Akko Invest részvényeket adott el a társaság egyik nagytulajdonosa
Az Akko Invest bejelentette, hogy AGY69 AG Akko Invest törzsrészvényeket adott el tőzsdén kívüli ügylet keretében.
Az Akko Invest bejelentette, hogy AGY69 AG Akko Invest törzsrészvényeket adott el tőzsdén kívüli ügylet keretében.
Az MNB figyelmeztette a Kartonpackot, hogy az éves és a féléves jelentési összeállítása során maradéktalanul tegyen eleget minden jogszabályi kötelezettségének. Az MNB a célvizsgálat során feltárt jogszabálysértések miatt 2,5 millió forintos felügyeleti bírság megfizetésére kötelezi a céget.
Az európai tőzsdék többsége mérsékelt pluszok mellett felfelé kapaszkodik csütörtök délután, mindez azonban csalóka, mivel az egyedi részvényeknél igen jelentős, 15-20 százalékos elmozdulásokat is láthattunk ma. A CIG Pannónia, a Nokia és a Twitter hatalmas esései mellett a Norwegian Air papírjai óriásit emelkedtek, míg várhatóan a Tesla részvényei is szárnyalhatnak ma.
Kína egyik leggazdagabb családja nem kevesebb, mint 3,8 milliárd dolláros (~1125 milliárd forint) ajándékkal lepte meg a 24 éves tagját, ezzel a világ leggazdagabb emberei közé emelve a fiatalembert – írja a Bloomberg.
Szakértők szerint a következő évtizedben csak koncepció szintjén jelennek meg légitaxik, az Über szerint viszont már 2023-ban elindíthatják légitaxi-szolgáltatásukat.
Az amerikai elnök tegnap arról beszélt, hogy Coloradóban is falat építene, Donald Trump bár a mexikói határkerítésre utalt, azonban ahogyan arra később többen is felhívták a figyelmét, Colorado állam valójában nem is határos Mexikóval.
Bár a Nokia legfrissebb számai nem okoztak csalódást, a cég tavalyi év eredménye utáni osztalék idei harmadik- és negyedéves kifizetéseire nem kerül sor, a Nokia emellett a 2019-es és a 2020-as eredményvárakozásait is lefelé módosította, a cég részvényárfolyama több mint 20 százalékot zuhant ma délelőtt.
Zuhan a CIG Pannónia árfolyama a mai kereskedésben, ami nem jó hír a cégben jelentős részesedéssel rendelkező tulajdonosoknak, például az Opusnak sem. A cég a Konzumtól „örökölte” meg a CIG Pannónia közel 25 százalékos részesedését, ami a Konzum és az Opus július eleji egyesülése óta közel 4 milliárd forintot veszített értékéből. Az Opus számára a biztosítás nem egy stratégiai üzletág, "likvid befektetésként" gondol a CIG Pannóniára, és a CIG közleményét követően jelezte, hogy nem fog tőkét tenni a CIG-be.
November végén bezárja budapesti bázisát a Ryanair, tudta meg az Aerotelegraph.
Fontos bejelentést tett ma a CIG Pannónia, ezt követően a CIG legnagyobb tulajdonosa, az Opus közleményt tett közzé, amelyből kiderült, hogy az Opus nem kíván tőkét emelni a cégben vagy más egyéb pénzügyi segítséggel (tőkejuttatással) élni a CIG-nél.
Erős negyedévet zárt a PKN Orlen, a ma reggel publikált gyorsjelentésében foglaltak szerint. Jelentősen javult a finomítói környezet az előző negyedévekhez képest, a fogyasztói szolgáltatások szegmens továbbra is bomba formában volt. A kutatás-termelés részlegre negatív hatást fejtett ki a csökkenő olajár környezet, azonban a Molt ez jobban fogja érinteni.
Fontos állomáshoz érkezett külföldi terjeszkedésében a Dorsum, egy magyar fintech vállalkozás: az ő rendszerüket használja a befektetési tanácsadás támogatására majd a lengyel BNP Paribas, amely mintegy 5 ezer privátbanki és 140 ezer prémium banki ügyféllel rendelkezik. A privátbanki piac, a vagyonkezelési szektor digitális transzformáción megy keresztül: az ügyfelek ma már egyértelműen megkövetelik a digitális csatornákat, miközben a személyes kapcsolat is elengedhetetlenül fontos része a tanácsadásnak, ez pedig nagy kihívás elé állítja a szolgáltatókat.
7,25%-ra növelné Chicago városvezetése a felhőszolgáltatásokra kivetett, eleve rendkívül népszerűtlen adóterhet – írja a Crain’s Chicago Business.
Minden fontosabb eredménysoron jobb lett a Daimler harmadik negyedéve, mint amire az elemzők számítottak, emelkedik is az árfolyam.
Megnyílt a kínai Nankingban az első olyan gyár, ahol robotok gyártanak robotokat – adta hírül a Robotics and Automation News.
Még most is több mint egymillió gépjárműnek esik január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója, az év végi váltási időszakban idén 100-110 ezer szerződésváltást várnak a szakértők; a váltáskor díjemelkedésre számíthatnak az autósok.
Több szempontból is meglepő, meglepően jó eredménnyel örvendeztette meg a longosokat, és ijesztette meg a shortosokat tegnap piaczárást követően a Tesla. Az amerikai autógyártó profitot ért el a harmadik negyedévben, miközben az elemzők többsége veszteséggel számolt.
Azonnali hatállyal megtiltotta a kezesség és garancia ágazatba tartozó új biztosítási szerződések megkötését a CIG Pannónia biztosítójának a Magyar Nemzeti Bank. A lépés oka, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító (EMABIT) olasz határon átnyúló tevékenységén olyan károkat szenvedett el, ami tőkeemelést tesz szükségessé. Mint kiderült, egy afrikai viszontbiztosító nevében hamis viszontbiztosításokat kötöttek az EMABIT-tal, és októberben egy több mint 3 milliárd forintos kezesi biztosításra vonatkozó lehívás is érkezett a társasághoz. Az ügy hosszú és bonyolult jogvitába torkollhat.
Szerdai képviselőházi meghallgatásán Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál elnök-vezérigazgatója kitartott azon álláspontja mellett, amely szerint a média-óriásvállalatnak be kellene vezetnie a Libra nevű globális digitális kriptovalutát. Zuckerberg azzal próbált érvelni, hogy amennyiben az amerikai hatóságok és törvényhozók betiltanák a Librát, ezzel átengednék az Egyesült Államok technológiai előnyét Kínának.
Megkezdi Huawei Mate X nevű, összehajtható kijelzős, 5G-s okostelefonjának értékesítését a Huawei. Az új okostelefon mintegy 400 dollárra többe fog kerülni, mint a Samsung versenytárs terméke, a Galaxy Fold.
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a "Fotózza...
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát...
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak...
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési...
"Ne untass, irány a refrén!" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt...
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eljött a kicsik ideje.