Magyar multikat nevelne ki a kormány
A két pályázat lényege
A "Magyar multi program II." a kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások megerősítését, értékhozzáadó tevékenységét és piacbővítési lehetőségeinek fejlesztését szolgálja, a "Magyar multi program III." pedig a kiemelt növekedési potenciállal bíró feldolgozóipari kis- és középvállalkozások komplex fejlesztéseit kívánja elősegíteni - közölte az államtitkár.Rákossy Balázs hangsúlyozta, hogy a pályázatokkal támogatott vállalkozások versenyképessége javulni fog, tudatosabb fejlődési pályára léphetnek, stratégiai szemlélettel tervezhetik jövőbeni beruházásaikat.
Lehetővé válik a vállalkozások értékhozzáadó tevékenységének növelése önálló hazai termékek és szolgáltatások kifejlesztésével, illetve márkaépítés révén. A versenyképességük javulása mellett, működésük elmozdítható a hatékonyság-orientált és innováció fókuszú működés felé, ami elősegíti a bérek növekedését és a munkahelyek stabilitását - tette hozzá.
A két konstrukció keretében megközelítőleg 100-130 vállalkozás juthat vissza nem térítendő támogatáshoz
- emelte ki az államtitkár.A programok kizárólag azon vállalkozásoknak nyújtanak majd közvetlen pénzügyi támogatást, amelyek a Ginop-1.1.4-16 "Magyar multi program I. - A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások azonosítása, felmérése, motiválása, fejlesztési igényeik meghatározása" című kiemelt felhívás keretében, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által lefolytatott szakmai előminősítésen részt vettek és az ott kialakított fejlesztési tervvel rendelkeznek.
A nyertes vállalatoknak a támogatásból lehetőségük lesz többek között különféle tanácsadási szolgáltatások igénybevételére, illetve új technológiai fejlesztést eredményező eszközök beszerzésére is - ismertette Rákossy Balázs.
Fontosabb információk a pályázatokról
A felhívások társadalmi egyeztetésre bocsátott változata szerint a GINOP 1.1.8.-19 kódszámú, "Magyar Multi Program II. - A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások megerősítése, értékhozzáadó tevékenysége és piacbővítési lehetőségeinek fejlesztése" című pályázat keretében a nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások olyan fejlesztési elképzelései támogathatók, melyek a GINOP-1.1.4-16 kiemelt projekt keretében készült egyéni fejlesztési terv gyakorlati megvalósításához járulnak hozzá. A felhívás keretében lehetőség nyílik minősített szolgáltatóktól tanácsadási szolgáltatások igénybevételére műszaki-, termék- és szolgáltatásfejlesztés, márka- és arculatépítés, marketing tanácsadás, stratégiai és vállalati pénzügyi tanácsadás, szervezet-, folyamat- és menedzsmentfejlesztés területén.Az önállóan támogatható tevékenységek körét éppen ezek a keretek fedik le és a felhívás keretében 2-36 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás nyerhető el az 1 milliárdos pályázati keretből. A tervek szerint egyébként várhatóan 30-60 db projektet támogatnak majd. A tervezet szerint "Az előminősítési kérelmek az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft-hez a GINOP-1.1.4-16 kiemelt projekt keretén belül nyújthatók be. Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2019. november 14. 9.00-től 2020. március 31. 12.00-ig lehetséges."
A felhívások társadalmi egyeztetésre bocsátott változata szerint a GINOP-1.2.7-19 kódszámú, "Magyar Multi Program III. - A kiemelt növekedési potenciállal bíró feldolgozóipari kis- és középvállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása" című pályázat keretében a nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások olyan fejlesztési elképzelései támogathatók, melyek a GINOP-1.1.4-16 kiemelt projekt keretében azonosított vállalkozások számára készült egyéni fejlesztési terv gyakorlati megvalósításához járulnak hozzá. Egyrészt lehetőség nyílik technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzésére, információs technológia-fejlesztésre, technológiatranszfert eredményező gyártási licenc, gyártási know-how beszerzésekre, minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetésére és tanúsítványok megszerzésére, valamint korszerűsítést eredményező infrastrukturális és ingatlan beruházásra. Másrészt minősített szolgáltatóktól igénybe vehetők tanácsadási szolgáltatások a műszaki-, termék- és szolgáltatásfejlesztés, marketing, márka- és arculatépítés, stratégiai és vállalati pénzügyi tanácsadás, valamint szervezet-, folyamat- és menedzsmentfejlesztés területén.
A tervezet szerint ezen tevékenységek valósíthatók meg önállóan a pályázat keretében és ezekre 50-340 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás nyerhető el. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 13,17 milliárd Ft, amelyből várhatóan 60-80 projektet támogatnak. "Az előminősítési kérelmek az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft-hez a GINOP-1.1.4-16 kiemelt projekt keretén belül nyújthatók be. Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2019. október 30. 9:00-től 2020. március 31. 12:00-ig lehetséges" - rögzíti a tervezett felhívás.
Címlapkép forrása: MTI/Sóki Tamás

Zelenszkij: közel a nagy döntés a befagyasztott orosz vagyonok felhasználásáról
A zárolt vagyonok legnagyobb része Belgiumban van.
Történelmi csúcstalálkozó: jövő héten találkozik az amerikai és a kínai elnök
Jön a nagy amerikai–kínai egyeztetés.
Egy lépéssel közelebb a Revolut, hogy újraindítsa kriptoszolgáltatását Magyarországon
Megérkezett a MiCA engedély.
Putyin: nagyon komoly lenne a válasz az Oroszország belsejére mért csapásokra
Az orosz elnök válaszolt Zelenszkij kijelentésére.
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i

Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a


Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod