Elliott hullámelmélete
Elliott a kitartás és céltudatosság terén is jó példával szolgálhat mindenki számára, valamint életműve igazolja, hogy sosem késő nagy dolgokba fogni.
1871-ben Marysvilleben (Kansas) született. Az 1890-es évektől vasúti cégeknél dolgozott könyvelőként. Mivel több anyagi nehézségben levő cég pénzügyeit is helyrehozta, jelentős hírnévre tett szert. Ennek következtében az amerikai kormányzat őt választotta nemzetközi projektek koordinálására a közép amerikai régióba. Először Nicaraguába, majd Guatemalába került. Külföldre való kiküldetése alatt megfertőződött az entamoeba histolyca nevű baktériummal, mely a későbbiekben jelentősen befolyásolta életét.
Amerikába visszatelepülve konzultációs céget alapított, melynek a pályáját sikeresen egyengette felfelé, amikor betegsége rosszabbodott, visszavonulásra késztetve őt. Hogy az ágyban töltött betegsége alatt is olajozottan tartsa agytekervényeit, 58 évesen a piacok természetével kezdett el foglalkozni. Ekkoriban figyelt fel a grafikonokon előforduló ciklikus szerkezetre és a szabályszerűségekre. Az erről alkotott gondolatait 1939-ben a Financial Worldben tette közzé.
A hullámelmélet
Charles Dow-hoz hasonlóan Elliott is felismerte, hogy a piacok hullámmozgást végeznek. Elliott elmélete szerint azonban ezek a hullámok meghatározott ciklusonként követik egymást. Elliott szerint az általa felfedezett ciklusok segítségével minden piaci mozgás leírható, és minden termék árfolyamára ezek ezen ismétlődő mozgások jellemzőek. A klasszikus Elliott ciklus 8 részből áll, amely egy 5 hullámból álló emelkedő (1,2,3,4,5), valamint egy 3 hullámból álló korrekciós szakaszra (A,B,C)osztható.


A hullámok felbonthatóak alhullámokra.

Az 5 részből álló klasszikus emelkedő szakasz három a trend irányába mutató impulzus hullámból (1,3,5) és kettő korrekciós hullámból áll (2,4) Elliott elméletének ezen része nagyban hasonlít a Dow elmélethez, mely szerint a hosszú távú trend 3 részből áll. Ez a minta bármikor, bármilyen idősíkon könnyen azonosítható.
Ahhoz, hogy a hullámmozgás egy szakaszát impulzus szakasznak tekinthessük, bizonyos feltételeknek meg kell felelniük.
1. A második hullám nem jöhet vissza az első hullám 100%-áig.
2. A negyedik hullám nem jöhet vissza a második hullám 100%-áig.
3. A harmadik hullám gyakran a leghosszabb, de soha nem lehet a legrövidebb.

Eladni sem tudják a magyar Revolut-ügyfelek a kriptodevizáikat
Új tájékoztatást küldött az ügyfeleknek a neobank.
Orbán Viktor is megszólalt a viharkárok kapcsán: drámai a helyzet Magyarországon
Több százezer háztartás maradt áram nélkül.
Ha azt gondoltad, hogy ennyi volt: holnap ismét csúnyára fordul az időjárás
Mutatjuk, hogy mire számíts!
Brutális, mennyi magyar maradt áram nélkül
Már 64 ezer ügyfélnél sikerült helyreállítani az áramellátást.
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Én parkolnék, de nem tudok
Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.
Az osztalék portfólióm - 2025. június
Pár darab AT&T-adtam el, mert kellett egy kis pénz, és kaptam pár osztalékot is, más említésre méltó dolog nem történt júniusban.VáltozásokAT&T (T) eladás: kb. a részvényeim 10%-
VIDEÓ! Miből látszik, hogy egy privát bankár profi a szakmájában?
Tegyük fel, hogy most ülsz le először tárgyalni a privát bankároddal. Befektetőként ilyenkor az a legfontosabb kérdés, hogy vajon rendelkezik-e azokkal a szakmai kompetenciákkal, amik szüksé
Az elektronikai hulladék globális problémája
Az elektronikai hulladék világszerte az egyik leggyorsabban növekvő hulladéktípus. 2022-ben 62 millió tonna e-hulladék keletkezett globálisan, és becslések szerint 2030-r

Mobilról igényelhető hitelkártyát kínál a Gránit Bank (x)

- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Kényszerszövetségesével bukhat Magyarország, Ursula von der Leyen megtalálta a kiskaput
- Kinőtt Európában egy új gazdasági nagyhatalom, az EU is megnyitja a pénzcsapot
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Megjöttek a részletek – Megmozgathatja a lakáspiacot a kormány új kedvezménye?
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.