Üzlet

Újabb kartellbotrány robbanhat az autógyártóknál

Kartell alakításának gyanújával vizsgálatot indított több autógyártó ellen az Európai Bizottság annak kiderítésére, történt-e közöttük versenyellenes megállapodás az autóalkatrészek árazásánál - írja a Der Spiegel információira hivatkozva az Automotive News Europe.

Tőzsdére vinnék a Ping An fintech ágát

Bevezetné a tőzsdére a legnagyobb kínai biztosító, a Ping An fintechcégét, a OneConnectet - írja a Bloomberg. Az IPO-nak köszönhetően a OneConnect körülbelül 8 milliárd dollárt fog érni.

Vadiúj ingyenwifi jön a magyar vonatokon

Vadiúj ingyenwifi jön a magyar vonatokon

Jelenleg közel 900 vasúti kocsiban érhető el ingyenesen vezeték nélküli internet, 3G-s routerek segítségével. A vasúttársaság célja - az adatátviteli technológia fejlődésének kihasználásával - a meglévő eszközök modernizálása, azok 4G-s routerre történő lecserélése. Erre a tervek szerint nagyrészt még az idén sor kerülhet - olvasható a MÁV közleményében.

Bajban a Spar - Túl keveset fizetett a dolgozóknak?

Bajban a Spar - Túl keveset fizetett a dolgozóknak?

Munkaügyi eljárás, hatósági vizsgálatok elé nézhet a Spar áruházlánc, mivel úgy tűnik, több szakképzett dolgozójának munkaszerződésében a fizetés alapjául feltüntetett alapbér éveken át nem érte el a garantált bérminimum összegét, dacára a vonatkozó kormányrendelet előírásainak - írja hétfői számában a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy a szakminisztérium a munkavállalók javára foglalt állást a bérvitában.

Itt az LG válasza a hajtogatható mobilokra

Mit ér egy mobilgyártó, amelyik nem kínál manapság hajtogatható mobilt? Mert, ugye a Samsung már a Mobile World Congress (MWC) előtt bemutatta a Galaxy Foldot, amire ma a Huawei tromfolt rá a Mate X nevű telefonjával, aztán estére az LG csődítette össze az újságírókat, hogy tovább fokozódjon az izgalom, a dél-koreaiak azonban úgy gondolták, nem szállnak be a versenybe, és valami egészen mást mutatnak be.

Enyhülhetett Donald Trump álláspontja a Huawei-ügyben

Enyhülhetett Donald Trump álláspontja a Huawei-ügyben

A Huawei elnöke üdvözölte Donald Trump amerikai elnök Twitter üzenetben megfogalmazott jelzését, miszerint az Egyesült Államoknak versenyben és nem tilalmakkal kell a mobil távközlési technológiában előre lépnie.

Lipcsében gyárthatják az elektromos Porsche E-Macant

A Porsche Lipcsében fogja gyártani kisebbik SUV modellje, a Macan elektromos hajtású változatát - számolt be a német Der Spiegel lap a sportkocsikat gyártó vállalat felügyelő bizottságának egy 2018 végi döntését idézve. A Porsche szóvivője nem kommentálta az értesülést.

Mibe fektesd az ajándék 10 millát? - Videó

A februári állóvizet felkavarta a 10 milliós, gyermekvállalást segíteni szándékozó kamatmentes hitel, valamint a 2,5 milliós autóvásárlási támogatás. Mivel a 10 milliós kamatmentes hitelt, mely 3 gyerek születése esetén ajándék pénzzé válik, szabad felhasználású, így akár befektetési célra is lehet használni. Hitelből tőzsdézni nem a legszerencsésebb, így ez inkább azoknak lehet opció, akik a pénztől függetlenül is gyermekvállalást terveztek, és a törlesztéssel biztosan nem lesz gondjuk.

Reagált a BKV a várható béremelési javaslatukkal kapcsolatban

Hivatalosan reagált a BKV tegnapi cikkünkre, amelyben a hvg.hu információra hivatkozva arról számoltunk be, hogy a vállalat 5 százalékos béremelést tervez ajánlani a bértárgyalás következő fordulóján a szakszervezeteknek.

Nagy útkeresésben az autóipar - Magyarország nyertesként kerülhet ki

Az autógyárak elektromos autókkal terveznek, a fogyasztók viszont hibrideket vennének. Egyelőre nem egyértelmű a fejlődés iránya az autóiparban, ezért a gyártók szigetszerű tendenciák mentén haladnak előre. Az viszont biztos, hogy nagy átrendeződések időszaka várható - derül ki a KPMG Globális Autóipari Vezetői Felmérésének legfrissebb jelentéséből.

Nagyon nehéz év vár a Volkswagenre - Meg kell duplázni az erőfeszítéseket

Nagyon nehéz év vár a Volkswagenre - Meg kell duplázni az erőfeszítéseket

A Volkswagen közzétette előzetes 2018-as számait, amelyből kiderült, hogy a számos kihívás ellenére a németeknek sikerült több autót eladniuk globálisan és minden fontos soron felülmúlták a 2017-es üzleti évet. A cég vezére ugyanakkor figyelmeztetett is, a kulcspiacokon sokkal nehezebb dolguk lesz, mint tavaly és meg kell majd duplázni az erőfeszítéseket annak érdekében, hogy teljesülhessenek a kitűzött célok a 2019-es pénzügyi évre vonatkozóan.

Hihetetlen számok: itt van minden idők 10 legtöbbet hozó filmje

A hétvégén felbolydul a filmipar, már mindenki az Oscar-díjátadó lázában ég, ami magyar idő szerint hétfő hajnali 2:00-kor veszi kezdetét. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük minden idők legnagyobb mozijegybevételű filmjeit az inflációval igazítva, az IMDb számításai alapján. Megnéztük azt is, hogy hány Oscar-díjat érdemeltek ezek a nagysikerű alkotások.

Ezekre a részvényekre fogad a világ egyik leggazdagabb embere

Warren Buffett és befektetőtársa, Charlie Munger hatalmas vállalati portfóliót hozott létre az elmúlt évtizedekben, a részesedéseket a Berkshire Hathaway nevű cégükben fogják össze. A portfólióra nem úgy tekintenek, mint egy tickergyűjteményre, hanem olyan vállalatokból álló portfólióként, amelyek magas hozamot biztosítanak, ráadásul ezeknek a cégeknek a nagy része úgy termel profitot, hogy közben nem adósodik el.

Kiszivárgott, mekkora béremelést kínálhat a BKV

A BKV 5 százalékos béremelést tervez ajánlani a bértárgyalás következő fordulóján a szakszervezeteknek - tudta meg a hvg.hu a vállalatnál dolgozó forrástól. Az 5 százalékból 3-at a főváros, 2-t a cég állna.

Rendkívüli szerepe lehet a katasztrófákban az elektromos autóknak

Nem csak a légkör és polgárai egészségének védelme érdekében, de az esetleges jövőbeli természeti csapásokra való felkészülés céljával is szorgalmazza az elektromos autók minél szélesebb körű használatát Japán. Az ország nem ritkán szenved földrengésektől, szökőártól, tájfuntól és más természeti csapásoktól, amelyek gyakran megbénítják az energiaellátást. Japán igyekszik egyéb eszközöket is bevetni a rendszer stabilitásának fokozására, így jelentős szerepet szánna az elektromos autók akkumulátorainak is a jövőben bekövetkezendő katasztrófahelyzetekben, egyfajta kerekeken gördülő akkumulátorként, avagy vészhelyzeti tartalék áramforrásként.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.