ültetvényektől a csészéig: így formálja át az éghajlatváltozás a kávépiacot.
Európai védelmi scaleupok: ki keres igazából a ReArm Europe 800 milliárd euróján?
A ReArm Europe és a NATO új védelmi vállalásai nemcsak a klasszikus hadiipari szereplőknek adhatnak lendületet. A következő kérdés az, hogy az európai AI-vezérelt védelmi scaleupok képesek-e
Magyarország középen ragadt az egyenlőtlenségi rangsorban
A BB tengely országai között továbbra is látványosak a jövedelmi különbségek. Miközben a régió egészében csökkent az egyenlőtlenség az elmúlt tíz évben, a szlovák és... The post Magy
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon! Megvizsgáljuk, mit takarnak a limit, stop és piaci megbízások, és mikor érdemes ezeket alkalmazni. Bemutatjuk a leggyakoribb stratégiákat, amelyekkel a magyar és nemzetköz
Kezdő befektető kalauz - grafikonok, megbízások
Hol találsz díjmentes grafikonrajzolókat, és mit nézz meg rajtuk? Milyen megbízástípusok vannak? Ha a cégek árbevételéről, profitjáról, eladósodottságáról szeretnél információkat találni, ezt hol találod, és mit nézz a rengeteg szám közül? Röviden összefo
Dimenzióváltás a hazai kutatásban: AI-vezérelt szemlélettel zárkózhatunk fel a világ élvonalába
A mesterséges intelligencia erejének kihasználásában rejlik a lépéselőny.
Kevesebb mint 24 óra maradt: most érdemes betárazni a legjobb állampapírokból
Állampapírok és a budapesti BL döntő a szerdai Checklistben.
Vége az ingatlanárak vágtatásának, de mi jön most?
A vásárlók ennek biztosan örülnek.


