Egy hagyományos haszongépjármű naponta körülbelül kilenc órát van úton, ami egy nap alig több mint egyharmadát jelenti. A korlátozó tényező a sofőr, akinek a munkaidejéhez alkalmazkodni kell. Egy teljesen automatizált jármű azonban bizonyos utakon szinte éjjel-nappal, megállás nélkül közlekedhetne. Ennek eredményeként egy teljesen automatizált teherautó azonnal valós értéket termel, ami leginkább a teljes tulajdonlási költségben (TCO) tükröződik, ami így a harmadára csökkenhetne. A teljesen automatizált teherautók tehát valódi gazdasági tényezőt jelentenek.
A TCO az angol total cost of ownership kifejezésből származik, ami egy eszköz birtoklásának valós költségeit mutatja. Magyarul hivatalosan teljes életút költségnek, vagy teljes tulajdonlási költség nevezik, de a TCO mozaikszó is megszokott.
A haszongépjárművek esetében így az automatizációs fejlesztések kereskedelmileg sokkal korábban életképessé tudnak válni. Ugyanakkor a haszongépjárművek érzékelőinek és jármű-architektúráinak fejlesztése a személygépkocsik fejlesztéséhez is hozzájárulhat, mivel például a Continental alkatrészei általában minden típusú járműnél működnek - tájékoztatta a Portfolio-t a Continental.

A kutatás és fejlesztés hatékonyságának maximalizálása érdekében a cég holisztikus megközelítést alkalmaz: ahol csak lehetséges, ugyanazt az algoritmusláncot használja mind a személygépkocsik, mind a haszongépjárművek automatizálásához.
Ez utóbbi azonban járműspecifikus módosításokat igényel.
Csak a jármű méretei – Európában a teherautók és kamionok körülbelül 16 méter hosszúak – kihívást jelentenek az egész jármű érzékelőkkel történő lefedése szempontjából.
A további kihívások közé tartozik:
- a kamera magasabb elhelyezkedése, és az ebből következő megváltozott látószög, valamint a jármű hosszából és fordulóköréből adódó dinamikus jellemzők.
- Az üzemanyag-hatékonyság szintén kiemelt prioritás a flotta üzemeltetői számára, mivel az üzemanyag-fogyasztás megegyezik a költségekkel. Ebből következően az üzemanyag-megtakarító vezetési stratégiák rendkívüli relevanciával rendelkeznek. Ebből a célból a Continental többek közt az útvonalak emelkedési profilját is figyelembe veszi a hatékony fékezés, gyorsítás és szabadon futás érdekében, valamint a forgalmi dugók végén prediktív fékezést alkalmaz.
Vezető nélküli Hub2Hub
A teljesen automatizált teherautók azonban a logisztikai ellátási láncok biztosítása során mutatják ki a bennük rejlő valódi potenciált. A nehéz tehergépkocsik (többnyire teherautók és pótkocsik kombinációja) gyakran ugyanazon az útvonalon haladnak, mivel a nagy logisztikai központok mára már többnyire jó összeköttetésekkel rendelkeznek az autópályák közelében. A gyakran monoton és hosszú útvonalak ellenére ezen útvonalak autópályán megtett szakaszai a sofőr állandó figyelmét igénylik, ami olyan veszélyes mellékhatásokhoz vezethet, mint a mikroalvás. Az automatizálás csökkentetné a vezetőt érő terhelést, valamint megakadályozná különösképpen a hátsó ütközéseket, és megkönnyítené a jelenlegi vezetési és pihenési időre vonatkozó jogszabályok betartását.
A végeredmény az, hogy a flottaüzemeltetők költségeik egyharmadát is meg tudnák takarítani, ha a teherautók teljesen automatizáltan tudnának haladni a központok között.
A Hub2Hub elnevezésű koncepció kompenzálhatná a sofőröket érintő munkaerőhiányt is, ha csak a későbbi terjesztési szállításokat kellene fedezniük. Hosszú távon a Hub2Hub megoldás a kezdeti rakodóhelytől a végcélig tartó teljes utat magába foglalná. A funkcióvezérelt fejlesztés fő hangsúlya ezért jelenleg az autópálya szempontjából releváns funkciókra és azok folyamatos fejlesztésére irányul a vezetési teljesítmény, a rendelkezésre állás és a megbízhatóság tükrében. Lépésről lépésre a már megvalósított funkciókat elkezdik a gyakorlatban is alkalmazni, majd képesek lesznek kezelni a komplikáltabb helyzeteket, például az autópályára való fel- és lehajtást is.
A Continental az autonóm vezetési rendszerek fenntartható iparosításán dolgozik annak érdekében, hogy terhet vegyen le a járművezetők válláról és biztonságosabbá tegye a vezetést
– mondta Dr. Andree Hohm, a Continental önvezető autó projektjének vezetője. Ezenkívül a cég rendelkezik a szükséges tapasztalattal ahhoz, hogy az autóipari technológiákat sorozatgyártásra vigye, és ne csak egyféle járműplatformra korlátozza azokat.
Sense - Plan - Act
A fejlesztés hatékonyságának maximalizálása érdekében a vállalat holisztikus megközelítést alkalmaz, vagyis amellett, hogy az algoritmusok szinte teljes mértékben azonosak, a személygépkocsik és teherautók rendszerei körülbelül 90 százalékban megegyeznek. Mindkét esetben a „Sense”, a jármű állapotának és környezetének szenzorokkal történő érzékelését jelenti, ideértve
- a gyalogosok védelmére szolgáló innovatív szenzortechnológiát,
- a keréksebesség-érzékelőket,
- kamerákat,
- valamint rövid és nagy hatótávolságú radarokat.
A „Plan” alatt a lehetséges műveletek és a szükséges döntések különböző elektronikus vezérlőegységek által való lefuttatását értik, azaz mi fog történni, és hogyan kell reagálnia a járműnek. Az így létrejött mozgástervezésért – milyen műveleteket kell végrehajtania a járműnek, milyen szögben kell kormányozni, vagy mennyire erősen kell fékeznie – pedig az „Act” felel. Személygépkocsik esetén a rendszer közvetlenül avatkozik be a jármű vezérlőrendszerébe, például egy féknyereg, az MK C1 elektrohidraulikus fék, vagy az elektromos rögzítő fék működtetése révén.
A fiskális alkoholizmus korában csak a jövőnkre nem jut már elég pénz
Lesújtó megállapításokat tettek a ZEW kutatói a költségvetési politikáról.
Vlagyimir Putyin és Benjamin Netanjahu Gázáról egyeztetett
Fogolycseréről és a gázai békefolyamatról is beszéltek.
Bejelentésre készül Orbán Viktor - Hétfőn sajtótájékoztatót tart
Sajtótájékoztatóra készül a kormány és az iparkamara.
Megállapodás Oroszország és Ukrajna között - 1200 ukrán térhet haza
Nagyszabású fogolycsere indul a két ország között.
Vámháború: Trump visszakozott, de így is brutális a vám a brazil kávén
Súlyos terhek sújtják a brazil exportot.
Trump két problémás ügyet is kreált magának
Az argentin peso árfolyamáról és a Pekinggel folytatott kereskedelmi háborúról van szó.
Bajban a német gépgyártás - Nagy leépítés jön a Kukánál
Gyenge a kereslet és erős az ázsiai verseny.
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.

