61200 százalékos hozam? Van, ahol ez is lehetséges
Nézzük, mi történt az elmúlt egy évben a szuperpénzek piacán
Meglehetősen mozgalmas év áll az elmúlt évek egyik nagy sztorija, a "digitális arany", vagyis a Bitcoin mögött, mely árfolyama, lekörözve az összes fontos devizát, részvényindexet és nyersanyagot, több mint megháromszorozódott csak az elmúlt egy évben. A Bitcoinnal kapcsolatos technológiai cégekbe évről évre sok százmillió dollárt fektetnek, míg az elfogadóhelyek száma egyre gyarapszik, ma már meghaladja a 300 ezret, vehetünk Bitcoinnal Xboxot a Microsofttól, fizethetünk vele a Subway-nél vagy adományozhatjuk a Greenpeace-nek.Ugyan a kriptopénzek alfája minden bizonnyal a Bitcoin, de nem feltétlenül az omegája. Ma már egy sor újabb kriptopénz létezik, melyek jellemzően a Bitcoin kisebb-nagyobb hibáit igyekeznek kijavítani, vagy valamiben jobbak, többek nála. A korábbiakban már bemutattuk az 5 legnagyobb kapitalizációjú kriptopénzt, azonban most kicsit más megvilágításba helyezve a dolgokat arra voltunk kiváncsiak, hogy amennyiben valaki ezekbe fektetett, mekkora hozamra számíthatott az elmúlt egy évben. Spoiler alert, elképzelhetetlenül hatalmasra. Nézzük a fontosabb számokat:
A kriptopénzekkel foglalkozó coinmarketcap adatai szerint a digitális valuták piaci kapitalizációja 8,2 milliárd dollárról 44 milliárd dollárra (!) emelkedett mindössze egyetlen év leforgása alatt.



De mi is állhat az elképesztő árfolyammozgások mögött?
Ha egy kalap alá akarjuk venni az összes kriptodevizát, akkor első sorban az alábbi okokra eredeztethető vissza az elmúlt egy év szárnyalása:- Japánban megugrott a kereslet a Bitocoin iránt, miután a múlt hónapban elfogadták a kriptodevizát, mint hivatalos fizetőeszközt, utat nyitva közel 240 ezer kereskedelmi egység felé, ahol Bitcoinnal fizethetnek a vásárlók a jövőben a japán jen helyett.
- Miután az amerikai amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) márciusban elkaszálta Cameron és Tyler Winklevoss Bitcoin ETF-jét, a hetekben arról érkeztek hírek, hogy a SEC hajlandó felülvizsgálni a döntését, így akár több éves próbálkozás után létrejöhet az első kriptopénz árfolyammozgását lekövető alap is. Ez pedig azért fontos, mert a hatalmas tőkével rendelkező pénzügyi intézményeknek nem voltak adottak a kriptopénz vásárlás jogi és technikai feltételei.
- Oroszországban, ahol a múltban a Bitcoin ellenes harc egyik éllovasaként nemrégiben még azzal fenyegetőztek, hogy a Bitcoinnal kereskedőkre kemény pénz- és börtönbütetések is várhatnak, most enyhülni látszik a helyzet. Oroszország pénzügyminiszter-helyettese, Alexey Moiseev április közepén a Bloombergnek adott nyilatkozatában utalt arra, hogy reményei szerint 2018-ban elfogadják a szuperdevizát, mint hivatalos fizetőeszközt, amitől a pénzmosás visszaszorítását reméli a szakember.
- Az, hogy egyre több ország ismeri el, és szabályozza a kriptodevizákat, mint hivatalos fizetőeszközt vonzóbbá teszi azt azon befektetők számára, akik eddig a magas volatilitás miatt messze elkerülték a kriptopénzt.
- A bankok sokkal gyorsabban kezdik el használni a blockchain technológiát, mit azt korábban hittük: a legnagyobb bankok 15 százaléka már 2017-ben használni fogja a gyakorlatban is.
Azonban az olyan extrém árfolyammozgások mögött, mint amit például a PIVX, a NEM, vagy a Ripple esetében láthattunk általában az egyedi sztorik állnak, mivel ezeket, ahogy már az előbbiekben is említettük, jellemzően valamilyen speciális probléma megoldására hozták létre.
A Ripple árfolyamát például az hajtotta fel, hogy a kezdetekben az Unicredit és az UBS is beállt a köztes elszámolóházak, levelezőbankok és más szereplők elhagyása miatt olcsóbb, gyors nemzetközi átutalásokat lehetővé tévő technolgóia mögé, amin felbozdulva több nagybank is elkezdte igénybe venni a Ripple szolgáltatását. Viszont amennyiben valamilyen oknál fogva a bankok kihátrálnának, akkor szinte bizonyos, hogy a mögöttes kriptopénz is egyik pillanatról a másikra elértéktelenedne. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ezek még mindig kísérleti fázisú eszközök, amik nem működnek tökéletesen, és amelyeknek az ára valamilyen jogi vagy technológiai kockázat aktiválódása esetén bármelyik pillanatban lenullázódhat.
Annak ellenére, hogy felettébb vonzónak tűnhetnek ezek a befektetések rendkívül kockázatosak. Aki esetleg mégis a beszállás mellett dönt, a megtakarításainak csak egy nagyon kis részét helyezze az ilyen típusú eszközökbe, mivel rengeteg utánajárást igényél kideríteni, hogy a jelenleg piacon lévő több száz kriptodeviza közül melyik az, amely normálisan működik, vagy valamikor bármire is használható lesz.
Címlapkép forrása: ShutterstockA jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Amit nyert a forint a réven, elveszítette a vámon
Az inflációs adat után nagy erősödést követett a gyengülés.
Kínos ügyet feszegettek a Fehér Házban: Trump ingerültté vált, minisztere magyarázkodásra kényszerült
Az elnök szentségtelenségről beszélt.
Bevásároltak Zuckerbergék a világ legnagyobb szemüveggyártójába
Milliárdos üzlettel erősíti szemüvegpiaci pozícióját a Meta.
Fegyvert küld Ukrajnának Donald Trump, támadás érte Moszkvát - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Netanjahu: még sosem állt egymáshoz ilyen közel Izrael és Amerika, mint most
Washingtonba utazott az izraeli kormányfő.
Tagad Trump: nincs amnesztia a bevándorlóknak, helyette amerikaiakat küldenének a termőföldekre dolgozni
Ha már úgyis munkához kötötték a rászorulók egészégbiztosítását.
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz
Én parkolnék, de nem tudok
Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.
Az osztalék portfólióm - 2025. június
Pár darab AT&T-adtam el, mert kellett egy kis pénz, és kaptam pár osztalékot is, más említésre méltó dolog nem történt júniusban.VáltozásokAT&T (T) eladás: kb. a részvényeim 10%-

Több ezer cég váltott digitális bankolásra a BinX-szel (x)

- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Egyre magasabbak az árak Magyarországon - Mégis, mi történik?
Friss adatok érkeztek.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen