
Példátlan átcsoportosítás
Az intézkedések lényege, hogy maximális rugalmassággal kezelik az állami támogatási és költségvetési költekezési szabályokat, és ami rövid távon még ennél is fontosabb: hatalmas EU-pénzeket csoportosítanak át a tagállamok részére a közös költségvetésből. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusból még fel nem használt 29 milliárd eurónyi kohéziós pénzt a koronavírus elleni küzdelemre lehet költeni, sőt, nem kell visszafizetni a közös kasszába további 8 milliárd eurót a tagállamoknak, ami júniusig lett volna esedékes.
Ebből az összesen 37 milliárd eurós EU-s pénzből az egészségügyi rendszert lehet megerősíteni, maszkokat, lélegeztető gépeket lehet venni, bajba jutott cégeknek lehet nyújtani forrásokat belőle és rövid távú foglalkoztatási formák finanszírozására is lehet belőle költeni.
Ez igen nagy változás: az uniós pályázati rendszer végigfuttatása helyett tehát a tagállamok kezébe adják a pénzt, hogy arra költsék, amire most a koronavírus elleni válságkezelés érdekében a leginkább szükség van már rövid távon. Ezzel a huszárvágással a magyar költségvetés mozgástere is rögtön jócskán kibővül, amely mozgástér egy idei recesszió mellet minimálisra csökkenne – ahogy azt ebben a szerdai elemzésünkben levezettük.
Egyelőre nehéz azt megmondani, hogy Magyarország pontosan mekkora összeget használhat így fel ezekkel a felpuhított szabályokkal, de valószínűleg több milliárd eurós tételről lehet szó. Ez összhangban van azzal a nagyságrenddel, amit Orbán Viktor kormányfő a keddi kamarai borúlátó beszédében vázolt, mint a gazdaság újraindításához szükséges forrástömeg.
Ha csak abból indulunk ki, hogy a legnagyobb gazdaságfejlesztési programunkban, a GINOP-ban a minap az az ígéret hangzott el, hogy három ok miatt őszig még 800-1000 milliárd forintos keretösszegű pályázati csomag jelenik meg, akkor ez kapásból 3 milliárd eurós nagyságrendet jelent. Emellett több más Operatív Programban is vannak még olyan pályázati tételek, amelyeket idén akartak volna még meghirdetni, de valószínűleg most az új rugalmas lehetőségek miatt átcsoportosítják (amennyiben az új szabályok engedik és szükséges ekkora forrástömeg a koronavírus elleni küzdelemre).
Fontos persze hozzátenni, hogy
ez nem plusz EU-s pénz, hanem az előre megígért, de eddig még fel nem használt pénzek átcsoportosítása a koronavírus elleni küzdelemre. Így tehát a gazdaság más részéről majd hiányozni fognak, de még így is nagyon jól jönnek a vészhelyzetben.
Miért ez a nagy lazítás?
Pénteken röviden már megírtuk az Európai Bizottság friss bejelentéseit, de a teljes kép csak péntek estére vált átláthatóbbá a Bizottság oldalán frissült magyarázó anyagokkal, és a Bruxinfo cikkével.
A Bizottság által kiadott egyik technikai anyag szerint jelen tudásuk alapján
a koronavírus nagyon nagy gazdasági pusztító hatást gyakorol majd az eu_ra: becslésük szerint 2,5%-ponttal (!) rontja a vírus a gazdasági növekedési pályát ahhoz képest, mint ha nem lenne a járvány.
A Bizottság február 13-án kiadott előrejelzésében még csak nagyon minimálisan tudta figyelembe venni a járványt az idő rövidsége miatt, akkor idénre 1,4%-os GDP-növekedést mondott az EU_ra, így tehát most már 1% körüli recesszió a friss jóslat és ezt (az elvesztett GDP-tömeget) remélhetőleg csaknem teljesen le tudja majd dolgozni a közösség 2021-ben.

A friss bejelentések lényege az alábbi saját értelmező keretünkbe rendezve:
- A Bizottság a minap már bejelentett egy 25 milliárd eurós pénzügyi alap felállítását a kkv-k és a munkaerőpiac támogatására, amiből 7,5 milliárd eurót mozgósítanának a megmaradt kohéziós pénzekből. A most bejelentett 37 milliárd eurós teljes csomag ennek a kibővítését, megnövelését jelenti, hiszen a 2014-2020-as megmaradt kohéziós pénzek jóval nagyobb volumenét adják oda a tagállamoknak.
- Ennek a 37 milliárd eurós teljes csomagnak a tagállamokhoz juttatásához jogszabályokat kell módosítani, amiket a Bizottság reményei szerint két héten belül át lehet vinni az Európai Parlamenten és az Európai Tanácson, ugyanis igen jelentős mértékű átalakítások ezek a pénzfelhasználás tekintetében.
- A 37 milliárd euróból 8 milliárd eurót a Bizottság egy elosztási kulcs alapján azonnal a tagállamok rendelkezésére tud bocsátani. Ahogy a Bruxinfo fogalmaz: ez technikailag „alvó pénznek” számít, ugyanis arról az EU által megelőlegezett összegről van szó, amit a tagállamoknak eredetileg júniusig vissza kellene téríteniük a közös kasszába (mint fel nem használt támogatás). A Bizottság most azt javasolja, hogy ezt ne kelljen visszafizetniük, így azonnal felszabadul ez a keret és azt a kormányok az általuk fontosnak tartott intézkedésekre fordíthatják. A nagyobb uniós társfinanszírozási rátából hasznot húzó szegényebb országok arányosan több forrást kapnak majd, ez tehát Magyarországnak is rövid távon igen jelentős könnyebbséget jelenthet majd.
- További 29 milliárd euró az uniós költségvetésből jönne, mégpedig a 2014 és 2020 közötti strukturális alapokból, amelyeket eddig nem hívtak még le a tagállamok (az éves tagállami befizetéstől elmarad a lehívások ütemezése, tehát van egyfajta „szabad kerete” a Bizottságnak). Jelen esetben minden tagállam a ráeső részt más területekről a koronavírus elleni küzdelem céljára csoportosíthatja át. Mint a Bizottság rámutat, a 37 milliárd euró felzárkóztatási forrás még nem lett kifizetve az aktuális hétéves büdzséből, tehát ez nem friss pénz, hanem más célokra szánt pénzek koronavírus elleni küzdelemre átcsoportosítása.
- Egy másik technikai magyarázó anyag szerint a 2020. február 1. után (azaz a lazított szabályrendszer bejelentése előtt is!) felmerült költségeket lehet finanszírozni a megváltozott szabályok szerint, így például kkv-k működőtőke támogatására, és az egyszerűsített költség elszámolási szabályok maximális rugalmasságának kihasználása mellett. Lényeges, hogy a most javasolt változások nem érintik a 2014-2020-as uniós költségvetés éves kötelezettségvállalási és kifizetési plafonjait, hanem azon belüli rugalmasabb felhasználást takarnak csak azért, hogy a tagállamok minél hamarabb hozzájuthassanak a szükséges forrásokhoz. Ezek koordinálására egy speciális munkacsoport is felállt a Bizottságon belül, hogy a tagállami igényeket felmérje és összehangolja a felpuhított lehetőségekkel.
- A közös büdzséből felszabadított forrásokat a tagállamok három célra fordíthatják majd, és tetszés szerint ki is egészíthetik. Ezek: 1.) az egészségügyi rendszerük megerősítésére, például védőmaszkok és lélegeztetőkészülékek beszerzésére és egyéb célokra. 2.) a kis- és közepes méretű vállalkozások likviditási támogatására. 3.) az Európai Szociális Alapból a munkaerőpiac működésére, elsősorban a rövid távú foglalkoztatási formák finanszírozására.
- A Bizottság ezenkívül 1 milliárd euró értékű költségvetési garanciát kíván nyújtani az Európai Beruházási Alapnak (EIF) ahhoz, hogy 8 milliárd euró kedvezményes kölcsönt vegyen fel a tőkepiacokon és abból hozzávetőleg 100 ezer kkv-nak nyújtson likviditási támogatást.
- A testület jogszabály-módosítást is javasol annak érdekében, hogy az eredetileg természeti katasztrófák esetén igénybe vehető Európai Szolidaritási Alapot (ESF) járványhelyzetekben is be lehessen vetni. Az idei évre 800 millió euró áll rendelkezésre az alapból. Végül az uniós globalizációs alapból is rendelkezésre áll 175 millió euró arra az esetre, ha a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett tagállami intézkedések miatt munkahelyek szűnnének meg.
További két fontos intézkedés
A Bizottság a fenti pénzügyi jellegű döntésekkel párhuzamosan az állami támogatási szabályok rugalmas alkalmazásával kíván a tagállamok és az azokban működő szektorok és üzleti vállalkozások segítségére sietni. Elsőként a szállodaipar, a közlekedési (főleg a légiközlekedés), a szórakoztató iparág és más szektorok veszteségeinek kompenzálására kifizetett nemzeti támogatások gyors elbírálásával. Margrethe Vestager, versenyjogi biztos a pénteki sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy a testület 24 órán belül már jóváhagyott egy dán állami támogatást, amit egy fontos rendezvény lemondása miatt folyósítottak a szervező cégnek. A Bizottság átmenetileg eltekint majd annak a szabálynak az alkalmazásától, aminek értelmében egy tíz éves időszakban egy cég csak egyszer kaphat állami mentőövet.
Egy másik természetű beavatkozás a kkv-k számára nyújtott tagállami likviditási támogatás, amelyben a Bizottság ugyancsak maximális rugalmasságot ígér (jelenleg 9 tagállamban már működik ilyen). Vestager bejelentette, hogy a versenyjogi szolgálat már dolgozik egy olyan új állami támogatási kereten, amit elsőként a legsúlyosabb helyzetben lévő Olaszország vehet majd igénybe, de ami idővel más tagállamok számára is alkalmazható lesz. Hasonlót a 2008-as pénzügyi válság idején már bevezetett az EU. A testület egy 24 órán át elérhető forróvonalat is üzembe helyez, amelyen keresztül a tagállamok rövid úton tájékoztatást kaphatnak arról, hogy az általuk tervezett intézkedések összhangban vannak-e a szabályokkal, illetve ennek érdekében mit kell tenniük.
Brüsszel a stabilitási és növekedési paktum (SGP) alkalmazásában is maximális rugalmasságot helyezett kilátásba, hangsúlyozva, hogy mindez nem jelenti a fiskális szabályok ideiglenes felfüggesztését.
E célból a testület két olyan záradékot kész beélesíteni, amelyek rendkívüli helyzetekben alkalmazhatók csak. Az első, országspecifikus alapon nyújtható könnyítés, amikor egy országban „szokatlan esemény” lép fel, ami többletkiadásokat tesz szükségessé, amelyeket azonban a Bizottság nem vesz figyelembe az államháztartási hiány kiszámolásakor. A koronavírus-járvány által leginkább sújtott Olaszország esetében már elismerte ennek az alkalmazhatóságát a testület.
A Bizottság azonban annak az általános záradéknak a beélesítésére is kész, ami az EU, vagy az eurózóna gazdaságát fenyegető súlyos lejtmenet esetén lehetőséget ad arra, hogy ideiglenesen felmentést adjanak a tagállamoknak a költségvetési kiigazító intézkedések felfüggesztésére. Mind az első, mind a második esetben a tagállamok által eszközölt egyszeri kiadásokat figyelmen kívül hagyják majd az államháztartás strukturális egyenlegének a kiszámításakor – erősítette meg Valdis Dombrovskis. A biztos hozzátette, hogy jelen esetben sokkal inkább a válságra adott válaszokról van szó, mint fiskális élénkítésről, jóllehet ezek az intézkedések végső soron felérnek majd ezzel.
Az Európai Bizottság koronavírus elleni küzdelmének stratégiája és lépései ezen az összefoglaló oldalon érhetők el.
Címlapkép forrása: Thierry Monasse/Getty Images

Jelentett a hírszerzés: nagy a baj az ukrán hadseregben, súlyos lépésre kényszerül Kijev
Felszámolták az utolsó harckocsizó dandárt is.
Megérkezett az időjárás-előrejelzés: ilyen idő lesz a hétvégén Magyarországon
Hullámzó frontálzóna érkezik.
Lesújtó tanulmány jelent meg a cukormentes üdítőkről: még a hagyományos italoknál is veszélyesebbek lehetnek
Nagy kockázatokat azonosítottak a kutatók.
Burkhard tábornok: Oroszország nemsokára készen áll egy újabb háborúra, és van egy behozhatatlan előnye
Aggódik az európai nukleáris hatalom katonai vezetője.
Külföldön dolgozol? Így számítják be a nyugdíjadba az EU-s éveket
Sokan vállalnak munkát külföldön, ám gyakori kérdés, hogy miként számít majd bele a külföldön ledolgozott idő a magyar nyugdíjba. Jó hír, hogy az európai szabályoknak köszönhetően ne
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba


Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.