Uniós források

Brexit: semmi sem akadályozhatja meg az októberi kilépést (2.)

MTI
Boris Johnson brit miniszterelnök hétfő este kijelentette, hogy semmilyen körülmények között nem lesz hajlandó kezdeményezni az Európai Uniónál Nagy-Britannia október 31-én esedékes kilépésének újbóli elhalasztását. Hozzátette, hogy nem szeretne előrehozott választásokat kiírni.
A konzervatív párti kormányfő hétfő estére soron kívüli kabinetülést tartott, tekintettel arra, hogy kedden ül össze először a nyári szünet után a londoni alsóház, és az ellenzék vezető ereje, a Munkáspárt máris összeállított egy törvénytervezetet a megállapodás nélküli Brexit megakadályozására.

A hétfő este közzétett tervezetben szerepel, hogy ha október 19-ig a parlament nem járul hozzá bármiféle új Brexit-megállapodáshoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg, Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál a kilépés elhalasztását 2020. január 31-ig.

Boris Johnson azonban a Downing Street-i hivatala előtt elmondott rövid nyilatkozatában leszögezte: semmilyen körülmények közepette nem fogja a Brexit elhalasztására kérni az EU-t, Nagy-Britannia október 31-én mindenképpen kilép az unióból.

Hozzátette: kormánya semmiféle olyan kísérletet nem fog eltűrni, amelynek célja korábbi ígéreteinek megszegése, vagy a kilépésről döntő népszavazás eredményének semmissé tétele.

Johnson kijelentette: bízik abban, hogy London képes lesz elérni az Európai Uniónál egy új kilépési megállapodást az októberben esedékes uniós csúcstalálkozóig. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ha a londoni alsóház képviselőinek többsége megszavazza a Brexit "értelmetlen további halogatásáról" szóló munkáspárti törvénytervezetet, teljesen lehetetlenné válik mindenféle további tárgyalás az Európai Unióval.

A brit miniszterelnök kijelentette, hogy nem akar előrehozott választásokat kiírni, azt kívánja, hogy a Brexit-folyamatot választások nélkül lehessen végigvinni.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság hétfői értesülése szerint azonban Johnson kormánya ennek ellenére "aktívan mérlegeli" a választások kiírását, mindenekelőtt abban az esetben, ha a megállapodás nélküli Brexitet ellenző képviselőknek a héten sikerül a kormány szándékaival ellentétben törvényalkotási folyamatot elindítaniuk a rendezetlen kilépés tilalmára.

A BBC forrásai szerint a kormány akár már szerdán bejelentheti az új parlamenti választást, amelyet október közepén tartanának.

A brit parlamenti törvény értelmében a következő választás 2022-ben lenne esedékes, és az ennél előbbi parlamenti választás kiírásához a 650 fős alsóház kétharmados többségének támogatására lenne szükség.

Hétfőn a Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn is előrehozott választásokat követelt, annak megakadályozására, hogy Johnson kormánya rendezetlen módon, megállapodás nélkül léptesse ki Nagy-Britanniát az Európai Unióból.

Az észak-angliai Salfordban tartott beszédében Corbyn egyenes utalást tett arra, hogy választások esetén a Munkáspárt programjában szerepelne egy újabb népszavazás kiírása, és e referendum választási lehetőségei között lenne az is, hogy Nagy-Britannia maradjon az EU tagja.

A brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazáson a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt.

A brit kormány egybehangzó hétfői londoni médiaértesülések szerint azt tervezi, hogy kizárja az alsóházi konzervatív frakcióból azokat a képviselőket, akik szembefordulnak vele a Brexit ügyében várható parlamenti szavazásokon.

A kormány ellen lázadó tory képviselőknek megtiltanák azt is, hogy a következő parlamenti választáson a Konzervatív Párt színeiben induljanak. A Konzervatív Pártnak még külső támogatója, az észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) frakciójával együtt is mindössze egyetlen fős többsége van az alsóházban. A kormány ebben a helyzetben könnyen kisebbségbe kerülhet, ha valóban kizárja a tory frakcióból az ellene szavazókat, és így elkerülhetetlenné válhat az előrehozott választások kiírása.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet